Rekordévet zár a 100 százalékban magyar tulajdonú Eventrend Group. A hazai vendéglátás és rendezvényszervezés területén meghatározó szerepet betöltő cégcsoport alapító tulajdonosai, Nagy Gábor és Kőrössy Zoltán összefoglalta az idei év főbb számait, a jellemző változásokat, fejlesztéseket és a HR területén bekövetkezett növekedést is.
A nemzetközi határidős indexek reggeli vegyes teljesítménye miatt iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
Nehéz lesz a 27 európai uniós tagállamnak 2030-ig teljesíteni az Európai Unió környezetvédelmi célkitűzéseit, különösen az energiafogyasztás és a biogazdálkodás tekintetében - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) hétfőn közzétett jelentéséből.
A hatóságok visszahívták a partok közelében horgonyzó hajókat, illetve felfüggesztették a kompforgalmat is, így több mint ötezren ragadtak Manila kikötőjében.
A német Ifo Intézet felmérése szerint decemberben váratlanul visszaesett az üzleti hangulat. Ez a visszaesés mind a jelenlegi körülményekben, mind a jövőbeli várakozásokban tükröződött, ami a gazdaság további gyengülését jelzi.
Szerdától nem változnak a hazai üzemanyagárak- írja a holtankoljak.hu. Már mindkét hazai finomított olajtermék esetében bőven a lélektanilag fontos 600 forintos literenkénti ár alatt járunk, januárban azonban ez könnyen megváltozhat a jövedéki adóemelés hatására.
A legendás alsóörsi Open Road Fest örököseként 2024. június 27-29. között a főváros egyik ikonikus helyszínére érkezik az Open Road Days fesztivál - a Harley-Davidson Budapest szervezésében.
A NOAA Space Weather Prediction Center (Űridőjárás-előrejelző Központ) csütörtök este a Nap északnyugati részéből érkező hatalmas napkitörésről számolt be, amely
Szerbia alternatív ellátási útvonalat, ezáltal pedig nagyobb energiabiztonságot tud szavatolni azzal, hogy üzembe helyezték a Szerbia és Bulgária közötti gázinterkonnektort - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap.
A szoftveralapú mobilitás irányába mutató trendek kéz a kézben járnak a központosított jármű- és elektromos/elektronikai (E/E) architektúrával. Míg napjainkban jellemzően számos önálló elektronikus vezérlőegység irányítja az autók különböző funkcióit, a jövőben mindössze néhány központi járműszámítógép egyesíti az eddig különálló területek több fun
Veszélyessé vált a szálló por miatt a levegő minősége a Sajó völgyében - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfőn közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Veszélyessé vált a szálló por miatt a levegő minősége a Sajó völgyében - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfőn közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Teljesen tönkremehetnek kedvenc darabjaink, ha úgy rakjuk őket a szárítógépbe, hogy előtte nem járunk utána annak, egyáltalán szabad-e őket ott szárítani. Cikkünkben most összeszedtük azokat a ruhaneműket, amiknek fixen nincs helye a gépben!
A mérések adatai szerint egészségtelen a levegő minősége a Veszprém vármegyei Ajkán. Nyíregyházán, Hernádszurdokon és Kaposváron kifogásolt a levegő minősége.
Magyar kutatók igazolták először hogyan járul hozzá a dohányfüst a krónikus hasnyálmirigy-gyulladás kialakulásához és miért tehető felelőssé a folyamatosan fennálló gyulladásért- derül ki a Semmelweis Egyetem közleményéből.