2023. december 13. szerda

dec. 13
4:18
Így gyógyulunk gyorsan a náthából: paprikatea, fenyőtea és rizsnyák… (Magyar Mezőgazdaság)
Sok felnőttnek újra kellene tanulnia a gyógyulást. Tisztelet a kivételnek, de a legtöbb felnőtt elfelejtette, hogyan kell gyógyulni, hogyan kell ösztönöznie a saját öngyógyító képességét. Meglehet, sokan sosem kaptak jó instrukciókat.
dec. 13
4:18
Újabb lépés a mesterséges intelligencia törvény elfogadásához (Szakmát Szerzek)
Háromnapos „maratoni” tárgyalásokat követően a Tanács elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a mesterséges intelligenciára (MI) vonatkozó harmonizált szabályokról szóló javaslatról. A mérföldkőnek számító javaslattal az MI-vel kapcsolatos beruházásokat és innovációt szeretnék ösztönözni. A Bizottság által elő
dec. 13
4:24
Megmaradt egy rakat krumplipüré? Így menthető meg mindenki kedvenc körete, anélkül, hogy a kukában landolna (Femcafe)
A krumplipüré az egyik legkedveltebb köret, melyet gyerekek és felnőttek is szívesen fogyasztanak. Frissen elkészítve a legfinomabb, azonban olykor előfordul, hogy a szükségesnél jóval több adagot főzünk, ami így a nyakunkon marad.
dec. 13
4:24
Dráma Akasztón: megmérgezték az ivóvizet, sorok állnak a lajtos kocsinál (AC News)
Megdöbbentek a falu lakói: márciusig fejenként csupán napi három liter vizet vehetnek a lajtos kocsiból, ami egy leves főzéséhez sem elég.
dec. 13
4:24
Három ízbomba baconös recept az ünnepi asztalra (Karrier Trend)
Napjainkra a karácsonyi fogások megkerülhetetlen alapanyagává vált a bacon, amely sokoldalú felhasználási módja miatt lett a háziasszonyok nagy kedvence a szeretet ünnepén is. Kovács Péter, a Gierlinger termékeket is gyártó
dec. 13
4:28
Soha ne igyál kávét a tojás mellé reggelente: hatalmas bajod lehet tőle, jobb nem együtt fogyasztani a kettőt (Femcafe)
Gondoltad volna, hogy sokunk kedvenc reggeli párosítása akár káros is lehet hosszútávon egészségünkre nézve? Nos, a táplálkozási szakértők szerint bár a tojásnak és a kávénak is megvannak a maga jó tulajdonságai, mégsem érdemes őket együtt fogyasztani a nap első étkezéseként.
dec. 13
4:30
Közösen fejleszti az e-mobilitást az Ikarus és a Siemens (autopro)
A Busworld kiállításon került bemutatásra a Siemens legújabb fejlesztésű pantográf töltője, melyet az Ikarusszal együttműködésben tesztelt terepen.
dec. 13
4:30
Ajándékozás, udvarlás, zaklatás – hogyan alakítja át a Pix a pénzügyeket? (FinTechRadar)
A Pix, Brazília azonnali fizetési rendszere, nem csupán pénzügyi újításként került bevezetésre, hanem a társadalmi interakciók új formájaként is megjelenik.
dec. 13
4:33
Januártól átalakul a HÉV menetrendje – részleteket árult el a MÁV (Infostart)
A járműhiány miatt ritkítják a járatokat a szentendrei és a ráckevei vonalon.
dec. 13
4:42
Tragikus hírt közölt a kulturális miniszter, elhunyt a fiatal énekesnő (naphire.hu)
A sztár súlyos alkoholproblémákkal küzdött.
