A Grúz Nemzeti Bank bejelentette, hogy az amerikai Ripple-t választja hivatalos technológiai partnerének a digitális jegybankpénz (CBDC) bevezetését célzó pilot projektjéhez.
Magyarország készül az Európai Unió Tanácsának 2024 második felében esedékes elnöki tisztségére - közölte Novák Katalin köztársasági elnök Brüsszelben csütörtökön.
A Wu-Tang Clan bebizonyította, hogy pisztolyok helyett a szavunk és az elménk lehet a legerősebb fegyverünk. A 36 Chambers nélkül aligha beszélhetnénk modern, szövegközpontú rapzenéről, nagy rapkollektívákról és a távol-keleti kultúra hiphoppal való összefonódásáról.
Elképesztően izgalmas, a magyar televíziózás történetében eddig még nem látott extra dobással jön most vasárnap a Sztárban Sztár leszek! 7. élő show-ja. A még versenyben lévő 8 énekeshez produkciójuk közben érkezik a színpadra 1-1 ismert sztárelőadó, aki onnantól beszáll a dalba, és közösen énekelnek tovább.
Ugyan nem győzelemmel zárta le a bajnoki csatát Phoenixben, Ryan Blaney így is NASCAR-bajnoknak mondhatja magát úgy, hogy év elején, de még a rájátszás közben sem tűnt esélyesnek.
Figyelmeztetnek a szakértők: a Covid egy új, fertőzőképesebb törzse terjed az Egyesült Királyságban és Európában. A rejtélyes JN.1 változat pont azután jelent meg, hogy az Egyesült Királyságban csökkeni kezdett a fertőzöttek száma.
Mint korábban mi is megírtuk, menesztették L.Simon Lászlót a Nemzeti Múzeum éléről. Csák János kulturális és innovációs miniszter közleményben tudatta, hogy mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a mai napon átadta L. Simon László főigazgatói munkaviszonyának megszüntető okiratát. Az intézménynek pedig már meg is van az új főigazgatója, Hammerstein J
A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúszoboszlóról érkezik majd Budapestre az a fenyőfa, amelyet az idén az ország karácsonyfájának választottak - tájékoztatta az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán az MTI-t.
Gulyás nagyra tartja a Nemzeti Múzeum volt igazgatóját, de szerinte Csák János jól döntött, hogy kirúgta. A kifogásolt fotókiállítással ugyanakkor Orbán Balázsnak nem volt baja.
Matavovszky Dániel tölti be a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatói posztját, amelyet szeptember 21-i nyíregyházi városi közgyűlésen jelentett be Dr. Kovács Ferenc polgármester. A személyi változás ezidáig nem kapott sajtónyilvánosságot, holott a…
Hangsúlyozta, munkájukat az motiválja, hogy az iparágat érintő tanulmányok és a globális tendenciák tükrében kijelenthető, hogy az akkumulátorok iránti igény, valamint az akkumulátorcella- és -komponensgyártás rendkívüli globális expanzió előtt áll, amit mind a hazai kutatóknak, mind az országnak érdemes kihasználnia. Törekvéseik gazdaságfejlesztés
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón fejtette ki a saját és a kormány véleményét az eutanázia ügyében, és jobbulást kívánt az alkotmányjogásznak.
Katalin hercegné idén először nem vesz részt a környezetvédelmi célú Earthshot-díjátadón. A versenyt, amely az éghajlatváltozás és a környezeti kihívások elleni küzdelmet segítő innovációkat díjazza, férje, Vilmos herceg alapította 2020-ban.Vilmos herceg, aki jelenleg Szingapúrban tartózkodik az idei rendezvényen, elárulta Katalin távolmaradásának
A laboratórium vizsgálatokból kiderült, hogy mit tartalmazott az az üdítőital, amely után mérgezéses tünetekkel szállítottak kórházba egy férfit Horvátországba.
A Hezbollah több nagy teljesítményű orosz rakétát szerzett be, ezekkel pedig valóra tudja váltani azt a fenyegetését, hogy amerikai hadihajókra támad. Emellett a regionális konfliktus súlyosságát is fokozhatja a jelenlegi akció.
Magyarország oldalán pattog a labda, ugyanis Ukrajna kész megállapodni hazánkkal a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó uniós követelmények teljesítéséről.
Jelenleg három sódomb áll a Hicu úti telephelyen. Bányai György üzemvezető-helyettes kiemelte, az elmúlt évhez képest idén olcsóbban sikerül sót vásárolniuk. A városnak kötelezően 100 tonnát kell beszereznie a tél beállta előtt. Amennyiben az időjárás rosszabbra fordul, akkor még plusz 200 tonnát tudnak Gyulára hozni a rögzített áron. Az elmúlt t
Az ingyenes szűrővizsgálatok és tanácsadás mellett számos különleges programmal várják az érdeklődőket az Egy Csepp Világnapon november 19-én a budapesti MOM Sportban.