2023. december 19. kedd

dec. 19
14:48
Január 9-től lehet jegyet venni az FTC-Olimpiakosz mérkőzésre (Demokrata)
A párharc első felvonását február 15-én Görögországban rendezik.
dec. 19
14:48
Mi történik Magyarországon? Váratlan helyen bukkant fel a TEK, felkészült az ország (Nyugati Fény)
Erre még nem volt példa hazánkban.
dec. 19
14:48
Így ünnepelte Brad Pitt a 60. szülinapját (Sassy)
Közelebb kerültek egymáshoz a párjával, a 33 éves Ines de Ramonnal.
dec. 19
14:51
Egy magyar orvos megmutatta, hogyan lehet két nap alatt leküzdeni a koronavírust (Blikk)
A háziorvos két nap alatt legyűrte a koronavírust, most pedig elárulta, minek köszönheti a villámgyors gyógyulását.
dec. 19
14:54
Fordulat Vastag Csabáéknál: az édesapja megenyhült, együtt karácsonyoznak Evelinnel (Blikk)
Az idei karácsony más lesz Vastag Csaba életében, mint az eddigiek, hiszen ez lesz az első, amit házaspárként ünnepel Evelinnel. A Szentestét kettesben fogják tölteni a saját lakásukban, a gyönyörűen feldíszített fájuk mellett. Karácsony másnapján pedig nagy izgalmakkal mennek Veszprémbe – megtudtuk, hogy Csaba édesapja megenyhülni látszik menye ir
dec. 19
14:54
Nem várt dologra szánta el magát az Audi: ezzel kevesen számoltak az autópiacon (Pénzcentrum)
Nem alakultak úgy az elektromos autó eladások, mint arra az Audi számított, ezért a cég úgy döntött visszafogja az elektromos modellek bevezetését.
dec. 19
14:54
Drámai bejelentést tett a szövetségi kapitány Milák Kristófról (Mandiner)
Elképesztő hírek érkeztek.
dec. 19
14:54
Minden igaz: az okostelefonok és a tévék lehallgatnak minket (BitcoinBázis)
Először ismeri be egy marketingcég, hogy hozzáfér a telefonok és tévék mikrofonjához, és lehallgatja a felhasználók beszélgetéseit: a Google, az
dec. 19
14:54
Nagy változás jön a fővárosban az ünnepi időszakban - rengeteg embert érint (naphire.hu)
Az év végi ünnepekhez igazodik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járműveinek közlekedési rendje, és a korábbi évekhez képest több járatot indítanak.
dec. 19
14:54
A kisboltokra is figyel a rendőrség! Jó tanáccsokkal látja el a tulajdonosokat és az alkalmazottakat (Nyíregyháza)
Az erőszakos bűncselekmények (rablások) miatt különösen veszélyeztetettek az 1-2 fős kiskereskedelmi egységek, pl. dohányboltok, gyógyszertárak, lottózók...
dec. 19
14:56
Dzsudzsák, sneaker, karácsonyi menü: ezekről vallott Szijjártó Péter a Mandinernek (Mandiner)
Könnyedebb témákban faggattuk a külgazdasági és külügyminisztert.
dec. 19
14:56
Kabay-díjat kapott Huszár István (Nyíregyháza)
A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Kabay-díjban részesítette Huszár István oktatót hétfőn. 1976 óta honorálják így azokat, akik a legtöbbet tettek a műszaki és természettudományos gondolkodás fejlődéséért akár oktatás, akár kutatás terén.
dec. 19
14:57
Ilyen is van: akad, ahol kirántják a pénzt a közmédia zsebéből (Privátbankár)
A lengyel kormány szerint csak jobb időkben tudja a költségvetés finanszírozni a közmédiát.
