Egy magyar orvos elsőre talán hihetetlennek hangzó történettel jelentkezett a TikTokon, és tanácsokat adott, amelyekkel talán mások is könnyebben és gyorsabban átvészelhetik a betegséget.
A Magyarországon eddig villamosenergia-nagykereskedelemmel foglalkozó bolgár KER Toki Power AD már származási garanciával rendelkező zöld áramot is kínál vállalatoknak - közölte a társaság az MTI-vel.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Budapestre érkezett, első útja a Hősök terére vezetett, ahol Novák Katalin köztársasági elnök köszöntötte. Megkoszorúzták az első világháborús Hősök Emlékkövét, majd Orbán Viktor és Erdogan rögtön ajándékokat cseréltek. Kocsiba pattantak és meg is kezdték a tárgyalásokat.
Nő a feszültség a bevándorlók és helyeik között Olaszországban. A muzulmánok nem fogadják el, hogy két illegálisan működő mecsetet is bezárattak a hatóságok.
A beteg és a hálótárs számára egyaránt zavaró, ha álmából rendszeresen kellemetlen köhögésre ébred. Az éjszaka folyamán jelentkező köhögés kiváltó okairól és kezeléséről dr. Hidvégi Edit, tüdőgyógyász nyilatkozott.
Bemutatkozott a s modellcsalád negyedik tagja. Ráadásul Észak-Amerikában nem Estate, hanem Signia lesz a neve – talán azért, hogy véletlenül se gondolják holmi mezei kombinak.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Kiderült, idén meddig lehet megnyitni és befizetni nyugdíjcélú megtakarításba, hogy még biztosan érvényesíthető legyen a 2023-ra szóló 20 százalékos adójóváírás. A Grantis szakértői pénzintézetenként összefoglalták a konkrét határidőket.
Az ázsiai műtrágyavásárlók aktívan keresik a kínai szállítások alternatíváit, mivel egyre nagyobb aggodalomra ad okot Peking szállítói megbízhatósága. Kína, a világ legnagyobb foszfátexportőre és jelentős karbamidszállítója, 2021 óta intézkedéseket vezetett be – többek között exportkvótákat és ellenőrzési követelményeket – a hazai műtrágyaárak szab
Az államtitkár a családotthonokban, illetve nevelőszülőknél felnőtt fiatalok számára esélyt teremtő Apponyi Franciska Jövőműhely Program tájékoztatóján szólalt fel.
Isten hozott a pokolban – akár így is fogalmazhatnának, hiszen a Vénusz látogatását ahhoz lehetne hasonlítani, mintha berepülnénk egy brutálisan forró sütő belsejébe. A szépség római istennőjéről elnevezett bolygó felszínén az átlaghőmérséklet körülbelül 464 Celsius-fok, a légköri nyomás pedig megközelítőleg kilencvenszer nagyobb, mint a Földön. De
Már most közzétette az OTP, hogy milyen feltételekkel nyújt lakáshiteleket 2024. január 1-től. Az új kamatok alapján továbbra is a januártól 8,5 százalékról 7,3 százalékra csökkenő aktuális kamatplafon közelében lesznek a THM-jei, az elérhető kamatkedvezményeket azonban szűkíti.
Megszüntette a versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amelyet 2022-ben indított a Magyar Könyvvizsgáló Kamara díjtételajánlásai vizsgálatára. Az eljárás során a GVH arra a következtetésre jutott, hogy további bizonyítással sem állapítható meg egyértelműen a jogsértés, ezért a vizsgálat folytatása nem indokolt, olvasható a GVH
Magyarország és Törökország minden eddiginél szélesebb körű energetikai együttműködésbe kezd egy friss megállapodás alapján, amelynek nyomán jövő évtől megindulhat a törökországi földgáz vásárlása.
Frédéric Vassuer szerint elég kínos volt az FIA vizsgálata a Wolff-házaspár ellen. A szezon végén sem maradt "dráma" nélkül az F1, ugyanis a Gála előtt a Szövetség összeférhetetlenségi vizsgálatot indított a Mercedes csapatfőnöke és az F1 Academy ügyvezetője ellen. Az BusinessF1 információi szerint több csapatvezető is panaszt tett Wolff ellen, miv
A győri Városháza tájékoztatása szerint Radnóti Ákos december 15-én lemondott megbízásáról, mivel új megbízatást kapott, amely nem összeegyeztethető jelenlegi tisztségével.
A hulladékgazdálkodással összefüggő legfontosabb változásokról beszélgetett Világi Oszkárral, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettesével, Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
A globális tőkepiac egyik legnagyobb kérdése jelenleg, hogy a 2010-es évek monetáris elnyomása volt-e egy kivételes időszak, ami után most visszatérünk a pozitív reálhozamok világába, vagy az elmúlt két és fél éves inflációs időszak volt a kivételes időszak a monetáris elnyomásban. Erős a gyanúm, hogy a második helyzet fogja jobban lefesteni az elő
A kormány számára az a legfontosabb fokmérő egy egészségügyi fejlesztési projekt esetén, hogy a mennyire fenntartható módon szolgálja az emberek egészségét.
Szerző: Heimer György Az elektromobilitás jegyében fogant immár ötödik generációs Mini ezúttal is úgy újult meg, hogy tovább viszi a nemzedékeken át őrzött génjeit. Minden csupa új, miközben maradt a formai sziluett, ahogy, azt zseniális alkotója, Alec Issigonis több mint hatvan évvel ezelőtt először felskiccelte. Elől hátul újrafazonírozott dizájn
A lakossági tűzijátékok szilveszter éjszakai használatának országos betiltását szorgalmazzák holland rendőrszakszervezetek, amelyek szerint az eltérő helyi szabályozások nehezítik az erőszakoskodók elleni hatékony fellépést - tájékoztatott az NL Times című angol nyelvű holland hírportál hétfőn.