A nő ügyében még magyar szál is felmerült az évtizedek során, de most kiderült, hogy brit, a neve pedig Rita Roberts. Az Interpol szokatlan akciója vezetett eredményre, de az ügye még nem zárult le: a gyilkosát is keresik. Hozzá hasonlóan pedig 21 másik nő vár azonosításra az Interpol listáján.
A gazdasági recesszió ellenére az új piacok megszerzésére irányuló stratégia vezet eredményre egy hazai tréningcég kríziskezelő programjának tapasztalatai alapján
Országos átlagban 0,8 százalékkal mérséklődtek a lakásárak 2023 második negyedévében az egy évvel korábbi időszakhoz képest, amire 9 éve nem volt példa. Reálértelemben 18,5 százalékos volt a zuhanás, de még így is túlértékelt a piac – derült ki az MNB legfrissebb Lakáspiaci jelentéséből.
150 éve jött létre Budapest, a főváros pedig úgy ünnepli a különleges szülinapot, ahogy azt kell. Az évforduló alkalmából változatos programokkal, bulivillamossal, előadásokkal, koncertekkel és szabadtéri kiállítással várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a fővárosban. Budapest 150. születésnapja alkalmából újranyit a Merlin Színház, az embe
A 2023. szeptember 30-án zárult kilenc hónapos időszakban a Sanlorenzo új jachtok értékesítéséből származó nettó bevétele 626 millió euró volt. A tavalyi év azonos időszakához képest ez a szám 15,1 százalékos növekedés (az 544,1 millió euróhoz képest). A Sanlorenzo szerint az egyes üzletágak erős teljesítménye vezetett a bővüléshez, különösen a har
Ráadásul idén kevésbé fontos szempont az ajándék ára – derült ki a Yettel friss országos kutatásából. A válaszadók fele már december előtt elkezdi a vásárlást; a legnépszerűbb ajándékok a játékok, valamint a ruházati és az elektronikai cikkek. A kitöltők többsége emellett tudatosan keresi a kedvezményeket, akciókat – ilyen meglepetésekkel készül a
Az Alien, a Szárnyas fejvadász és a Gladiátor rendezője, Ridley Scott nem nézi jó szemmel az AI térhódítását. Úgy véli, nagyon veszélyes, ha túl nagy hatalmat adunk olyan gépek kezébe, melyek idővel intelligensebbé válhatnak nálunk.
Két internetes csalót fogtak el Budapesten, akik strómanok közreműködésével, álhirdetésekkel csaltak ki több millió forintot emberektől. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, egy 18 és egy 20 éves hernádi férfi az egyik online piactéren hamis felhasználói profilokat hozott létre, majd ott különböző használati tárgyakat, például bútorok
Az angliai székhelyű xUnlocked oktatási platform november elején jelentette be, hogy 5 millió fonttal (azaz több mint 2 milliárd forintnak megfelelő összeggel) támogatja a BPP Education Group szakmai és szakképzési vállalat startup-programját – adta hírül az esgtoday.com. A 2017-ben alapított brit xUnlocked szakemberek számára nyújt képzést 2021-be
Nincs is jobb érzés annál, mint hogy ebben a hűvös időben bekuckózzunk otthon egy pohár meleg teával. Na, de gondolta volna, hogy a megérdemelt pihenés közben még pénzt is kereshet? Bizony, nem tréfálunk! Önnek nincs is más dolga, mint felkapni egy Blikket, majd kaparni!
A csütörtöki adásban végül a szerencse döntött a versenyzők sorsáról. Kucsera Gábor és Tóth Dávid, valamint Hegyes Berci és Vágner Fanni jutottak a fináléba.
A Google DeepMind nevű MI-kutatóegysége olyan meteorológiai előrejelző rendszert hozott létre, amely egyértelműen jobban teljesít az eddigi etalonnál, akár tíz nappal előre megjósolva az időjárást.
