Ahány csillagjegy, annyiféle személyiség. Így van ez a ruhatár kialakításánál, a hobbik esetében és természetesen a gasztronómiában is. Nézzük, melyik csillagjegy, milyen sütire esküszik: a választásnál az sem mindegy, meddig tart elkészíteni az édességet.
A közelgő önkormányzati választás csalhatatlan jele, hogy elkezdődtek a politikai üzengetések. Szombathelyen Koczka Tibor képviselő arról beszélt, hogy a korábbi honvédelmi miniszter, Hende Csaba is indulna a polgármesteri székért.
Észak-Korea egyelőre azonosítatlan ballisztikus rakétát lőtt ki, amely a Japán-tenger keleti részén csapódott be, Japán és a Korea-félsziget között - tudatta helyi idő szerint vasárnap este a dél-koreai vezérkar.
800 és 1500 méter gyorson is bronzérmet nyert a múlt héten a romániai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Késely Ajna. Kovács Ottó tanítványa az InfoRádióban azt mondta, mivel "munkából" érkeztek, nem gondolta, hogy ilyen jó eredményeket ér el.
A boncolási jegyzőkönyv megállapította, hogy Matthew Perry ketamin-túladagolás miatt elájult és űgy fulladt bele a medencéjébe. A színész korábban azt állította, nem használ szereket, a ketamint depressziója kezelésére orvosoktól, infúzióban kapta. Egy barátja azonban kitálalt, és elmondta, Perry keményen harcolt, de soha nem tudta leküzdeni a függ
2024. január elsejétől jelentősen emelkedik a fogyasztóvédelmi bírság összege. A fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét veszélyeztető, vagy a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén a bírság összege kétmillió forinttól hárommilliárd forintig is terjedhet. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség üd
A címvédő Ferencváros a második félidőben három gólt szerezve tartotta otthon a három pontot a kupagyőztes Zalaegerszeggel szemben a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A Goal.com azt írja, Szoboszlai csak árnyéka önmagának, ha a szezon eleji formáját nézzük, a kulcspasszai nem sikerültek, emiatt halt el a csapata sok ígéretes támadása.
Befejeződött az előrehozott parlamenti, tartományi, illetve önkormányzati választás Szerbiában, vasárnap 20 órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány 18 óráig 51,93 százalékos volt.
Ha most tartanák az elnökválasztást, és azon a hivatalban lévő elnök, Joe Biden és Trump indulna, akkor abból jelenleg Donald Trump kerülne ki győztesen 50-46 arányban.
Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott ősi riválisával, a Manchester Uniteddel az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnapi rangadóján.
Az olimpiai bajnok francia válogatott 31-28-ra legyőzte a legutóbb aranyérmes, társházigazda norvég csapatot a norvég-dán-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság vasárnapi herningi fináléjában.
Ha a hatóságok úgy ítélik meg, hogy beszámítható volt a gyilkosságok idején – amikor még csak 16 éves volt – legfeljebb 15 év börtönbüntetésre ítélhetik.
A jövő év elején életbelépő üzemanyag jövedékiadó-emelés alaposan felborzolta a kedélyeket. Most a fővárosiakra szabott költségcsökkentő megoldást járjuk körbe.
Az Activision Blizzard nagyjából 50 millió dollárt fog fizetni, hogy rendezze egy kaliforniai szabályozó hatóság 2021-ben indított perét. Amely szerint a videojáték-gyártó diszkriminálta a női alkalmazottakat, többek között megtagadta tőlük az előléptetési lehetőségeket és alulfizette őket. A Kaliforniai Polgárjogi Osztály (CRD) beperelte a "Call o
Szerbia a dinár nemzeti fizetőeszközzé válásának 150. évfordulóját ünnepli – közölte a szerbiai központi bank (NBS). Az NBS közleménye szerint a dinár megmaradása a szerb nemzetgazdaság stabilitásának és ellenálló képességének köszönhető. A szerb dinár útja 1873. december 12-én kezdődött. Amikor a szerb ezüstpénzverésről szóló törvényt elfogadták.
Sosem volt még ennyi bankszámla Magyarországon, mint az idén szeptemberben, a devizaszámlák, a bankkártyák száma is történelmi csúcson van. Egyre többen fizetnek a telefonjukkal a kártyjuk helyett – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Egyre többen bankolnak, emiatt rekordokat dönt a bankszámlák és a hozzájuk kapcsolódó bankkártyák száma. A Magyar N
Az Oroszlán hallgasson a szívére, a Skorpió ma engedje el az elméjét! Karrier horoszkóp: 2023.12.18. Kos Ne vágj bele a következő nagy karrier projektedbe, amíg nem szánsz az időt arra,
2024 január 1-től is egyszerűsített, könnyen elérhető formában biztosítanak évi 48 ezer forint rezsitámogatást azoknak a budapesti nyugdíjasoknak, akiknek havi ellátása nem haladja meg a 125 ezer forintot. A jövedelemhatárt itt százezer forintról emelték 125 ezer forintra.
Már nem kérdés: Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata véget ért. Sőt, egyértelmű bizonyíték is van arra, hogy a férfi már tovább is lépett, s most éppen egy szőke sportolónőt szeret...
A 16. századi hadjáratokból tízezerszámra hordták haza a szamurájok hadi trófeaként az ellenségeik levágott és konzervált orrait. Aztán valahova tenni kellett őket.
Kétszer lett a legszexibb férfi, két Oscart nyert, két házasságon van túl, és ki tudja, milyen karrier vár még rá. William Bradley Pitt baptista családban nevelkedett, otthagyta a főiskolát, meglépett Kaliforniába, szerepelt a Dallasban, és onnan nem volt megállás.
Tudta, hogy a datolyaszilva nem a betakarítás után hozza a legjobb formáját? Kell neki utóérlelés, mostanra viszont már csodás élénk narancssárga színben pompázik és mézédes.