dec. 19
14:58
Karácsonyi Ünnep –135 diák vett részt Szakképzési Centrum rendezvényén (Nyíregyháza)
Karácsonyi ünnepséget tartott a Nyíregyházi Szakképzési Centrum kedden. 135 diákot hívtak meg, akik tanulmányi eredményükkel, sportteljesítményükkel kiemelkednek társaik közül. A rendezvényen az intézmény vezetői köszönetüket fejezték ki a tanulóknak, az igazgatóknak és az oktatóknak.
dec. 19
15:00
George Clooney keményen beszélt az egyik szerepéről: "Nincs elég drog a világon ahhoz, hogy visszatérjek" (Blikk)
Néha az olyan világsztárok sem elégedettek a szerepükkel, mint George Clooney. A 62 éves színész szerint borzalmas lett a vele készült Batman-film, olyannyira, hogy feleségének a mai napig nem engedi, hogy megnézze.
dec. 19
15:00
Újabb akkugyár épülhet Budapest közelében? Megszólalt az építtető, ezt tervezik a területen (Pénzcentrum)
Nem lesz akkugyár, sem hulladéklerakó a Soroksár és Gyál területén tervezett óriásberuházás területén - közölte a fejlesztő cég. Hozzátették, raktárközpontot építenek, amelyen nem jelent a területre és a környezetre sem káros hatást.
dec. 19
15:00
Vlagyimir Putyin: Az orosz hadseregé a kezdeményezés (Magyar Hírlap)
Az államfő szerint az orosz hadsereg azt teszi, amit szükségesnek tart.
dec. 19
15:00
Bulgária meggondolta magát a gáz tranzitdíjának ügyében (Forbes)
a bolgár törvény súlyos kockázatokat jelentett Észak-Macedónia, Szerbia és Magyarország földgázellátása szempontjából, ugyanis a szállító, az orosz Gazprom erősen vitatta annak jogszerűségét.
dec. 19
15:00
Letarolja a magyar internetet a népszerű humorista Tóth Gabi-paródiája (Nyugati Fény)
A TV2 karaokeműsorát elemezte.
dec. 19
15:00
169 milliós bírságot szabott ki a GVH az Elittárs oldalra (Telex)
Az ok: megtévesztő kommunikáció. A cég beismerte.
dec. 19
15:00
A kihűlés veszélyére hívja fel a figyelmet a rendőrség! (Nyíregyháza)
A beköszöntött hideg időszak nehéz próbatétel elé állítja az utcán élőket és a tüzelő nélkül, lakásukban egyedül élő idős embereket. A zord idő beálltával veszélybe kerülnek a hajléktalanok és a fűtetlen lakásban élők. Kérjük, fordítsanak figyelmet az egyedül élő időseket és a hajléktalanokat közvetlen veszélyeztető kihűléses halálesetek megelőzésé
dec. 19
15:02
Rekordalacsony Joe Biden támogatottsága (Magyar Hírlap)
Egy friss felmérés szerint csak minden ötödik amerikai gondolja úgy, hogy az ország jó irányba halad.
dec. 19
15:04
Küldjön fotót a döglött vadról (Magyar Hírlap)
Minden tetem érdekes lehet!.
dec. 19
15:06
Csökkentette az MNB a növekedési előrejelzést - erről is szólt a jegybanki sajtótájékoztató percről percre (Menedzsment Fórum)
A jegybank kamatvágásának hátterét, valamint a friss inflációs és GDP-előrejelzéséről szóló sajtótájékoztatóját lapunk percről percre közvetíti, kövesse velünk ön is!
dec. 19
15:06
Most érkezett: brutális csőtörés volt Érden, Törökbálintot is napokig vízhiány sújthatja (ATV)
Tartalékolásra figyelmeztették a lakosságot, mivel akár egészen karácsonyig eltarthat a három települést is sújtó vízhiány.
dec. 19
15:06
Januártól nem lehet így fizetni a magyar boltokban: sokaknak fájni fog ez a kivezetés (Pénzcentrum)
Január elsejétől már nem lehet hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával a boltokban - adta hírül az RTL Híradó.