dec. 13
4:48
2024-ben is Cápák között: hét Cápával jön a 7. évad! (Márkamonitor)
Az Rtl üzleti showműsora új évaddal jelentkezik 2024-ben, amelyet január 7-től minden vasárnap láthatnak az Rtl nézői. A Cápák között – amelynek eredeti változata, az angol Dragons’ Den ma már 45 országban látható – 2019 óta található meg az Rtl műsorkínálatában. A műsor sikere a kezdetek óta töretlen, ahogy a Cápák befektetései is: a műsor
dec. 13
4:48
Közösen gyárthat elektromos autót a Renault és a Volkswagen (Igényesférfi.hu)
Egyre fokozódik a konkurenciaharc az elektromos autók európai piacán, ezért a jövőben egyáltalán nem számít majd szokatlannak, ha egyes nagy gyártók - a költséghatékonyság szempontját szem előtt tartva - közösen fejlesztenek és dobnak majd piacra új termékeket.
dec. 13
4:48
Válságban Tóth Gabi új kapcsolata? Betelt a pohár az énekesnőnél, perelni is hajlandó (Promotions)
Tóth Gabinak most lett elege az egészből.
dec. 13
4:48
Köszönjük mesterséges intelligencia: Növekvő váltságdíjak, több átverés (Mínuszos)
A G DATA CyberDefense szerint a mesterséges intelligencia (MI) egyre nagyobb veszélyt jelent az it-biztonságra. 2024-ben növekedni fog az adathalászlevelek minősége és hatékonysága, és számíthatunk hamis fényképek, videók, álláspályázatok vagy akár „tudományos” dolgozatok nagyszámú megjelenésére. A jövőben szinte lehetetlen lesz megkülönböztetni az
dec. 13
4:48
Poroltóval esett a hanukagyertyáknak a szélsőjobbos lengyel képviselő (Magyar Hírlap)
A szélsőjobbos képviselő a menóra mellett egy nőt is lefújt a Szejmben.
dec. 13
4:48
Árt a talajnak a fahamu? (Agrofórum)
Általában a kertbe szórom ki a kandallóból a hamut. Ezzel bajt csinálok? Árt a talajnak a fahamu?
dec. 13
4:48
Tovább süvít a hazai gőzmozdonygyártás (newtechnology.hu)
A Märklin vasútmodellek varázsa és a megszólalásig élethű világuk régóta nyűgöz le kicsiket és nagyokat világszerte. A 164. születésnapját ünneplő, a vasútmodellpiac elsőszámú gyártója a kerti játékvasúttól a miniatűr ’Z’ méretarányig folyamatosan jelenik meg újabb és újabb kollekcióival. A világpiacon kapható modellvasutak és pályaelemek jelentős
dec. 13
4:48
Sokkoló: elektromossággal vonnák ki az ammóniát a hígtrágyából (Magyar Mezőgazdaság)
Az állattenyésztő telepek fő gondja a keletkező trágya kezelése. A nagy mennyiségű anyag mozgatása igen költséges, azonban ha sikerülne a hasznos anyagokat kivonni belőle, máris újabb jövedelemforrásra tehetnének szert a gazdák.
dec. 13
4:48
Ez a legjobb 5 tápanyag a jobb bőr egészségéért (in.hu)
A természetesen ragyogó bőr alapja nemcsak a megfelelő tökéletes bőrápolási rutin, az étrend is kulcsfontosságú szerepet játszik benne. Az alábbiakban összeszedtük az öt legfontosabb tápanyagot, amelyekről a tudományos kutatások és a szakértők egyöntetűen úgy gondolják, hogy segíthetnek a ragyogó bőr támogatásában. A tápanyagokban gazdag élelmiszer
dec. 13
4:48
Ingyen pénzre pályázhat, aki napelemet telepítene (Öko-drive)
Január 15-étől pályázhat, aki napelemes rendszert telepítene.
dec. 13
4:54
Új szolgáltatást élvezhetnek a magyar autósok – ráadásul ingyen (Infostart)
Elstartolt az Útszámkereső, a segítségével az országos közúthálózatba tartozó utakról lehet pontos információkat kapni az adott út üzemeltetőjére, nevére, számára vonatkozóan.
dec. 13
4:54
Olcsó és egyszerű macskajátékok - készítsd el házilag! (Háziállat)
Milyen a jó macskajáték? Szerencsére nem feltétlenül drága és egyszer használatos. Otthon is könnyedén eszkábálhatunk cicánknak tuti játékokat! Csak pár kidobásra szánt alapanyag szükséges.
