A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető közölte, hogy a német tulajdonú ZF Chassis Modules Hungary Kft. lengéscsillapítókat, továbbá első- és hátsótengelyeket fog gyártani a BMW debreceni és a Mercedes kecskeméti üzemében 2025-től előállítandó elektromos autók számára. A projekt értéke 24 milliárd forint, amelyhez az állam 2,4 milliárd fori
Két év börtönbüntetésre ítélték azt az édesanyát, akinek a hatéves fia súlyosan megsebesítette az otthonról hozott pisztollyal az iskolában a tanítónőjét.
A karácsonyi ünnepek közeledtével központi kérdéssé válik az ajándékozás. Amikor a levegő megtelik a fahéj és a fenyőfa illatával, az ünnepi fények melegével, és a karácsonyfa csillogó fényei alatt gondosan becsomagolt ajándékokat adunk át egymásnak, nem csupán egy hagyományt követünk, hanem egy mély pszichológiai élményben is részt veszünk. Az ajá
Nagyon komoly változás következik a 2024-es WRC szezon során, hiszen a szombati és vasárnapi eredmények alapján is lehet pontot szerezni, ugyanakkor változnak a Rally1-es autókra vonatkozó szabályok is.
Mautner Zsófi lassan két évtizede foglalkozik azzal, hogy kedvet csináljon és bátorságot, muníciót adjon nekünk az ízekkel, alapanyagokkal való kísérletezéshez. Mert a főzés leginkább erről szól, saját szabadságunk és kreativításunk megéléséről, hogy úgy és azt készítsünk a konyhában, amihez kedvünk van. Receptjeinek leírásait követve pedig nemcsak
Hiába fedezték fel közel 300 éve, még ma is számos kutatást végeznek a tudósok a Vezúv lábánál elterülő, 2000 éve megsemmisült Pompeji romjai között. Nemrégiben például egy – valószínűleg rabszolgál által fenntartott – pékség nyomaira bukkantak a régészek. A Vezúv 79-es kitörése pár óra alatt pusztította el a virágzó Pompeji városát és ann
2023. december 18-án 8 óra után a Vay Á. krt. - Kossuth u. - Egyház u. - Rákóczi u. kereszteződésében kikapcsolják a lámpákat és a rendőrök irányítják majd a forgalmat!
Megerősítette Magyarország hosszú futamidejű devizaadósság-kötelezettségeinek befektetési ajánlású besorolását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentett döntése alapján érvényben maradt a magyar szuverén devizakötelezettségek "BBB" szintű osztályzata.
A kormány emlékeztet, arra, hogy januártól nagyon át kell alakítania minden háztartásnak, hogy miként dob ki dolgokat. Ami lebomlik, külön helyre kerül, ehhez a begyűjtést is át kell alakítani.
Ahogy közelednek az év végi ünnepek, sokan idei utolsó utazásukra készülnek, hogy meglátogassák a családtagjaikat, barátaikat.Annak ellenére, hogy az ünnepek az együtt töltött idő örömével kecsegtetnek, tele vannak stresszfaktorokkal is, különösen azok számára, akik repülővel terveznek utazni. Ők gyakran szembesülnek előre nem látható helyzetekkel,
Idén karácsonykor nem csak a fenyő jut főszerephez: 240 őshonos és ellenálló fa- és cserjefajt számláló Miyawaki minierdő ültetésével folytatja tavalyi projektjét a Zwack Unicum a Főkert Nonprofit Zrt-vel, valamint a 10 millió Fa Alapítvánnyal karöltve. Az egyedülálló, gyorsan növő, sűrű növénytársulás a Nehru parton, a Bálna szomszédságában szolgá
“Én azt javaslom, hogy az ilyen komoly helyeken, mint a Mandiner podcastja, az ilyen komolytalan bulvárlapokat, mint a Politico, ne is említsük" – viccelődött a külügyminiszter.
A héten Palkovics László, az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatója, Paul Walf, a Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatója és dr. Björn Bernhard, a Rheinmetall Landsysteme vezérigazgatója KF51 Panther új generációs harckocsi fejlesztéséről szóló együttműködési szerződést írt alá Zalaegerszegen - írta meg a honvedelem.hu.
10 milliárd euró megvan, 12 milliárd beragadt. 10%-os emeléssel számolhatnak a tanárok. Ha maradt pénzünk tankolás után, már start-upokba is fektethetjük. Újra itt a Visszajáró, a Forbes.hu hétvégi sorozata. Minden héten összefoglaljuk, mi történt – vagy mi vár a pénztárcánkra.
Csaknem nyolc hónapja "működik", bevált, és rendkívül népszerű az úgynevezett Németország-bérlet, azaz a Deutschlandticket. Több millióan élnek vele, mert mindössze 49 eurót kóstál a havi bérlet, de most ezt a sikert veszély fenyegeti.
Az Economist Intelligence Unit (EIU) a napokban hozta nyilvánosságra a 2023-ra vonatkozó globális megélhetési költségindexét. Az éves index a világ 173 városában több mint 200 mindennapi termék és szolgáltatás – például élelmiszer, ruházat, albérlet vagy közlekedés – árát hasonlítja össze. A tanulmányban szereplő városokat New Yorkhoz hasonlítják.