Befejeződött Erdélyben a gyalui várkastély felújítása, a folyamat eredményeként az épület újra teljes pompájában idézi több évszázados múltját, a tervek
Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként - indítványt tett az Országgyűlés elnökénél dr. Gurmai Zita országgyűlési képviselő, illetve az Európai Parlament elnökénél Donáth Anna európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesz
Az év végi ünnepekhez igazodik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járműveinek közlekedési rendje, és a korábbi évekhez képest több járatot indítanak.
A Lord zenekart senkinek sem kell bemutatni Magyarországon, hiszen akinek az elmúlt évtizedek során rabolta el a szívét az élő rockzene, az biztosan megfordult már az ötven esztendeje aktív ikon bulijain. Pohl Mihály és csapata lendületes, szenvedélyes, elhivatott magyar rocknótái az idei szilveszter előestéjén, december 30-án is felcsendülnek majd
Erdogan azt is elmondta, hogy a múlt héten Joe Biden amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során megvitatták Svédország NATO-csatlakozásának kérdését is.
Novák Katalin államfő azt írta a ma a Facebook oldalán, hogy “a NATO-bővítés nehézségeiről is tárgyaltak" a török elnökkel, aki ma érkezett Budapestre.
Az RTL sorozata, A mi kis falunk az ünnepek alatt is folytatódik. December 25-én a csatorna ismét műsorára tűzi a sorozat karácsonyi epizódját, majd január 1-én arra is fény derül, hogyan ünneplik a szilvesztert Pajkaszeg lakói. 2024 január 6-án este pedig új epizódokkal érkezik a nyolcadik évad folytatása az RTL-re. Pajkaszeg lakói szilveszterkor
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 775 ezer üzleti bankkártya van forgalomban Magyarországon, ami a vállalkozások 713 ezres számát (KSH, 2022) figyelembe véve azt jelenti, hogy penetráció tekintetében jól áll a hazai piac. A magyar vállalkozások azonban támogatást várnak abban a tekintetben, hogy hogyan aknázhatnák ki a lehetőségeiket a lehető le
Hiába határoznak meg átfogó klímacélokat a vállalatok a befektetők nyomására, közel felük (47 százalék) nem hozza nyilvánosságra, miként akar ezeknek megfelelni – derül ki az EY globális klímakockázati barométeréből.
Az Alza az idei karácsony előtt is a lehető legszélesebb kínálatra és a gyors kézbesítésre helyezi a hangsúlyt. Még december 24-én is kiszállít, mindenekelőtt műszaki cikkeket. Az Alza felmérése szerint a legtöbb válaszadó valamilyen elektronikus készüléket tervez vásárolni karácsonyi ajándékként. Ezért a cég az idén jelentősen növelte a kínálatába
Törökország az egyik legnagyobb nyertese az Oroszországra kivetett szankcióknak, nagy kedvezménnyel, óriási mennyiségben vásárolják fel az "akciós" orosz energiahordozókat.
Megtartotta idei utolsó kamatdöntő ülését a Bank of Japan, ahol a várakozásoknak megfelelően nem változtatott sem a mínusz 0,1 százalékos alapkamaton, sem a hozamgörbe-sapka paraméterein.
Az ukrán fegyveres erők veszteségei halottakban és sebesültekben a háború kezdete óta meghaladták a 383 ezret, a nyár elején elindított ellentámadás kezdete óta pedig a 159 ezret – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tárca keddi kibővített vezetőségi ülésén.
Leginkább a használt elektronikai eszközök, főleg a konzolok, az okostelefonok, a házimozi rendszerek és a laptopok iránt nőtt meg a kereslet. A Jófogás a közelgő ünnepek előtt megnézte, hogy mire keresnek a magyar internetezők. A Jófogáson csaknem 1,5 millió meglévő hirdetés mellett havi szinten közel 2 millió látogató fordul meg, így Magyarország
Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) arról számolt be, hogy a helyi infrastruktúra 60 százalékában keletkeztek részleges vagy helyrehozhatatlan károk.
Magyarországon is elérhető a Samsung népszerű FE sorozatának legújabb okostelefonja, a Samsung Galaxy S23 FE. Az ikonikus és tartós formatervezéssel, élvonalbeli kameraminőséggel és magas teljesítménnyel ellátott készülék új fejezetet nyithat az emlékezetes pillanatok részletgazdag és valósághű megörökítésében.A Galaxy S23 FE az S sorozat egyedi fo
A Szivárványcsaládokért Alapítványnál évek óta azon dolgoznak, hogy megmutassák: a család fogalma színesebb, mint ahogy arról sokan gondolkodnak és ahogy azt a jelen jogi környezet meghatározza.
A kormány sok intézkedést tett azért, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká, és a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosul újra - közölte a környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár.
Ha január elseje, a legtöbben kótyagos fejfájásra, és ágyból pizzarendelésre asszociálunk: az újév első napja általában a feledés teljes homályába vész a szilveszter után. Most viszont ajánlunk egy olyan programot, amivel megerőltetés nélkül, de mégis kivételesen szépen indulhat az új esztendő.
Az úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint bármennyire tehetséges az edzéseket háromnegyed éve kerülő olimpiai bajnok, nem maradt már elég idő a felkészülésre.