Nyugodtan folyt ma az első órákban a kereskedés a magyar tőzsdén, 10 óra után nem sokkal viszont érkezett egy nagyobb, közel 4 milliárd forintos kötés a Magyar Telekomban, aztán 12 előtt nem sokkal újabb nagy kötések voltak az OTP-ben és a Molban, mutatjuk, hogy mi ezeknek az oka.
Ha egy kicsit figyelmesebbek vagyunk, akkor észrevehetjük, hogy a környezetünkben rengeteg olyan kiegészítő vagy kellék van, amiknek a jelenlétének egyébként nem vagyunk tudatában. Ezek közé tartoznak a különböző típusú etikett címkék is.
Megjelent az Első Yard, a Pénzcentrum podcast sorozatának új epizódja, melyben Kádár Tamás, a magyar sztár startup SEON-alapító (eddigi) karrierútját dolgoztuk fel.
Júniusban nyitotta meg kapuit a HAB – Hungarian Art and Business kiállítótér, amely az MBH Bank képzőművészeti gyűjteményéből kiindulva olyan kiállítások szervezését tűzte ki maga elé, ahol a klasszikus műalkotások a kortársak mellett szerepelnek, támogatva ezzel a képzőművészetről szóló dialógus folytonosságát. Vékony Délia művészeti igazgató arró
A munkavállalók 46 százaléka lenne hajlandó elköltözni a lakóhelyéről munkahelyváltás miatt a Trenkwalder idei felmérése szerint, ami kevesebb a tavalyi 53 százaléknál, de 3 százalékponttal magasabb a két éve mértnél - tájékoztatta az MTI-t a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég hétfőn.
A Dunán és a Tiszán is levonulóban vannak az árhullámok - számolt be az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella elmondta azt is, hogy a Velencei-tó vízszintje meghaladta az 1 métert.
Mind az orvosi, mind a gyógyszertári ügyeleti ellátás átalakulóban van, és előfordul, hogy sokszor egyik sincs elérhető közelségben. Emellett vannak olyan helyzetek, amelyek – bár nem igényelnek ügyeleti ellátást, de – elég kellemetlen éjszakát, hétvégét vagy ünnepeket okozhatnak.
Ehhez olyan új számítógépekre van szükség, amelyek nagyteljesítményű processzorral, úgynevezett egylapkás rendszerrel (System on Chip; SoC) működnek. Innovációs és technológiai vezetőként a Bosch élen jár ezen a területen, és a 2024-es CES® kiállításon (Consumer Electronics Show, Las Vegas, Amerikai Egyesült Államok) a világ első autóipari beszállí
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg három évvel az elektromos járművekre vonatkozó új Brexit-vámok bevezetését, továbbá egyidejűleg hozzanak létre egy hárommillió eurós támogatási csomagot az Európai Unió akkumulátoriparáért.
"Hála Istennek a Harry Potterért" - jelentette ki Gary Oldman, amikor a gyerekeiről és a magánéletéről beszélt. A világhírű színész szerint a Harry Potter- és a Batman-filmek mentették meg a filmes karrierjét.
A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Budapest-Fővárosi Szervezete 2024. január 22-i indítással növényvédelmi alaptanfolyamot szervez, a Ii. forgalmi kategóriájú növényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító engedély megszerzéséhez. Az úgynevezett „80 órás” avagy „zöldkönyves” tanfolyam elvégzése szükséges a Ii. és Iii. for
December 6. óta semmi hírt nem hallani Aleszej Navalnij, Putyin legfőbb ellenzéki ellenfeléről. Addigi helyén már nincs, és nem lehet tudni, mi lett vele. Máshova vitték, vagy esetleg valami ennél is aggasztóbb dolog történt-e vele.
A Országgyűlés december 12-én megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely a harmadik országbeliek magyarországi tartózkodásának újraszabályozását célozza. Az új szabályok döntő része az eredetileg előterjesztett törvényjavaslatban szereplő 2024 szeptembere helyett már 2024. január 1-jével hatályba lép. Az új törvényben megjelenik a vendégmunkás, ven
Az élet keletkezése szempontjából kulcsfontosságú molekulát találtak a Szaturnusz Enceladus nevű holdján, amelyet már eddig is az egyik legígéretesebb helyszínnek tekintettek az idegen élet megtalálására Naprendszerünkben.
Múlt héten tartotta esedékes tisztújító közgyűlését a marketingszakma egyik meghatározó hazai szervezete, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ), ahol változtattak az alapszabályon és némi változás történt az elnökség összetételében. A MAKSZ bejelentette új főtitkárát is.
Már nagyon közel van a karácsony, de ha még nem szerezted be az ajándékokat, ne aggódj! Sokan vagyunk így ebben az időszakban. Itt van néhány tipp, hogy hogyan szerezd be gyorsan és hatékonyan a karácsonyi ajándékokat az utolsó pillanatban.