dec. 19
15:06
Havas fürdőparty és ünnepi programsorozat vár a vidéki fürdővárosban (Spabook)
Alig múlt el az őszi szünet, máris nyakunkon a téli szünet, és persze ezzel együtt az ünnepek is. Kuriózum újítással rukkolt elő a Zalakarosi Fürdő, amely saját hógéppel garantálja a…
dec. 19
15:06
Fontos változásra figyelmeztet a Magyar Posta, erről most haladéktalanul tudnod kell (Promotions)
Komoly változások jönnek a bírósági eljárásoknál 2024-ben.
dec. 19
15:06
Ravasz járat (Magyar Hírlap)
Fricska. Az Üllői úton, ahol csak mutatóban látni ilyenkor kerekezőt, a jól védett biciklisávok miatt rendszeresen dugókban áll a reptéri 100E busz.
dec. 19
15:06
A valóság tagadása: vita a fehérellenes rasszizmusról a fiatal áldozat kapcsán (Demokrata)
Marion Maréchal a Visszahódítás párt alelnökeként folytatott vitát Mathilde Panottal.
dec. 19
15:06
Gyorsan falja fel a SZÉP-kártyáján levő összeget, jövőre már nem vehet rajta hideg élelmiszert (Telex)
Miért? Mert 2024 már nem az inflációcsökkentés éve lesz, hanem a gazdasági növekedésé!
dec. 19
15:06
Ezek a lámpák fényesebbek, jobban láthatók és takarékosabbak is (Nyíregyháza)
A szakembereknek közel egy napjába került, hogy a régit le, az új lámpákat pedig felszereljék a város egyik forgalmas kereszteződésében.
dec. 19
15:06
A gyulai menhelyen lévő állatoknak segítenek (Gyulatelevízió)
Idén sem maradt el a Karácsonyi gimnázium téli, jótékonysági programja. Az intézmény diákjai kedd délelőttre gyűjtötték össze azokat az adományokat, melyeket a diákönkormányzat közreműködésével adtak át a Gyulai Állatotthon képviselőjének. A katolikus iskola diákjaihoz korábban is csatlakozott Görgényi Ernő polgármester, aki elismerésre méltónak ne
dec. 19
15:09
Így változik a közösségi közlekedés az ünnepek alatt a fővárosban (Infostart)
Az év végi ünnepekhez igazodik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járműveinek közlekedési rendje, és a korábbi évekhez képest több járatot indítanak.
dec. 19
15:12
Lehet reménykedni a béremelésben (Menedzsment Fórum)
Örülhetnek a munkavállalók, egy felmérés szerint jövőre emelkedni fog a fizetésük, és annak vásárlóereje is.
dec. 19
15:12
Elmaradt a tűzijáték - gyengül a forint a jó hírekre (ProfitLine)
Habár a múlt héten végre örülhettünk a kohéziós alapok 22 milliárd eurójából a várt 10,2 milliárdnyi rész felszabadításának, ennek ellenére sem következett be komolyabb forinterősödés. Sőt, a befektetőkben van egy kis félelem az alapkamatpályával kapcsolatban.
dec. 19
15:12
Újabb szomszédos ország támogatja Orbán Viktor álláspontját (Mandiner)
Mostani és egykori kormányfők álltak ki hazánk mellett.
dec. 19
15:12
Tényleg vezeték nélküli autótöltést fejleszt a Tesla (Villanyautósok)
Ezt csak egyszer kell bedugni.
dec. 19
15:12
Ez valami borzalmas: már majdnem 400 ezer ukrán halt meg a háborúban (naphire.hu)
Az ukrán fegyveres erők veszteségei halottakban és sebesültekben az országban kezdett orosz "különleges hadművelet" kezdete óta meghaladták a 383 ezret - közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tárca keddi kibővített vezetőségi ülésén.
