Egy rendkívüli roma tehetség, a külföldön és itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő modell, Sirokai Diána a Romaként. podcast legújabb részének vendége, aki Horváth Zsolttal, a Romaversitas Alapítvány kommunikációs menedzserével beszélget.
A tárgyhónapra történő nyugdíjkifizetés minden hónap 12-én, vagy az ahhoz legközelebb eső első munkanapon történik meg 2024-ben – tette közzé kedd éjszaka a Magyar Államkincstár a Facebookon.
Nem éri meg halogatni az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) feltöltését, a mielőbbi ügyintézéssel már most teljesíthető az egész éves adminisztrációs kötelezettség, és elkerülhető a januári sorban állás – hívja fel a figyelmet a NAK.
Hamarosan indul az énekesnő életrajzi filmjének forgatása, erről is beszélt, na meg egy váratlan történésről is, ami a szarvasi ótemplomban történt vele.
Megemelte a fiatalkorúakat cigarettával kiszolgáló trafikokra kiszabható bírság összegét, változásról döntött az önkormányzatok adósságrendezési eljárásával kapcsolatban és határozatot hozott az
Magyarország példája is mutatja, hogy a német és a kínai cégek kooperációja milyen sikerekhez vezethet – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A spanyol uniós elnökséget értékelő plenáris vita keretében a bizottság elnöke leszögezte: támogatja az erőszakos telepesek megbüntetését, bíróság elé állítását
Jövőre a sorra kerülő választások nyomtatványait a Nyomda szállítja majd, miután a Nemzeti Választási Iroda keretszerződést kötött a céggel 2023. december 13-án az európai parlamenti képviselők választása, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választása, valamint az időközi választások
Nem éri meg halogatni az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGn) feltöltését, a mielőbbi ügyintézéssel már most teljesíthető az egész éves adminisztrációs kötelezettség, és elkerülhető a januári sorban állás – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
25%-os béremelésért harcol a volánbusz-sofőrök egyik szakszervezete, a amelynek munkabeszüntetése több-kevesebb bosszúságot okozott vasárnap és hétfőn az utasoknak. Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a béremelés igénye jogos, ám annak mértéke teljesen irreális, eltúlzott. Nem tartja feltétlenül annak a volánosok igényét a Magyar S
Orbán Viktor miniszterelnök döntése értelmében, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével szerdán megtartotta első ülését a megújult Gazdasági Kabinet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán. A Gazdasági Kabinetben immáron egy helyre összpontosulnak a legfontosabb gazdasági kérdések, jogkörei kibővültek a korábbi Növ
Ezt a nevet viseli az a program, mely az elmúlt időszakban a Békés Vármegyei Önkormányzat második legnagyobb összegű pályázata volt. A szerda délelőtti, békéscsabai sajtótájékoztatón Zalai Mihály elnök elmondta, a 2019-ben indult projekt a végéhez közeledik, ezért fontosnak tartották, hogy számot adjanak az elmúlt években végzett munkáról. A 73
Holttestek húztak ki a Bakony egyik kis települése melletti tóban. A VMSZ – Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE a közösségi oldalán azt írta, hogy az áldozat egy eltűnt személy lehet.
Szentmártoni János elmondta, hogy a mintegy 800 millió forintból megvalósított projekt számos programtípust ölelt fel, legalább 50-60 település bevonásával valósult meg és csaknem 30 ezer látogatót vonzott.
December 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett két országos intézet és öt vármegyei kórház főigazgatójának magasabb vezetői kinevezését vonta vissza, arra figyelemmel, hogy betöltötték 65. életévüket.
A szobrot szeptemberben helyezte el a Vaart in Assen egyesület a Het Drents Múzeum által szervezett, Van Gogh életét bemutató, Utazás Vincenttel – Van Gogh Drenthében című kiállításra.