2023. december 19. kedd

dec. 19
19:24
Görögország hároméves tartózkodási és munkavállalási engedélyt ad 30 ezer migránsnak a munkaerőhiány csökkentésére (hirado.hu)
A kormány becslései szerint a törvényi előírásnak a Görögországban tartózkodó 300 ezer bevándorlóból mintegy 30 ezer felel meg.
dec. 19
19:24
Kinevezte új edzőjét a Tiszakécske (m4sport.hu)
Kis Károly lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskei LC vezetőedzője.
dec. 19
19:24
Ügyet sem vetettek rá, senki sem segített a szegedi boltban összeesett vásárlón (BorsOnline)
Ismét megmutatkozott, milyen embertelen, lelketlen világban élünk.
dec. 19
19:24
Orbán Erdogannak: "Most a város legjobb sofőrje fog vezetni, elnök uram" (SzMo)
A miniszterelnök csak ennyit írt a közösségi oldalán megosztott videóhoz: "Viktor Fittipaldi a volánnál".
dec. 19
19:24
Nagy erőkkel keresik azt, aki lefejezte a rüsselsheimi betlehem figuráit (Magyar Nemzet)
Nem egyedi esetről van szó, Olaszországban baltával vertek szét egy templomban felállított jászolt.
dec. 19
19:24
Megszépült a város egyik legromantikusabb tere (Nyíregyháza)
A Szent Miklós tér felújítását Dr. Kovács Ferenc és Dr. Ulrich Attila mutatta be a sajtó képviselőinek.
dec. 19
19:30
Eldőlt Thomas Müller jövője (Infostart)
A német bajnokságban címvédő Bayern München 2025 júniusáig meghosszabbította a szerződést a csapat 126-szoros német válogatott középpályásával.
dec. 19
19:30
Botrány az Omega körül: váratlan helyen tűnt fel a Gyöngyhajú lány (Ripost)
Az együttes azonnal megtette a jogi lépéseket, ügyvédjük hamarosan felkeresi az illetékes rappert.
dec. 19
19:30
A légitársaság figyelmeztet: ezeket a karácsonyi kellékeket soha ne vigyük fel a repülőre (Life)
A Ryanair felsorolt néhány gyakori karácsonyhoz és szilveszeterhez kötődő holmit, amelyeket semmiképp se tegyünk a kézipoggyászunkba, mert vagy baja eshet vagy nem is vihetjük fel a fedélzetre.
dec. 19
19:33
"Ha a kutya nincs, mindketten meghalunk" – A kedvence mentett meg a tűzhaláltól egy idős nemespátrói férfit (Blikk)
Az idős nemespátrói férfi a kiskutyájának köszönheti az életét. Ha az eb nem figyelmezteti, hogy tűz van, talán mindketten bent égnek.
dec. 19
19:36
Elítélték egy orosz kémhálózat tagjait Lengyelországban (hirado.hu)
Az ítélethirdetés után Piotr Lopatynski, a lublini ügyészség munkatársa a sajtónak "a kémhálózat szervezésének példa nélküli, korszerű módját" említette az ügy kapcsán.
dec. 19
19:36
Magyarország a világ élvonalába tör (Magyar Nemzet)
Magyarország számára a zöldátállás kritikus jelentőségű.
dec. 19
19:36
A mémcoinoknál is beköszöntött a karácsonyi hangulat (BitcoinBázis)
A napokban 40 dollárra emelkedett a bitcoin tranzakciós díja, majd hétfőn a BlackRock módosítást nyújtott be a Spot Bitcoin ETF
dec. 19
19:42
"Elit" büntetést róttak ki az Elittársra (Infostart)
A vállalkozás elhallgatta a szolgáltatás lényeges, a tárkeresést érdemben korlátozó feltételeit, valamint az elérhető felhasználói bázis méretével kapcsolatban is megtévesztő információkat közölt.
dec. 19
19:42
"Ufótalálkozó hangulat! Itt vannak!!!" – elképesztő videót tett közzé Tilla (Metropol)
A tévés műsorvezető Bécsből tartott hazafelé, amikor...
dec. 19
19:42
Megemelte a Gloster részvény célárfolyamát az Erste (ProfitLine)
A korábbi 1.130 forintról 1.183 forintra emeltük a Gloster célárunkat, ajánlásunkat pedig vételre módosítottuk - áll az Erste elemzői kommentárjában.
dec. 19
19:42
Egyre nagyobb az aggodalom, tovább emelkedik az olajár (Portfolio)
Tovább emelkedik az olajár, miután a hétfőn a BP is felfüggesztette a Vörös-tengeren keresztüli hajózást a jemeni húszi lázadók által elkövetett támadássorozatot követően.
dec. 19
19:42
Rosszul lett egy vásárló Szegeden, de senki nem segített neki, mert azt hitték részeg (ATV)
A vásárlók elmentek mellette, a biztonsági őr pedig azt kérdezte meg tőle, hogy be van-e rúgva vagy kábítószerezve.
