Nem volt éppen gyümölcsöző az idei év a királyi családot elhagyó hercegi párnak, olyannyira nem, hogy a The Hollywood Reporter magazin őket nevezte meg az év vesztesének.
Az Országgyűlés módosította a gyermekek után járó pótszabadság kivételének szabályait. 2024-től már a szülő rendelkezhet arról, hogy a gyermekei után járó pótszabadságon mikor szeretné kivenni. Ezzel sokak számára jóval biztonságosabbá…
December 15-től január 14-ig péntekenként, szombatonként és vasárnaponként 7 óra és 22 óra között fogadja majd a Szerbiába tartó és onnan érkező utasokat az ásotthalmi közúti határátkelőhely – közölte a rendőrség szerdán honlapján.
A kereskedés előtti adatok alapján nagy eséssel indíthatják a napot a Pfizer részvényei, miután a gyógyszeripari vállalat felülvizsgálta a 2024-re vonatkozó előrejelzését: elsősorban a koronavírus-vakcinák és a vonatkozó kezelések iránti csökkenő kereslet miatt a vállalat által frissen közölt profit- és bevételi előrejelzések jócskán elmaradnak az
Az EP négy frakcióvezetője közös levelet küldött a bizottság elnökének, hogy megakadályozzák a Magyarországnak járó, tízmilliárd eurós kohéziós forrás kifizetését.
Martin Brundle úgy véli, Oscar Piastri sikere mély sebeket ejtett Lando Norrisban. Az év elején még a pontszerzést is ünnepelte a McLaren, ám a fejlesztési verseny során nagyot ugrottak előre, így a dobogós helyezésekért is harcolhattak. Katarban, a sprintversenyen egy újabb mérföldkövet értek el, mivel az újonc ausztrál versenyző megnyerte a rövid
Több mint kétmillió autót hív vissza a Tesla Amerikában, miután a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) átfogó vizsgálata után kiderült, hogy az Autopilot rendszer nem avatkozik be következetesen az olyan helyzetekben, amikor a rendszer figyelmeztetéseket küld a jármű vezetője felé.
A főváros tervezett költségvetése az alkalmatlanság költségvetése – jelentette ki a fővárosi közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője a Facebookra szerdán feltöltött videónyilatkozatában.
Látványosan visszavettek éghajlatvédelmi céljaikból a vállalatok a magas infláció és a geopolitikai feszültségek hatására. A cégek annak ellenére lassítják fenntarthatósági kezdeményezéseiket, hogy azok több pénzt hoznak, mint amennyit remélték tőlük – mutat rá az EY több mint 500 fenntarthatósági szakértővel készült nemzetközi kutatása. Magyarorsz
A kereskedés előtti adatok alapján nagy eséssel indíthatják a napot a Pfizer részvényei, miután a gyógyszeripari vállalat felülvizsgálta a 2024-re vonatkozó előrejelzését: elsősorban a koronavírus-vakcinák és a vonatkozó kezelések iránti csökkenő kereslet miatt a vállalat által frissen közölt profit- és bevételi előrejelzések jócskán elmaradnak az
Mostantól már kutyájukra és macskájukra is egyszerűen köthetnek biztosítást az Erste ügyfelei. A bank új biztosítási ajánlata betegség vagy baleset esetén nyújt segítséget az állatorvosi kezelések, műtétek költségének fedezésében. A pénzintézet digitális platformján keresztül megköthető biztosítás akkor is fizet, ha az állat balesetben elpusztul, v
2023 karácsonya. Mivel csak kicsivel később tudtak volna fizetni, a mentőhelikopter személyzetétől megtagadtak három csésze kávét egy pékségben. Nem sokkal korábban a légi angyalok egy sikeres vészhelyzeti mentésben vettek részt.
Több mint két évtizeddel a film bemutatása után végre értelmet nyer A Grincs című film egyik cselekményszála.A 2000-ben Dr. Seuss eredeti karácsonyi meséje alapján készült film a zöld, szőrös és szívtelen Grincs (Jim Carrey) történetét meséli el, aki kutyájával, Max-szal a karácsonyt szerető Whoville városa fölött, a Crumpit-hegyen lakik. A Grincs,
Fricska. Egy kutatás adatai alapján Törökország Európa legkövérebb országa, mivel ott a felnőtt lakosság 32,1 százaléka elhízott, 66,8 százalék pedig túlsúlyos.
Amikor a világban újra érték- és identitásválság tombol, mi büszkék vagyunk éltető hagyományainkra, az identitásunkat adó keresztény gyökereinkre, az abból táplálkozó kultúránkra és páratlan anyanyelvünkre - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Hungarikum Díjátadó Gálán, pénteken, Kecskeméten.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint nem is kérdés, mi az orosz mintára létrehozott "szuverenitásvédelmi" törvény lényege. A kérdés sokkal inkább az, hogy mit tesz ellene az ellenzék.
Az Egyesült Államok újabb 200 millió dollár katonai támogatást juttat el Ukrajnába - jelentette be Joe Biden elnök kedden, amikor a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Napelemeket forgalmazó, adóelkerülő céget leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és több mint 13 millió forint adófizetési kötelezettséget állapított meg az ügyben - közölte a NAV csütörtökön a Facebook-oldalán.
Tudtad, hogy akár a legkisebb apróságokon is múlhat, mennyire kedvelnek az emberek? Összeszedtünk néhány tippet, amik megkönnyíthetik a mindennapjaidat, legyen szó barátokról, randizásról vagy munkáról!
Továbbra is az energia- és alapanyagárak változása, illetve a turbulens gazdasági környezet jelenti a legnagyobb kihívást a magyar mikro- és kisvállalkozások számára - közölte az MBH Bank reprezentatív felmérése alapján csütörtökön az MTI-vel.