Az amerikai ipari termelés az elemzők által várt 0,3 százalék helyett 0,2 százalékkal bővült havi összevetésben novemberben - derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból.
Rosszul méri az inflációt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a valóságban jóval magasabb a drágulás mértéke - ezt a véleményt fogalmazta meg a napokban több közgazdász, ami aztán nemzetközi visszhangot is kiváltott. De tényleg hibás a KSH számítása? Miért támadják ennyire a hivatalt? A válaszainkkal valószínűleg egyik fél sem lesz maradéktalanu
A köztársasági elnök is meggyújtotta a harmadik gyertyát az adventi koszorún, a Facebook-oldalán pedig azt is megmutatta, hogy milyen mézeskalácsokat készített a hétvégén.
Év végén zárul a 2015 végén indított "Út a munkaerőpiacra" program Zala vármegyében, amelynek köszönhetően közel 9 ezer ember jutott vissza az elsődleges munkaerőpiacra - tájékoztatta az MTI-t a Zala vármegyei kormányhivatal.
A MÁV-HÉV vezetői hibáztak, ami most a budapestieken csattan - mondja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke, aki szerint emiatt meneszteni kellene a vezetőket.
Az, hogy világunk egy soha nem látott, sőt eddig soha nem is értelmezhető káosz felé halad, ma már bágyadt közhely, de hogy ez miért van így, arra nem nagyon van válasz.
Nem kell megvárni az ügyfeleknek 2024-et, megvan az első bank, amelyik már most a januári 7,3 százalékos kamatplafon alá vitte a lakáshitelét. A példája ragadós lehet. Kérdés, hogy a jövő év elejétől is lesz-e még 1 százalékkal a kamatplafon alatt kínált jelzálogkölcsön.
A kis Jézust darabokra törték, a három király egyikének leszakították a fejét, de az állatokat sem kímélték. Az esetnek több tanulsága is van. Ungváry Zsolt írása.
Mikor legyen jó ára a dióbélnek, ha nem most, a karácsonyt megelőző hetekben? Kárpátalján mégsem ez a helyzet, a felvásárlók a megszokott vételárnak nagyjából a feléért hajlandók átvenni számos népszerű süteményünk egyik legfontosabb alapanyagát.
A sertéstelepek hatékony működéséhez, az állatok megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen az istállók állományklímájának és környezeti adatainak folyamatos nyomon követése.
Visszavert támadásokról számolt be mindkét háborús fél Ukrajnában, ahol az elmúlt éjszaka újra iráni gyártmányú drónokat indított Oroszország, míg Ukrajna tüzérségi tűzzel támadta Donyecket. Eközben az is hivatalossá vált, hogy Vlagyimir Putyin indul az elnökválasztásokon, méghozzá független jelöltként.
A gázlángolás (gaslighting) a pszichológiai manipuláció egyik legdurvább formája. Jellemzője, hogy az elkövető kétségeket próbál érlelni a célszemélyben, hogy az megkérdőjelezze saját képességeit, józan értékítéletét, esetleg emlékezőtehetségét. Sajnos a jelenség a munkahelyeken, a főnök-beosztott kapcsolatban sem számít ritkaságnak.
Ponzi- és piramisjátékok a kriptó világában: miért veszélyesek és hogyan különböztethetjük meg őket egymástól? Azok, akik áldozatul estek valamilyen csalásnak,
Nem fellebbez a tapolcai önkormányzat, alperesként elfogadja a Veszprémi Törvényszék ítéletét, miszerint a 2018-ban eladott badacsonytördemici (badacsonylábdihegyi) kemping tulajdonosával, a korábbi bérlővel szemben értéknövekedés címén 138 millió 925 ezer 920 forint fizetési kötelezettsége keletkezett.
A nyugdíjigények elbírálása során, a szolgálati idő, valamint a nyugdíj összegének megállapításakor elsősorban a társadalombiztosítási nyilvántartásban szereplő adatokat kell figyelembe venni. Mi történik, ha valaki betölti a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, vagy jogosult nők 40 éves kedvezményes nyugdíjára, de a társadalombiztosítási nyilván
Országos kampánnyal hívta fel a figyelmet a nélkülözés egy speciális típusára, a kisgyerekeket sújtó higiéniai szegénységre a Persil. A márka – a tavalyi évhez hasonlóan – nemcsak bemutatta az ebből fakadó egészségügyi és társadalmi hátrányokat, de többezer család számára lehetőséget is biztosított, hogy rendszeresen tiszta ruhához juthasson. Emell
A szerb köztársasági elnök arról is beszélt, hogy várhatóan a mostani kormánykoalíció pártjai képezik majd a következő kormányt is, vagyis az SNS, az SPS és a VMSZ.
A csapatokkal és potenciális tulajdonosokkal folytatott megbeszéléseket követően nyilvánosságra hozták az Ac40 osztályszövetség fejlesztési terveit. A múlt hétvégi dzsiddai America’s Cup-előversenyen látványos versenyt vívó Ac40-esek sikere fontos állomásként szolgált az Ac40 osztály alapjainak megszilárdításához. Az osztályszövetséget a jelenlegi
A hírnév számos előnnyel jár, azonban a világsztárok közül sokan fulladoznak a sajtó és a rajongók nyomása miatt. Az alábbi cikkben 6 olyan celebritást sorolunk fel, akik nyíltan beszéltek a hírnév miatti problémáikról.
A szavazatok 85,5 százalékos feldolgozottságánál a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon.
Bár a vendéglátóipart megtépázta a világjárvány, a Pizza Hutnak mégis sikerült megerősödve átvészelni ezt az időszakot. Idén megnyílt az lánc első magyar franchise étterme, a cél pedig újabb és újabb egységek nyitása partneri franchise rendszerben.
Továbbra is marad az enyhe, már-már tavaszias időjárás, akár 11 fok is lehet a legmagasabb hőmérséklet hétfőn. Az északi tájakon tartós köd rontja a látási viszonyokat. Mutatjuk, mire számíthatunk a hét első napján!
Szerbiában tegnap, másfél évvel az előző parlamenti választás után, rendkívüli parlamenti, tartományi és helyhatósági választást tartottak. A polgárok 65 városban és községben választottak képviselőket a szerbiai parlamentbe, illetve a vajdasági tartományi parlamentbe.
A karácsonyi ajándékvásárlási lázra a csalók is igen erőteljesen rámozdultak. Nem csak email, hanem SMS útján is szórják a becsali linkeket. Mára már (mint az látszik képünkön is) az sem igaz, hogy leleplezők a helyesírási hibák és a tört magyarság. Kihasználják, hogy sok az online rendelés, így a megcélzott épp várhat is egy csomagot.