2023. november 2. csütörtök

nov. 2
7:24
Pápai Joci bevallotta: megcsalta a feleségét (SzMo)
Szerinte az egy nagyon kemény időszak volt. Amint a tudomására jutott, hogy félrelépett, a felesége abban a pillanatban fogta a gyerekeket, és elköltözött otthonról.
nov. 2
7:26
Zsidó csecsemők lefejezésével fenyegetőzött egy amerikai egyetem hallgatója (444.hu)
De arról is írt, hogy fegyvert fog, bemegy a campusra, és megerőszakolja a zsidó nőket.
nov. 2
7:27
Óriási mennyiségű lőszert kaptak az oroszok Észak-Koreától (Magyar Hírlap)
A nyugati támogatás Ukrajnának a nyomába sem ér.
nov. 2
7:27
Viharos széllökések várhatóak az ország nyugati felében, kiadták a figyelmeztetést (Magyar Nemzet)
Estétől főként az északi országrészben várható eső, zápor.
nov. 2
7:27
Kiderült, mennyi külföldi él Budapesten (Mandiner)
A főváros bizonyos kerületeiben minden negyedik lakos külföldi állampolgár.
nov. 2
7:27
230 ezer forint egy albérlet Budapesten, miközben több tízezer lakásban nem él senki (Telex)
Nagyon sokan szenvednek a túl drága budapesti lakásoktól és albérletektől, a tavalyi népszámlálás szerint mégis több mint 150 ezer fővárosi ingatlanban nem élt senki. Ráadásul Budapesten máig sok foghíjtelek van, amit valamiért nem építenek be lakásokkal.
nov. 2
7:27
Meghívó a Magyar Tudomány Ünnepére a Nyíregyházi Egyetemre (Nyíregyháza)
A Nyíregyházi Egyetem intézményvezetője és Tudományos Tanácsa tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a Tudomány és Művészet Ünnepe a Nyíregyházi Egyetemen ("Tudomány: Válaszok a globális kihívásokra") című tudományos konferenciára. A rendezvény védnökei: a Magyar Tudományos Akadémia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, és az Mta Dab.
nov. 2
7:30
ORFK: Több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 54 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
nov. 2
7:30
Súlyos vélemény készült az orosz vezérkarral kapcsolatosan: „ezek az emberek egyszerűen képtelenek tanulni” (Portfolio)
Keményen kritizálta az amerikai Institute for Study of War (ISW) az orosz katonai vezérkart friss elemzésében: az agytröszt úgy látja, az orosz hadvezetés egyszerűen képtelen érdemben fejlődni a háború során, ugyanazokat a szovjet stílusú, súlyos veszteségekkel járó, frontális páncélosrohamokat használják az ukrán állások ellen, melyet például tava
nov. 2
7:30
Több százezer akkumulátor-ipari szakemberre van szükség Európában (hirado.hu)
Az európai akkumulátorgyártás egyik nagy kihívása, hogy nincs elegendő szakember.
nov. 2
7:30
Így segíti a profittermelést az FDM 3D nyomtatás (autopro)
Az alapkoncepció azonos, a Stratasys FDM 3D nyomtatás mégis számos előnyt kínál az FFF technológiával szemben.
nov. 2
7:33
Izrael több mint tízezer bombát dobott le Gáza városra, a hadsereg már a küszöbön áll (vg.hu)
Az izraeli hadsereg már több ezer Hamász-harcost ölt meg, és öt nap alatt eljutott Gáza városig.
nov. 2
7:33
Német Kupa: továbbjutott a Hertha, kiesett a Bayern (Magyar Hírlap)
Óriási meglepetésre a Bayern München 2-1-re alulmaradt a harmadosztályú Saarbrücken vendégeként, a továbbjutást eldöntő találatot a 96. percben vitte be a "kiscsapat".
nov. 2
7:33
Észbe kapott Csehország, belehúzna az akkumulátorgyártásba (Mandiner)
Magyarország előnye egyelőre behozhatatlannak látszik a régióban.
nov. 2
7:33
Bekeményítenek Orbánék: Jelentős változásokról döntött a kormány, jönnek az újabb szigorítások (Nyugati Fény)
Itt vannak a részletek.
nov. 2
7:33
Ilyen lett a Ferrari, amiből csak egy darab készült (Autószektor)
A Ferrari Monza SP1 egy különleges autó, limitált példányszámban készült, kb. másfél millió eurós vételáron kínálták 2019-től. Az együléses, szénszálas speedster karosszériáját a háború utáni versenyautók, mint például a 166 MM, valamint a 250 Testarossa és a 750 Monza ihlették. Az egyedi konstrukció elnyerte a Compasso d'Oro ipari formatervezési d
nov. 2
7:33
Déli pályaudvar: vonat nem indul, jegy vásárolható (AC News)
Átfogó karbantartást végeznek szombaton és vasárnap: szünetelni fog a vonatforgalom, a szerelvények nagy része Budapest-Kelenföldre érkezik és onnan is indul - írta közleményében a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.