A The Guardian című brit napilap eltávolította honlapjáról a hírhedt al-Kaida-vezér Oszama bin Laden 21 éves üzenetét, miután azt több milliószor osztották meg a közösségi médiában. Bin Laden "Levél Amerikának" című írását kedden kezdték el megosztani a TikTok-on, heves vitát váltva ki a jelenlegi, Hamász elleni háborúban Izraelnek nyújtott amerika
A holland kormány ideiglenesen megtiltaná a köztisztviselőknek, hogy mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftvereket használjanak, mint a ChatGPT és a Bard chatbotok vagy a Dall-E és a Midjourney képgeneráló programok - derül ki Alexandra van Huffelen digitális ügyekért felelős államtitkár javaslattervéből, amelyet csütörtökön ismertetett a V
A Magyar Víziközmű Szövetség figyelmeztet: hamarosan érkezik a téli hideg idő. Főleg éjszakánként hűlhet le jelentősen a levegő, emiatt pedig már most érdemes téliesíteni a vízmérőket és a vízvezetékeket.
Tehát a 20 vizsgált ülés közül a legtöbben jól érezheti magát, de nem túl sokáig. Ha egy ülést egymás után több gyermek számára kíván használni, akkor alaposan meg kell néznie. Ami jelenleg csak benyomást kelt a tesztelőkben, az a jövőben egy kibővített tesztelési eljárással bekerül a hivatalos értékelésbe. (Kép: ÖAMTC) A tesztről készült videót a
Nehéz évnek bizonyult 2023 a hazai építőipari vállalkozásoknak, és ha lehet hinni az előrejelzéseknek, a jövő év még több kihívást tartogat számukra. A kiszámíthatatlan gazdasági környezetben a cégek talpon maradása nagyban függ az árazástól, amit a jövőben valószínűleg lejjebb kell majd vinniük. Ez azonban nagy kockázat egy olyan iparágban, ahol a
Az eddig elérhető hazai támogatások a lakosságot célozták, ezért a kormány által bejelentett új program fő értéke, hogy az üzleti szektort is segíti bekapcsolódni az elektromobilitásba - értékelte Székely András, az Optimum Solar Home System Kft. tulajdonos-ügyvezetője az elektromos járművek hazai elterjedését támogatni hivatott, várhatóan november
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A digitális kommunikáció veszélyeiről, a kortárs irodalom partalanságáról, a Térey-díjról és az új komolyságról beszélgettünk Payer Imre József Attila díjas költővel.
Novák Hunor szerint a patikák egy része a jogszabályi kötelezettség ellenére sem készíti el az orvosok által felírt kikeverős recepteket. "Több gyógyszertárban anyagi okokból tagadják meg a receptek elkészítését, de ilyet nem csinálhatnak" – figyelmeztetett a közelmúltban a gyermekorvos, miután megelégelte, hogy hiába ír fel a pácienseineke úgyneve
Az igazán hűvös őszi és téli napok beköszöntével egyre gyakrabban hallani, hogy az immunrendszerünk támogatása érdekében jobb, ha több C-vitamint viszünk be a szervezetünkbe. Ez már csak azért is bölcs mondás, mert idehaza is rengeteg embert érintenek különféle vitaminhiányok. Azonban van egy határ, amit nem érdemes átlépnünk, mert bizony még C-vit
Voltaképpen a történelem egy darabját vásárolta meg az a szerencsés autórajongó, aki 51,7 millió dollár ellenében jutott hozzá a hatvanas évek elejének veterán Ferrarijához, egy Ferrari 330 LM / 250 GTO by Scaglietti modellhez.
A vállalat a szöuli Samsung Ai Forum 2023 konferencián számolt be a generatív mesterséges intelligencia (Mi) és az informatika területén elért kutatási eredményeiről. A generatív Mi-technológia rendkívüli ütemű fejlődése paradigmaváltást hozhat a munka és a mindennapi élet területén. "Az utóbbi időben a generatív mesterséges intelligencia a figye
Tragédiába torkollott egy venezuelai asszony tengerparti nyaralása a Karib-tenger kolumbiai partvidékén, nem messze Cartagenától. Több millió volt érte a testét, amit a szervezete nem tudott elviselni,
Szombaton újabb két évre a Fidesz elnökének választják Orbán Viktort. Összesen már 27 évet húzott le a párt élén, de az igazán nagy dolgok szerinte még csak most jönnek. Merkelnél és Thatchernél már hosszabb ideig tölti be a pártelnöki tisztséget, öt év múlva Kádárt is utolérheti, ám a francia szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen még messzebb van.