dec. 13
5:00
Hollywood már találgat – így alakulhatnak a főbb kategóriák a 2024-es Oscar-gálán (Hamu és Gyémánt)
Március 11-én osztják ki a jövő évi aranyszobrocskákat a 96. Oscar-gála keretein belül, amelynek – a hagyományokhoz híven – a Los Angeles-i Dolby Theatre ad majd otthont. Hollywood viszont már most izgatott, idén is több mint 3 hónappal a díjkiosztó előtt elkezdődtek a találgatások a legfontosabb kategóriák végső győzteseit illetően.
dec. 13
5:00
A Tesla olcsó elektromos autó gyártását tervezi Németországban (Zöldjárműipar)
Az amerikai Tesla cég olcsó elektromos autót kíván gyártani Berlin melletti üzemében - számol be a Reuters.
dec. 13
5:06
Gyászol a zenevilág: Elhunyt a népszerű énekesnő (ATV)
Az énekesnő hosszú évek óta alkoholbetegséggel küzdött.
dec. 13
5:12
Itt vannak a legtöbbet keresett autómárkák – térképen a legjobbak (Infostart)
Egy ausztrál piackutató szervezet 2023-ban is elkészítette listáját arról, hogy a világ különböző részein melyik autómárkákra keresnek rá a legtöbben.
dec. 13
5:12
Ismerd meg a töltőállomások legújabb generációját, az EcoFlow töltőállomásokat (ProfitLine)
Az EcoFlow márka a környezetbarát energiaáramlás koncepcióján alapul, és célja, hogy az energiaforrásokat és energiamegoldásokat elérhetőbbé és hatékonyabbá tegye. Ennek a megközelítésnek a kiemelkedő példái az innovatív töltőállomásaik.
dec. 13
5:12
Riadót fújtak: ónos eső, felhőszakadás rúgja be az ajtót (AC News)
Bőrig ázunk: lesz, ahol 50 milliméter eső esik, narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
dec. 13
5:12
A tankötelezettségi korhatár csökkentésével több tinédzser eshetett teherbe (Telex)
A kormány célja hivatalosan az volt az intézkedéssel, hogy előbb kezdhessenek dolgozni a munkaerőpiacra vágyó fiatalok. Ez nem jött be, cserébe egy tanulmány szerint több roma fiatal morzsolódik le az oktatásból, amivel növekedtek a társadalmi egyenlőtlenségek. Az iskolából kieső fiatalok a munkaerőpiacon sem tudtak elhelyezkedni, így leginkább köz
dec. 13
5:12
Kitört a botrány: lopással vádolják Beyoncét (naphire.hu)
Beyoncét azzal vádolják, hogy lenyúlta Hajime Sorayama japán tervező művészeti alkotását.
dec. 13
5:15
Mutatjuk hogyan nyerhetjük el a napelemes támogatást, 5 millió a tét (Alternatív Energia)
A Napenergia Plusz Programban 5 millió forint nyerhető el energiatárolóval kombinált napelemes beruházásra.
dec. 13
5:18
Még nincs vége! Újabb hullámokban még több eső érkezik (Agroinform)
Pénteken ráadásul csípős, sarkvidéki hideget kapunk.
dec. 13
5:18
Hatalmas dobással indítja 2024-et az Apple (Igényesférfi.hu)
A cupertinói cég nemsokára vadonatúj, lélegzetelállító teljesítményre képes iPadeket és MacBook Airt dobhat a piacra - szellőztette meg egy Apple-szakértő.
dec. 13
5:18
Rémes betegséget terjeszthetnek a karácsonyfák, baj történhet, ha erre nem figyelsz oda (Promotions)
Van egy rejtélyes betegség, ami megkeseríthető a közelgő ünnepeket.
dec. 13
5:18
Zelenszkij kész további 500 ezer ukránt lemészárolni (Magyar Hírlap)
Egyszerűsíteni és szigorítani akarják a mozgósítást.
dec. 13
5:18
Változatlanul a világ élvonalában (Magyar Mezőgazdaság)
A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács november végén, Siófokon ünnepelte megalapításának 30. évfordulóját.