nov. 2
7:33
Kapcsolódási pont kelet és nyugat között – elindult a Hong Kong Fintech Week 2023 (Fintech)
Óriási megtiszteltetés érte a Fintech.hu szerkesztőségét: meghívást kaptunk az idei Hong Kong Fintech Week-re. Az egyhetes rendezvénysorozaton a régió prominens pénzügyi vezetői beszélnek olyan felkapott és érdekfeszítő területekről, mint a mesterséges intelligencia, a web3 és az ESG. Az ünnepélyes megnyitót számos magas beosztású vezető neve fémje
nov. 2
7:36
Joe Biden: szerintem szünetre van szükségünk (Infostart)
Tűzszünetet sürgetett Izrael és a Hamász között az amerikai elnök a konfliktusról szóló szerdai politikai tanácskozáson.
nov. 2
7:36
Joe Biden tűzszünetet sürgetett Izrael és a Hamász között (hirado.hu)
Az amerikai elnök szerint a Fehér ház azt is támogatja, hogy a Gázai övezetben lévő foglyok elhagyhassák a területet.
nov. 2
7:36
Jákob Zoltán: "nem is kellene olyan nő, aki tálcán kínálja fel magát" (SzMo)
Az üzletember továbbra is hisz abban, hogy a férfinak kell udvarolnia. Szerinte nem rontotta el a műsor.
nov. 2
7:39
Rémálomba torkollott a halloweeni buli, mindent elleptek a rendőrök (BorsOnline)
A partiba rendőrök és tűzoltók is érkeztek.
nov. 2
7:39
Több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Magyar Hírlap)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4674-en léptek be Magyarországra szerdán.
nov. 2
7:39
A Hamasz szerint ők nem akartak civileket bántani, de komplikációk léptek fel (Mandiner)
A szervezet ugyanakkor leszögezi: újra meg újra megtennék ugyanezt.
nov. 2
7:39
Deák Bill Gyula vallomása: "öngyilkos akartam lenni, de nem sikerült, hála Istennek" (naphire.hu)
Elképesztő mélységeket járt be fiatalon Deák Bill Gyula, aki még akár 10 évig is szeretne színpadon állni.
nov. 2
7:42
Újabb vonattragédia Magyarországon - helyszíni fotók, csak erős idegzetűeknek! (BorsOnline)
Ketten meghaltak.
nov. 2
7:42
Ha igaz, amit az ukrán főparancsok állít, akkor Ukrajna nagyon nagy bajba kerülhet (ATV)
Az ukrán-orosz konfliktus felőrlő állóháború felé halad, ami Oroszországnak kedvez és így újjáépítheti katonai erejét - közölte Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka.
nov. 2
7:42
Visszavonul a nagy nyilvánosság elől Kulcsár Edina: "Ezután minden másképp lesz!" (Ripost)
Kulcsár Edinának elege lett a sok bántásból.
nov. 2
7:45
Az orosz–ukrán háború 617. napja – Az ukrán főparancsnok elismerte, hogy Oroszország győzelemre áll (vg.hu)
Valerij Zaluzsnij szerint a nyugati segélyek elégtelennek bizonyultak az Oroszország elleni harcban.
nov. 2
7:45
Súlyos bírságokat helyezett kilátásba az EU: mi vár a Metára? (Igényesférfi.hu)
Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez.
nov. 2
7:45
Máris túllépett férjén a válófélben lévő színésznő: nem akárkivel látták csókolózni (Life)
Sophie Turner és Joe Jonas válásának híre megdöbbentette a rajongókat, a színésznő azonban már túl is lépett egykori férjén. Egy brit arisztokratával látták csókolózni.
nov. 2
7:45
Soha ne nézz le egy kakast: jó eséllyel olyan okos, hogy felismeri magát a tükörben! (WMN)
A klasszikus tükörteszten eddig olyan állatok is elhasaltak, mint a ló vagy a kutya. És akkor jött a kakas! Mi történik itt?
nov. 2
7:45
Egyre drágábban vásárolunk karácsonyi ajándékokat (KKV Magazin)
Gazdasági válság ide vagy oda, egyre többen választanak drága ajándékot karácsonyra. Az értékesebb meglepetések azonban egyre inkább olyan hasznos tárgyak, amelyekre már eleve szükség volt, az ünnep pedig jó alkalom lehet ezek beszerzésére.
nov. 2
7:45
NER-média: Év végén bezárják a Digitalstandot (Mínuszos)
Megszűnik a Digitalstand Rendszeren keresztül nyújtott online lapáruház szolgáltatás december 31-én. A Digitalstand Kft. általános jogutódja, a NER-média ékkövének, a Mediaworks Hungary Zrt. tulajdonában lévő MédiaLOG-DMHM Logisztikai Zrt. azt közölte, hogy beszüntetik a Digitalstand Rendszeren keresztül nyújtott online lapáruház-szolgáltatást az é
nov. 2
7:45
Erzsébet egyik legféltettebb kincsével tisztelgett a néhai királynő előtt Kamilla (Hamu és Gyémánt)
Kamilla királyné nemrégiben II. Erzsébet királynő kedvenc tiaráját viselte. De mégis mit kell tudni a brit királyi ékszerkollekció egyik legfontosabb darabjáról?