dec. 19
15:15
Kiderült, melyik a legkockázatosabb autószín a közúton (Piac és Profit)
Bár az emberek többsége úgy gondolja, hogy egy karambol pusztán balszerencse kérdése, a carVertical autóipari adatszolgáltató cég legújabb kutatása szerint ez téves elképzelés. A felmérés rámutat arra, hogy bizonyos színű járművek nagyobb valószínűséggel szenvednek közlekedési balesetet, mint mások. Az autó színének megválasztása és a vezetési szok
dec. 19
15:15
Petschnig Mária Zita: olyan politikát folytat az Orbán-kormány, amely elriasztja a nyugati befektetőket (Privátbankár)
A Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársával és Kéri László politológussal a Klasszis Klub idei utolsó, december 14-ei adásában beszélgettünk a hazai gazdaságról, az európai uniós forrásokról és a jövő évi önkormányzati és EU-s parlamenti választásokról.
dec. 19
15:18
Bréking! Eladja a Yettelben lévő tulajdonrészét az állam: elismerték, a reptérvásárlásra kell a pénz (Pénzcentrum)
Az állami Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. megállapodásokat kötött a Yettel Magyarország Zrt. és a Yettel Real Estate Hungary Zrt. 25 százalékos tulajdonrészének, valamint a CETIN Hungary Zrt. 20 százalékos tulajdonrészének értékesítéséről. A GFM szerint az ügylettel keletkező bevételt az állam a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszír
dec. 19
15:18
Virág Barnabás: 100 bázispontos kamatcsökkentésr is szóba került ma (Portfolio)
Délután három órától online háttérbeszélgetést tart az MNB azt követően, hogy a Monetáris Tanács ma újabb 75 bázisponttal 10,75 százalékra mérsékelte az alapkamatot. A döntés és a friss gazdasági előrejelzések hátteréről a jegybank alelnöke beszél majd.
dec. 19
15:18
Palvin Barbara a világ legmenőbb helyén pózol, és nem is akárhogyan (Glamour)
Palvin Barbara valóban a hamisítatlan amerikai álmot éli: az Egyesült Államok legmesésebb helyén, Los Angelesben vett házat férjével közösen, és legújabb fotóján az ikonikus Hollywood felirat előtt pózol. Bevalljuk, egy picit azért irigykedünk!
dec. 19
15:18
MEKH: a háztartások továbbra is rezsivédett árakon vehetik igénybe a víziközmű-szolgáltatást (Tiszta Jövő)
A háztartások az eddig megszokott minőségben, és továbbra is rezsivédett árakon vehetik igénybe a víziközmű-szolgáltatást, a jövő évtől életbe lépő új díjak nem érintik a lakossági felhasználókat - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön miután Juhász Edit, a hivatal elnöke tájékoztatót tartott a víziközmű-szol
dec. 19
15:18
Viking Link – a világ leghatalmasabb elektromos kábelét napokon belül üzembe helyezik (Rakéta)
.
dec. 19
15:18
A magyar rendőröktől hangos az internet, fergeteges dolgot tettek a Keleti pályaudvarnál (Magyar Hírlap)
Szenzációs videó terjed a magyar rendőrökről.
dec. 19
15:18
Homokzsákot tölteni hívják Karácsony Gergelyt a római-parti lakók (Demokrata)
A Duna vízállása nagyon magas, egy újabb esőzés után a folyó kiléphet a medréből.
dec. 19
15:18
Sokkoló videó: egy olasz diák lábába került a majdnem végzetes cápatámadás (Mandiner)
Egy nappal az eset előtt veszítette el a nagypapáját, bánatában ment úszni egyet.
dec. 19
15:18
Újabb bizonyíték, hogy lehet élet a Földön kívül! (Helló Magyar)
Ezúttal a Szaturnusz egyik holdján találtak félreérthetetlen nyomokat, egyre közelebb lehetünk a válaszhoz.

Keresés