dec. 13
5:18
Sütő- és cukrászipari technikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A sütő- és cukrászipari technikus egyaránt rendelkezik a pék és a cukrász szakma ismereteivel is. A két szakma ismeretének köszönhetően képes hatékonyabban ellátni a vállalkozás feladatait. A sütőipari és cukrász termékek készítésén kívül a technikus feladata a gyártási folyamatok irányítása és minőségbiztosítása, az eszközök, gépek és gépsorok üze
dec. 13
5:18
Szerelem, tüntetés, zaklatás – meglepő, mire használják az utalásokat az emberek (Fintech)
A Pix, Brazília azonnali fizetési rendszere, nem csupán egy pénzügyi innovációként tűnik fel a gazdasági színtéren.
dec. 13
5:18
Mennyire lehet értékes az 50 felettiek vásárlói kosara? Podcast ajánló (Digital Hungary)
Mostani beszélgetésünkben Vízkeleti Ildikóval az Auchan Marketing igazgatójával beszélgetek a 2024-es felkészülésről, a kötelező gyorsulásról, a megengedhető rugalmasságról.
dec. 13
5:30
Előre szólunk: esni fog, sokat! (Infostart)
Az ország területének jelentős részén akár kétheti csapadék is leeshet egyetlen nap alatt.
dec. 13
5:30
Orbán Balázs: Blokkosodás helyett kapcsolódásra kell építeni (Demokrata)
Videó! Megjelent a miniszterelnök politikai igazgatójának Huszárvágás – A magyar konnektivitás stratégiája című könyve.
dec. 13
5:30
Leszakad az ég, özönvíz zúdul a nyakunkba: másodfokú riasztást adtak ki (naphire.hu)
Esernyő nélkül ne induljon útnak.
dec. 13
5:36
Vesztegetési ügyben ítélték el az Amnesty-vezér testvérét (Demokrata)
Egy nemierőszak-ügy áldozatát akarta néhány évvel ezelőtt lefizetni Vig Mór.
dec. 13
5:39
Itt a hír a Balaton vízszintjéről (Blikk)
Az elmúlt hetekben hullott bőséges csapadéknak köszönhetően a Balaton átlagos vízszintje 11 nap alatt 9 centiméternyit emelkedett a vizugy.hu adatai szerint, és elérte a téli üzemi szabályozás szerinti maximumot.
dec. 13
5:42
Elkészült a legújabb százas lista a világ legvonzóbb városairól (Infostart)
A rangsorba, amit egyértelműen Európa dominál, négy új város került be.
dec. 13
5:42
Rémület a Lidlben, fényes nappal nyitott tüzet az áruházra egy férfi (ATV)
A vásárlók - köztük gyerekek is - próbáltak menedékbe vonulni, amikor meghallották a lövéseket.
dec. 13
5:42
Szándékosan alacsony statisztákat válogattak a Titanicba, hogy nagyobbnak tűnjön a díszlethajó (Magyar Hírlap)
James Cameronék szerint olcsóbb lett emiatt a produkció, amely így is minden idők addigi legdrágább filmje lett 1997-ben.
dec. 13
5:42
"Orvost, orvost!" – Félbeszakadt a Géniusz felvétele, rosszul lett valaki az ATV épületében (naphire.hu)
Hangos kiabálás szakította félbe a Géniusz felvételét: a stúdióba a csatorna egyik munkatársa rontott be orvosért kiáltva. A földszinten egy nő lett rosszul.
dec. 13
5:42
Ilyen belülről az ideális otthon, ami csökkentheti egy autista gyermek feszültségét, túltelítődését - Átadták az első autistáknak kialakított mintalakást (Kölöknet)
Átadták Magyarország első, autistáknak kialakított mintalakását, ahol csökkenhet az autista gyerek állandó szorongása és a feszültsége. A mintalakást egyhetes bentlakásos formában próbálhatják majd ki a jelentkező családok.
dec. 13
5:45
Nagy ugrásra készülnek a cégek jövőre (Piac és Profit)
Bár továbbra is sok a bizonytalanság a gazdaság jövő évi pályáját illetően, 2024 első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 21 százalékuk jelez előre. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az IT, a pénzügyi és ingatlanpiaci területen működő cégeknél számíthatnak élénk mun

Keresés