nov. 2
7:45
Tudatos álmodás: így lehet saját elménk bugyraiban vájkálni (egy.hu)
Érezted már úgy a nappali ébrenléted során, hogy álmodsz? És fordítva? Mi lenne, ha a helyükre kerülnének ezek az állapotok? Ha tudnád, mikor vagy ébren, és azzal is tisztában lennél, ha éppen álmodsz? Az lenne a tudatos álmodás! Közelebb kerülhetünk általa önmagunkhoz, de terápiában a fóbiáinkat is leküzdhetjük általa.
nov. 2
7:45
Európa megállíthatta volna az orosz-ukrán vérontást (vasárnap.hu)
Meglepő interjút adott a napokban a Berliner Zeitungnak Gerhard Schröder volt német szociáldemokrata kancellár. A politikus azt mondta, hogy 2022.
nov. 2
7:45
Távozik a Bittrex az amerikai piacról (Fintech)
A seattle-i székhelyű Bittrex kriptovaluta-tőzsde működését hivatalosan is leállította egy Delaware-i bíróság, miután jóváhagyta a vállalat csődtervezetét.
nov. 2
7:48
Robert Fico Kína felé is kacsingat (Infostart)
A hivatalába múlt héten beiktatott szlovák miniszterelnök, Robert Fico első hivatalos külföldi útja a hagyományoknak megfelelően Csehországba vezet, de utána Budapestre és az új lengyel kormány megalakulása után Varsóba is készül. A kormányfő elmondta, az ország külpolitikai irányultsága nem változik, ugyanakkor szívesen ellátogatna Kínába vagy Vie
nov. 2
7:48
Csütörtökre erősödött a forint a szerdaihoz képest (Adózóna)
Erősödött a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 2
7:48
Nyolcadik hónapja csökken a brit gyáripar aktivitása (HR Portál)
Októberben is csökkent a brit feldolgozószektor aktivitása a szerdán ismertetett átfogó havi mérőszámok alapján. Ez volt a nyolcadik olyan hónap egymás után, amikor az aktivitási mutatók a teljesítmény visszaesését jelezték az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság gyáriparában.
nov. 2
7:48
Tutira nem tudtad a tökről ezeket! (Agroinform)
Tudtad, hogy körülbelül 200 ehető tökfaj van a világon? És azt, hogy évente világbajnokságot rendeznek tökdobásban? 25 tényünkből megtudhatod mindezt és még sok más érdekességet.
nov. 2
7:48
Nemzeti stratégiát dolgoz ki az amerikai kormány az iszlámellenesség ellen (hirado.hu)
Mindannyian gyászoljuk Wadea Al-Fayoumet, egy 6 éves palesztin-amerikai muzulmán kisfiút, akit a közelmúltban barbár módon gyilkoltak meg – közölte a Fehér Ház.
nov. 2
7:51
A szerb rendőrség minden fűszál mögé benéz migráns után kutatva a magyar határnál (HírTV)
Folytatódik az összehangolt rendőrségi akció Szerbiában a magyar határ közelében, az eredmény jól érzékelhető.
nov. 2
7:51
Száraz halottak napját reméltünk, helyette erre kell készülni a meterológusok szerint - részletes időjárás-jelentés (Promotions)
Az elkövetkező napokban ilyen változás jöhet az időjárásban. Csütörtökön még nyugodtan menjünk ki a temetőbe, de utána készülni kell a csapadékosabb időjárásra.
nov. 2
7:51
Súlyos hibát vétett Gáspár Győző, nagyon sok pénze bánja (Magyar Hírlap)
Az autóban hagyta, ellopták.
nov. 2
7:51
Gázrobbanás rázta meg ma hajnalban Budát, a Tek is kivonult (Magyar Nemzet)
Tizenhárom embert evakuáltak.
nov. 2
7:51
Beindult a migránsok miatti razziázás a szerb-magyar határon (Mandiner)
A szerb-magyar együttműködésnek köszönhetően csökkent a szervezettbűnözés és az illegális migráció kockázata a térségben.
nov. 2
7:51
Így indítja a novembert a forint (Forbes)
Halottak napján gyengült, most korrigál a magyar valuta.
nov. 2
7:51
Újabb szóló bányász szerzett 6,25 BTC-s jutalmat (BitcoinBázis)
Egy szóló bányász egyedül bányászta ki a 814,308-as blokkot, mindössze 11 petahash/másodperc (PH/s) bányászati teljesítményt használva. Ezt a bravúrt a

Keresés