Megbízhatónak gondolt modellügynökségen, de akár barátokon keresztül is ki lehetett, illetve ki lehet jutni Dubajba, ahol egyes honleányaink jó pénzért végeztek, végeznek olyan munkát, amit aztán később vadul tagadnak. Fotózásnak, modellkedésnek, hoszteszmunkának nevezik a később celebbé vált hölgyek a tevékenységet, de valójában mind tudjuk, miről
Hanyatló forgalom és stagnálás-közeli árak jellemezték a legfrissebb jelentések szerint az idei második negyedév lakáspiacát. Ám az összességében rideg összkép mögül előtűnő részletek között találhatnak olyanokat a reménybeli vevők és eladók is, amelyek kapaszkodót adhatnak az optimizmusuknak.
"Még a müncheni és az atlantai olimpia is nézők részvételével folytatódott a súlyos terrortámadások után" – emlékeztetett Borbély Zoltán, aki szerint nem valószínű, hogy bolgár kollégájának fellebbezése célt ér.
Egy nappal később ugyan, de döntött az FIA a Haas felülvizsgálati kérelmét illetően. Az amerikai csapat az előírt 14 napos határidőn belül hivatalos levelet intézett a Nemzetközi Automobil Szövetséghez. A legfiatalabb istálló arra kérte az FIA-t, vizsgálják felül az Egyesült Államok Nagydíjának végeredményét, ugyanis bizonyítékaik vannak arra, hogy
Komplexen kell megtervezni mind lakossági, mind ipari felhasználói, mind országos szinten az energiaellátást, mert számos olyan energiabeszerzési és kereskedelmi kérdés felmerül, ami alapvetően befolyásolja a naperőművi projektek megtérülését – hangsúlyozta Tótth András és Fehér Róbert, a 8G Energy Holding Zrt. igazgatóságának két tagja a Portfolio
Később a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group képviseletében megjelent a színpadon a valódi Orbán Ráhel is, aki a Brandfesztiválon többek között arról is beszélt, hogy a polikrízisek korát éljük.
Fördős Zé nemcsak gasztrovlogot készített Ázsiában Li Mengyivel közösen, de egy ázsiai szakácskönyvet, sőt a téli magazin egy részét is a távol-keleti recepteknek szentelte csapatával. Pekinget, Sanghaj-t és Szucsout is felzabálta Fördős Zé és Fördős Lajos, akik Li Mengyivel, a Street Kitchen Távol-keleti kaják videósorozatának arcával, a Konyhafőn
A kormány célja, hogy 2040-re Magyarország az innováció alapján a világ kétszáz országa közül benne legyen az első tízben - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden Győrben, a Tudományos és Innovációs Park épületének átadóján.
Zajlik a Portfolio Gen Z Fest - Green rendezvénye, ahol a továbbra is a világ - szó szerint is - legégetőbb kérdéseit tárgyalják meg a fiatalok a szakértőkkel. Bajban vagyunk? Hogy van most a Föld? Milyen jövőre készüljünk? Lesz még tél, lesz még nyár? Hógolyózás, túrázás az erdőben, fürdés a Balatonban - álom vagy valóság lesz ez 10 év múlva? Vicc
Egyre inkább elterjedt az a gyakorlat, hogy már nem csak november végén, hanem egész novemberben Black Friday leárazásokkal, karácsonyi akciókkal találkozhatnak a vásárlók.
Bár a palesztin kérdés Amerikában is dominál, Washington továbbra is Izrael mellett áll. Amerika jelenlegi belpolitikai diszfunkcionalitása ugyanakkor hatalmas veszély az egész nyugati világra.
A klímaortodoxia felől való elmozdulást sürgette az energiapolitikában a washingtoni Heritage Foundation alelnöke kedden egy magyar és lengyel társszervezésben tartott konferencián az amerikai fővárosban.
Egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE kutatóinak közreműködésével eddig nem ismert térszerkezeteket, óriás "mágneskígyókat" talált a Nap mágneses terében - közölte az ELTE az MTI-vel szerdán.
A NATO tagállamai támogatják a humanitárius szünetet Izrael és a Hamász között annak érdekében, hogy a segélyszállítmányok bejussanak a Gázai övezetbe.
Magyarország 2024-es EU-csatlakozása óta eddig egyszer, 2011 első félévében töltötte be, legközelebb pedig 2024 második felében tölti be a tanács soros elnöki tisztségét.
“Valami nem stimmel” a bitcoin árfolyamának legújabb emelkedésével kapcsolatban, szól a figyelmeztetés a kereskedőknek, miközben a bitcoin nyitott pozíciói átlépték
Wu-Tang Clan nélkül az Akkezdetphiai és a WacuumAirs sem lett volna ugyanaz a magyar hiphop hajnalán. AZA és Saiid a Telex After zenetöri adásában osztják meg a Wu-Tanghez kapcsolódó emlékeiket és személyes történeteiket.