A kormány az Egészséges Budapest Program keretében 400 millió forinttal támogatja a Zuglói Egészségügyi Szolgálat eszközfejlesztését, valamint az épületfelújítást és -korszerűsítést - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Budapesten.
A romok alól három diákot sikerült kimenteni, kettő közülük nincs életveszélyben a harmadik kómában van - közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem (ISU).
Harsányi Gábor szerint kollégája nem szerette volna, ha ilyen állapotban látja. Úgy tudja, több betegsége is volt az 56-os szerepvállalásáról is ismert színésznek.
Az európai főügyész arra figyelmeztet, hogy a javasolt szlovák törvénymódosítások komoly veszélyt jelentenek a jogállamiságra, és az uniós költségvetés védelmére - közölte az EU független ügyészsége (EPPO).
Akár két éven belül elérhetővé válhat a Moderna melanoma elleni kísérleti vakcinája, ami mérföldkőnek számítana a bőrrák legsúlyosabb formája ellen.A becslések szerint 2020-ban világszerte 325 000 új melanomás megbetegedést és 57 000 haláleset regisztráltak, így a Moderna melanoma elleni védőoltása mérföldkőnek számítana. Stephane Bancel, a Moderna
Alkoholtartalmú italokat forgalmazó bűnözői csoport tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten, az elkövetők több éven át fiktív számlákkal kerülték el az áfafizetést, és így 1,7 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
A gyermekvédelem ügyét csak összefogással lehet sikerre vinni - jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a családotthonokban, illetve nevelőszülőknél felnőtt fiatalok számára esélyt teremtő Apponyi Franciska Jövőműhely Program hétfői tájékoztatóján, Egerben.
Az élénkpiros mikulásvirág tökéletes kiegészítője minden otthonnak karácsonykor, De nem kell, hogy ez a gyönyörű növény csak egy hónapos csoda legyen, nem kell nézni, hogy elhervad és meghal. Mit kell tennünk, hogy jövőre is virágozzon?
Veszélyesek azok az elképzelések, amelyek szerint az Ukrajnának szánt F-16-os repülőgépek NATO-országok légibázisain lehet állomásoztatni - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Pervij Kanal orosz tévécsatorna hétfői Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorában.
Van egy film, melyről minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy minden magyar látta legalább egyszer az életben. Ez nem más, mint az Apádra ütök, melyben Teri Polo játszotta a bájos Pamela Byrnest – a színésznőről nem sokat hallani mostanság, így sokan nem is tudják, mennyit változott az elmúlt években.