Tizennégy évesen, az első nyári fizetéséből vett két öltönyre való anyagot, és megvarratta, hogy legyen elegáns ruhája. Sütő Zoltán, a Griff Gentlemen’s tulajdonosa mindig igényes és maximalista volt, és ahogy mondják, a jég hátán is megél. Saját márkája felfuttatása mellett most épp egy kisebb szállodalánc megalapozásába kezdett, amelynek az első
Eddig ő számított a blockbusterek koronázatlan királyának, most viszont úgy döntött, egy csendes független drámában teszi próbára színészi képességeit.
A tűzifa-szállítások túlnyomó többsége ömlesztett formában történik. A billenőszerkezetes járművekről a rakomány gyorsan kirakodható, ha ideálisak a körülmények, de ha mégsem, erre született most egy okos megoldás.
Az Európai Bíróság főtanácsnoka által csütörtökön kiadott vélemény szerint ellentétes az Unió jogával az a magyar szabály, amely nem engedi meg a külföldi adózóknak az áfa-visszatérítési eljárásokban, hogy irataikat akár a másodfokú (fellebbezési) eljárásban is beadhassák. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda véleménye szerint ha a végső ítélet is ezzel
Határvitáról nem beszélhetünk, főként nem határkerítésről, de azért merőben új, mondhatni idehaza egyedülálló jelenségre ébredhettek a minap egy győri panelház lakói. Az évtizedek óta megbonthatatlan lakóközösségnek hónapjai vannak hátra, ugyanis egyetlen vonallal osztották ketté őket jövő júniustól. Kívülről semmi nem látszik, és a lakókon sem ven
A felhő repatriálás már komoly opcióként szerepel a vállalatok jövőbeni It stratégiájában. A Nutanix Enterprise Cloud Index szerint a cégek 85%-a küzd a nyilvános felhő magas költségeivel, amelyeknek közel fele (46%) azt tervezi, hogy a következő egy évben legalább néhány alkalmazást helyben lévő adatközpontokba költöztet, hogy mérsékelje a felhőve
Szomorú hírrel szolgálhatunk, ha 2024-ben meglátogatnád Európa legvonzóbb desztinációit: a most következő városok csak akkor fogadnak majd tárt karokkal, ha megfizeted a belépéshez szükséges különadót.
Magyar fejlesztésen alapuló anyagvizsgálati eszköz nyerte el az Európai Innovációs Tanács (EIC) Accelerator pályázati támogatását. A Wigner Fizikai Kutatóközpontban elért tudományos eredményeket hasznosító, röntgenspektroszkópiai fejlesztéssel foglalkozó magyar startup cég, a LynXes Innovation Kft. az általuk kifejlesztett eszköz segítségével egysz
Továbbra is folyamatosan fejleszti RS Q e-tron versenyautóját az Audi: harmadik Dakar Rali bevetése előtt több területen is módosul a nagyfeszültségű akkumulátorral és energiaátalakítóval működő, jövőbemutató elektromos hajtásrendszerrel készült rali-prototípus. Az Audi pilóták és navigátorok Mattias Ekström/Emil Bergkvist, Stéphane Peterhansel/Edo
Egyszerű, de mégis látványos süteményrecept a grillről. A fordított ananászos desszert enyhén füstös aromával meggyőz majd, hogy az édességeket sem szabad lehagyni a grillről!
A héten kialakult áraknál idén várhatóan már nem lesz olcsóbb a magyar kutaknál az üzemanyag - derült ki az Mfor Üzemanyagár-figyelő friss elemzéséből. Januártól pedig az adóemelés miatt nagyot ugranak az árak.
Bár a felzárkóztatási és a helyreállítási forrásokhoz egyáltalán nem fért hozzá Magyarország a különböző jogállamisági tárgyú uniós eljárások miatt, de így sem lett befizető tagállam 2023-ban, még időszakosan sem. Az EU közös költségvetéséből ugyanis folyamatosan érkeztek az új Közös Agrárpolitikából folyósítható támogatások, valamint a 2014-2020-a
Amikor még a brit királyi család aktív tagja volt, Meghan Markle meghozott egy olyan döntést, melyet egészen addig soha senki nem tett meg – pedig évekkel korábban Katalin hercegnének is lett volna le rá lehetősége, ő azonban szándékosan cselekedett másképp.
Negyven csoportos csapást mért precíziós fegyverekkel és drónokkal az orosz hadsereg az elmúlt héten az ukrán katonai repülőtér-infrastruktúrára, fegyver- és lőszerraktárakra, valamint a fegyveres erők, az Azov alakulat és idegenlégió egységeire - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Schell Judit rivalizálásról, sikerről és arról beszélt egy nagyinterjúban, milyen nő néz vissza rá a tükörből, amelyet idegen tájakon tartanak elé az emberek. "Húszan indultunk neki a főiskolának, de elsőben a csapat felét kiszórják. Végül tizenketten maradtunk. Abszurd helyzet volt, hiszen egymásra voltunk utalva. Éjjel-nappal együtt voltunk. Tu
Az év vége nem csak a lecsendesedés, de a számvetés és tervezés időszaka is, ez pedig különösen igaz az üzleti életben. Amellett, hogy a vezetők ezekben a napokban kipihenhetik a fáradalmakat, egyben arra is jut idejük, hogy a teljes képet vizsgálva alkossanak stratégiákat vagy jelöljenek ki új irányokat vállalkozásuk számára. A 2024-es év is a biz
Ha a karácsony a szeretet ünnepe, miért ne terjeszthetnénk ki ezt a szeretetet a családi és baráti kötelékeken túlra? Cikkünkben a teljesség igénye nélkül gyűjtöttünk össze olyan lehetőségeket, amelyek keretében mi magunk is segíthetünk a rászorulókon, akár pénzzel, élelmiszerrel, játékkal vagy csak a két kezünkkel. Ez természetesen egy szubjektív
Hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő, eredményekben gazdag évet zárt Váli Péter Badacsonyörsön található pincészete, a közel 10 hektáron organikusan gazdálkodó Váli Birtok.
Olvasónk három kivás kft.-ről szerette volna megtudni, hogy kapcsoltsági viszonyban vannak-e, illetve azt, hogy ha igen, akkor mikor kell a NAV-hoz bejelenteni ezt, illetve az árbevételnél van-e összeszámítási szabály. Az Adózóna oldalán érkezett kérdést Antretter Erzsébet adószakértő, a Niveus Consulting Group Kft. igazgatója válaszolta meg.
Egy dél-amerikai utazás megszervezéséhez kérte a chatbot segítségét, és a végeredményt egy szakértővel véleményeztette az egyik svájci szaklap. A Travelnews kérése a ChatGpt-hez az volt, hogy tervezzen meg egy utazást bérautóval Santiago de Chiléből a perui fővárosba, Limába. Minden szükséges tudnivalót megkérdeztek a mesterséges intelligenciát alk