Közel negyven személyt vettek őrizetbe, öt rendőr, valamint több mint húsz szurkoló megsérült a csütörtöki bolgár-magyar labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtti és alatti utcai összecsapásokban Szófiában.
A masszázsmedencéről a kikapcsolódás és a pihenés jut először az emberek eszébe, de ennél többet is profitálhatsz a rendszeres használatból. A meleg víz terápiás ereje már évezredek óta ismert, és amikor ez kiegészül hidromasszázzsal, akkor a hatása még tovább fokozható. Hogyan?
Egyszerű mentális trükk.Kisebb tányér, kisebb adagA fogyást segíti, ha kisebb tányérból fogyasztjuk el az ételeket. Az adagtányérok az utóbbi években több okból is elég népszerűvé váltak. Ennek több oka is van:Kisebb tányér, kisebb adagEz az első megfigyelés valószínűleg a legnyilvánvalóbb, mégis nagyon fontos a fogyás szempontjából. Egy viszonylag
Nem lenne könnyű egy minden érdekeltnek elfogadható megoldást találni, de talán nem is lenne lehetetlen. Ám arra minimum szükség lenne, hogy legalább a németek komolyan vegyék saját tervezetüket.
Az internet hajnalán, 20-25 éve még nem volt sok gond a jelszavakkal: nem törték még fel őket, és nem voltak megkötések, miközben leggyakrabban 6 karaktert lehetett megadni. Ez máig látszik a leggyakoribb jelszavakon, sokszor ugyanakkor már egyre összetettebbeket kérnek az alkalmazások.
Bulgáriában olyan sikert értünk el, amit magyar szem nem látott, magyar szív nem érzett hosszú évtizedek óta. Még úgy is, hogy nem játszottunk jól. Kovács Gergő írása.
Következzen 6 igazi túlélő szobanövény, amit bátran elhelyezhetsz a fürdőszobában, nemhogy nem sínylik meg a nedves környezetet, egyenesen burjánzásnak indulnak majd.
Hiába állt a lengyel parlament egyértelmű többsége a korábbi lengyel miniszterelnök, Donald Tusk mögé, Andrzej Duda államfő mégis a hivatalban lévő kormányfőt, Mateusz Morawieckit bízta meg kormányalakítással. Tusknak így egyelőre várnia kell, miközben három ellenzéki erő már aláírta a koalíciós megállapodást, és megegyeztek egy közös programban. A
Évente több milliárd forintnyi kártérítéshez nem jutnak hozzá a balesetben érintett vétlen autósok. A törvény szerint járna nekik az úgynevezett értékcsökkenési kártérítés, ám a biztosítók álláspontja szerint nem.
"Fontos, hogy lelki állapotában, légkörében, de attitűdjében is hasonló legyen arra az első számú magyar városra Budapest, aminek az egykori nagy elődök valamikor megálmodták" – mondta Tarlós István.
A balesetet szenvedett vétlen autósok évente több milliárd forint kártérítéshez nem jutnak hozzá. Bár a törvény szerint járna nekik az úgynevezett értékcsökkenési kártérítés, de a biztosítóknak más az álláspontjuk.
Szociálpolitikai oka van annak, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nem írja alá a jövő évi minimálbér- és garantált bérminimum-emelési megállapodást, kevesli ugyanis az emelés mértékét - közölte a MASZSZ csütörtökön.
Szoboszlai Dominik csapatkapitány szerint jobb, ha a bolgárok elleni selejtező-mérkőzésről nem beszél, annak ugyanakkor örül, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a Szófiában elért 2-2-es döntetlennel csütörtökön kijutott a jövő nyári, németországi tornára.
A Budapest születése című film a főváros történelmét meséli el 1873-tól napjainkig. Készítését hatalmas kutatómunka előzte meg. A Fortepan fényképek mellett rengeteg képet és képeslapot vásárolt meg a stúdió, és számos épület tulajdonosát, vezetőségét keresték meg olyan fotók után kutatva, amelyeket még sosem láthatott a közönség. A filmben debütál
A magyar operatőrnek nem ez az első együttműködése a patinás luxusmárkával. Rév Marcell volt az operatőre a Gucci-ház ünnepi reklámjának – írja a Kreatív. Az Eufória című sorozat Emmy-díjas magyar operatőre korábban Billie Eilish főszereplésével forgatott reklámfilmet a Guccinak.