dec. 19
19:42
Ecclestone szerint Mick Schumacher jobban járt volna a Red Bull-lal (m4sport.hu)
Úgy érzi, a bikások több segítséget nyújtottak volna a fiatal pilótának.
dec. 19
19:42
Áll a bál, José Mourinhót zaklatással vádolták meg (BorsOnline)
Maga beszélt róla.
dec. 19
19:42
Ide-oda mozog a forint és ennek egyáltalán nem örülhetünk (naphire.hu)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 19
19:42
Gyula Tv Híradó 2023. 12. 19. (Gyulatelevízió)
Témák: – Hétfőn megérkezett, keddtől pedig látogatható Benczúr Gyula: Millenniumi hódolat című alkotásának olajvázlata a Kohán Képtárban. A tárlat iránt rendkívülinek mondható érdeklődés mutatkozik, ami ezzel a festménnyel csak erősödhet. – Idén is jelesre vizsgáztak társadalmi felelősségvállalásból a gyulai katolikus gimnázium tanulói. A karácsony
dec. 19
19:48
Az ukránok hisznek a háborús győzelemben (Menedzsment Fórum)
Az ukrán elnök szerint most is megnyerhető a háború Oroszországgal szemben. Mindezt úgy, hogy több százezres emberveszteségről lehet tudni, a tényleges számok ennél jó eséllyel nagyobbak.
dec. 19
19:48
Bejelentette a Raiffeisen, hogy megveszi a Strabag egynegyedét egy orosz oligarchától (Portfolio)
A Raiffeisen Bank International úgy döntött, hogy 1,51 milliárd euróért megvásárolja a Strabag 27,78%-os részvénycsomagját az orosz oligarcha, Oleg Vlagyimirovics Gyeripaszka érdekeltségétől. Ha sikerül engedélyeztetni a tranzakciót, akkor az osztrák bankcsoport két lépésben csökkentheti vele oroszországi kitettségét, amelynek a leépítésén dolgozik
dec. 19
19:48
Ipari havazás volt Vácon és Angyalföldön (Agroinform)
De mit jelent ez, és mi okozza?
dec. 19
19:48
Oroszország felszólította a Brics-csoportot a dollármentesítésre (Magyar Nemzet)
– Nem használjuk a dollárt és az eurót, mert megbízhatatlanok az elszámolásokhoz – közölte az orosz pénzügyminiszter.
dec. 19
19:50
Őshonos növényeink küzdenek az inváziós fajok ellen (Agroinform)
Az őshonos növények segítenek az idegenhonos fajokkal szemben.
dec. 19
19:51
Fülöp Attila: Összefogás alakult ki a gyermekvédelem mögött (hirado.hu)
Ma már léteznek olyan erős gazdasági társaságok, amelyek kötelességüknek érzik, hogy segítsék azokat, akik valamiben hiányt szenvednek.
dec. 19
19:54
Érdekes éves összesítés a hazai gyorsforgalmi úthálózatról (Infostart)
Mintegy 3,6 millió négyzetméteren újult meg az idén a hazai gyorsforgalmi úthálózat kilenc gyorsforgalmi úton – közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Ez nagyjából a társaság kezelésében lévő 1237 kilométer gyorsforgalmi úthálózat 19 százaléka.
dec. 19
19:54
Ha így főzöd a rizst, olyan finom lesz, mint még soha: a ragacsos végeredmény helyett egy puha, finom köret lesz a jutalmad! (Femcafe)
Mindenki kedvenc köretét szinte lehetetlen elrontani, de az eredményt még finomabbá varázsolhatjuk, ha bevetünk egy semmibe sem kerülő trükköt rizsfőzés előtt.
dec. 19
19:54
30 év után elkészül az eredeti Reszkessetek betörők új része? Macaulay Culkin felnőttként tér vissza a karácsonyi kultuszfilm folytatásában (Promotions)
Elképesztő előzetes látott napvilágot a Reszkessetek, betörők új részéről.
dec. 19
20:00
Ez a sokkoló tünet a demencia első korai jele lehet (ATV)
Minél előbb diagnosztizálják a demenciát, annál nagyobb az esély arra, hogy az orvosok le tudják lassítani a hanyatlást.
dec. 19
20:00
"Bekapcsolva hagyták a rezsót, majd elmentek otthonról": lángolt a lakás Miskolcon (Ripost)
Egészen banális ok miatt égett ki a lakás.
dec. 19
20:00
Újabb sokkoló videó Britney Spears-ről: épp szinte meztelen melleit markolássza (BorsOnline)
Az énekesnő nem szégyelli a testét.
dec. 19
20:00
Lecserélik Wolf Katit A Dal zsűrijében, egy ismert énekesnő ül a helyére (SzMo)
A produkció készítői frissíteni szerették volna a zsűrit, de nem akartak volna négy újat, ezért még egy tagot cserélnek - árulta el a Blikknek egy informátor.
dec. 19
20:03
Maratoni shoppingtúra vagy kézzel készített ajándék? – Kiderült, mennyit költünk és spórolunk karácsonyra (Infostart)
A magyarok 38 százaléka szokott előre gyűjteni a karácsonyi ajándékok megvásárlására. Vannak, akik már a nyári hónapokban elkezdenek takarékoskodni ebből a célból. Egy kutatás szerint a többség 50-100 ezer forintot szán ajándékokra.
dec. 19
20:06
Hajóbaleset: befejeződtek a Margit-híd első vizsgálatai (Portfolio)
Kedd reggel a Portfolio is beszámolt róla, hogy egy teherhajó nekiütközött a Margit-híd egyik pillérének. Az incidenst követően befejeződtek  a hídmester és a vízirendészet első vizsgálatai, melynek eredményeiről Karácsony Gergely számolt be egy Facebook-posztban.
dec. 19
20:06
Az ENSZ előre hozza a békefenntartó misszió leépítését a Kongói Demokratikus Köztársaságban (hirado.hu)
A tanácsnak mind a tizenöt tagja megszavazta a határozatot.
dec. 19
20:12
Újabb történelmi csúcson zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,2 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 60 864,82 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden.
dec. 19
20:12
Épp csak meg nem szólal majd az új magyar útszakasz, azért lesz olyan drága (Portfolio)
Harminckilenc híd és négy völgyhíd is épül majd azon a 31 kilométeres gyorsforgalmi úton, amely végre Zalaegerszeget is bekapcsolja a magyar autópálya-hálózatba. Az M76-os gyorsforgalmi út így nem a legdrágább autópálya lesz Magyarországon, hanem az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő, legkorszerűbb hazai gyorsforgalmi útszakasz
dec. 19
20:15
Bírósági nem az 5. kerület új választókerületi beosztásra (Infostart)
A választókerületi beosztást a helyi ellenzék támadta meg.
dec. 19
20:18
Mutatjuk, hol kell fizetni a parkolásért karácsonykor (Portfolio)
Néhány kivétellel idén is ingyenes lesz a parkolás Budapesten december 24. és január 1. között - írja az infostart.
dec. 19
20:18
Ez a tökéletes karácsonyi ajándék számodra a csillagjegyed szerint (Glamour)
Itt van a véghajrá, és ha még mindig semmi ajándékötleted a legjobb barátodnak vagy a családodnak, akkor majd a csillagjegyek segítenek. Miért ne fordulnál az asztrológia felé, amikor a tökéletes karácsonyi meglepetést keresed? Nem tudod, hol kezdd? Ne aggódj, ezt az állatövi ajándékkalauzt azért állítottuk össze, hogy könnyebben menjen a beszerzés
dec. 19
20:18
Elvetélt Vajna Tímea (BorsOnline)
Nehéz időszak van Vajna Tímea háta mögött.
dec. 19
20:18
Két motor, négy kerék, hét ülés és 33 millió forint (Autószektor)
A Kia alapvetően nem prémiummárka – arra ott van konszernen belül a Genesis – de időről időre mégis megméretteti magát a nagyok között is. Ennek első példája a 2017-ben bemutatott, Kovács Miklós által tervezett Stinger volt, amelyet akár 370 lóerővel, turbós V6-os motorral és összkerékhajtással is meg lehetett vásárolni – a hasonló tudású BMW-k és
dec. 19
20:18
Banyafák a Farkas-erdőben (Magyar Mezőgazdaság)
Vajon a legenda szerint szombatonként seprűnyélen érkező boszorkányokról kapták a banyafa nevet a mostanra már földre roskadt több száz éves famatuzsálemek?
dec. 19
20:18
A héten kezdetét veszi az idei téli szünet (Szakmát Szerzek)
A téli szünet az idén a korábbiaktól eltérően hosszabb lesz: 17 nap. Mettől-meddig tart idén pontosan a téli szünet a közoktatásban? Az utolsó tanítási nap, december 21. (csütörtök). Ezután következik a téli szünet, és már csak jövő évben, 2024. január 8-án visszaülni az iskolapadba. További fontos napok januárban 2024. január 19-én véget ér a tané
dec. 19
20:24
Összeszedte magát a forint a hatalmas pofon után, ennyit ér most a pénzünk (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 19
20:24
Német katonák Litvániában – Berlin a második világháború óta először állomásoztat csapatokat külföldön (hirado.hu)
Németország még júniusban, a vilniusi NATO-csúcstalálkozó előtt tett ígéretet egy katonai egység Litvániába telepítésére, de csak most kötelezte el magát mellette.
dec. 19
20:24
Mindent elvesztett, mégis hős lett az Indy 500 legelszántabb párosa (USAracing)
Képzeld el, hogy a teljes táv során uralod az Indianapolis 500-at, majd egy karnyújtásnyira a...

Keresés