A legnépszerűbb hollywoodi filmek középpontjában a nagybetűs Élet kapujában álló, fiatal lányokat és nőket találunk, az ő problémáikért izgulunk és az ő szerelmükért szorítunk. Persze nem csak a húszéveseké a világ, úgyhogy felüdülés időnként egy-egy olyan alkotást megnézni, amelyben a negyven feletti nő nem egy tapasztalt édesanya, vagy nem egy ön
A korai fajtákhoz képest a hosszú tenyészidejűek tovább "lábon tarthatók", azaz szedésre érett állapotban hosszabb ideig tudnak várni a betakarításra a jó minőségük megőrzése mellett, és a szedés utáni tárolhatóságuk is hosszabb.
Bár a fővárosunk több mint másfél évszázados történelemmel rendelkezik, az 1873-as év különösen fontos dátum: január 1-jén egyesült ugyanis Pest, Buda és Óbuda, így egy új világváros született Budapest néven. Még ugyanabban az évben, november 17-én megtartották az új, egyesített fővárosi tanács első, alakuló ülését.
A BlackRock tegnap délután hivatalosan is benyújtotta az Ethereum spot ETF indítási kérelmét az amerikai tőzsdefelügyelethez. A világ legnagyobb vagyonkezelőjének ezirányú szándékára a múlt hét óta, egy állami adatbázisban megjelenő bejegyzésből lehetett következteni. Az ETH árfolyama a bejelentést követően 100 dollárt vesztett az értékéből. Nem ép
Az, hogy a lehetséges befektető miként ítéli meg a céget, fontos. A vállalkozás készletnyilvántartási módszere viszont nyilván nem érdekli őt. Vagy mégis?
Párizsban nagy valószínűséggel klasszikus orosz titkosszolgálati aktív intézkedés eredményeként jelentek meg Dávid-csillagok a falakon. A módszer jól ismert, és történelmi példái is vannak: végy egy létező feszültséget, és kíséreld meg irányított módszerekkel forráspontig fokozni.
Nehéz lenne ideálisabb időszakot találni új eszközök kipróbálására mint a mostani. A kriptoszektorban régen látott erősödést lehetett látni, miközben a
Oroszország azt tervezi, hogy története során először a következő évtizedben űrhajósokat küld a Holdra, és 2031-től holdbázis építését tervezi - közölte az orosz űrrepülésekért felelős vállalat.
Február 1-jétől az eddig autópálya matricával közlekedő autóbuszoknak is átkerülnek a használatarányos útdíjfizetésre. A változtatással uniós kötelezettségnek tesz eleget Magyarország.
A Gázai övezet északi részében, az es-Sifá kórház közelében az izraeli katonák megtalálták a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i terrortámadásában elhurcolt egyik túsz holttestét – jelentette az izraeli hadsereg szóvivője csütörtökön.
Ahogy belépsz az otthonodba, az az érzés fog el téged, mintha egy kicsit szűk lenne a tér? Ne ess kétségbe! A jó hír az, hogy néhány apró trükkel és a megfelelő színek használatával könnyedén optikailag tágasabbá varázsolhatjuk lakásunkat.
Az eredeti Star Wars-trilógia kapcsán George Lucas színészválasztásai – kezdve Luke Skywalkertől és Han Solotól Leia hercegnőn és Darth Vaderen át egészen C-3PO-ig – mind-mind a lehető legjobb döntésnek tűnnek. Utóbbi esetében azonban majdnem másképp alakult a történet.
A város hivatásos tűzoltói segítettek felhozni egy embert az árokba került járműből. Az egység áramtalanította az autót. Az Útinform azt írta, hogy a baleset a 83-as főúton történt, Pápa külterületén a 24-es km-nél rendőri irányítás mellett félpályán halad a forgalom. Van ban máshol is, egy személyautó vadat gázolt a 89-es főúton, Sé térségében. A