2023. december 28. csütörtök

dec. 28
9:42
Djokovic és Alcaraz is a legjobb Nadalra számít Ausztráliában (Magyar Hírlap)
A 37 éves Nadal a januári ausztrál nyílt bajnokságon játszott legutóbb tétmérkőzést, azóta volt egy csípőműtéte is, s a most hétvégén rajtoló brisbane-i viadalon tér vissza.
dec. 28
9:42
Pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett több éjszakán át januárban (Demokrata)
A karbantartási munkák a hétvégét nem érintik – közölte a BKK.
dec. 28
9:45
Egy ország, ahol 126 millió lakosra néhány ezer hajléktalan jut (Piac és Profit)
Japánban elemzők által vártnál jelentősebb ütemben gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése novemberben éves szinten, miközben csökkent az ipari termelés havi és éves összevetésben is.
dec. 28
9:45
Háborúzni készül Kim Dzsong Un (Infostart)
A háborús előkészületek fokozására szólított fel az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának évzáró plenáris ülése második napján csütörtökön.
dec. 28
9:48
Háborúzni készül Kim Dzsong Un (Infostart)
A háborús előkészületek fokozására szólított fel az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának évzáró plenáris ülése második napján csütörtökön.
dec. 28
9:48
Szerdán nem járt jól, aki meg akarta látogatni az Eiffel-tornyot (Blikk)
Egynapos sztrájkot tartottak a párizsi Eiffel-torony dolgozói szerdán, a tervező, Gustave Eiffel halálának századik évfordulóján.
dec. 28
9:48
5 szilveszteri csillogó partiszett 10 ezer forint alatt (Femcafe)
Közeleg az év utolsó napja, és azon agyalsz, hogy mit vegyél fel? Akár egy fergeteges szilveszteri partira vagy hivatalos, vagy csak egy laza házibuliba, biztosan szeretnéd te is csinosan köszönteni az új évet. Mutatjuk a legszebb, legcsillogóbb ruhákat 10 ezer forint alatt!
dec. 28
9:48
Íme Karikó Katalin kedvence (Magyar Hírlap)
Mutatjuk a receptet.
dec. 28
9:48
A német rendőrszakszervezet elnöke: "A politikusok cserbenhagytak minket" (Mandiner)
Jochen Kopelke szerint következetesen kellene fellépni az erőszakos cselekményekben résztvevőkkel szemben.
dec. 28
9:48
Napokon belül brutális ápolóhiány várható a magyar kórházakban (Forbes)
Már csak néhány nap, és még tovább súlyosbodik a munkaerőprobléma az egészségügyben, mert 2024 januárjától megszűnik a bérfoglalkoztatás lehetősége, az egészségügyi intézmények kizárólag főállású dolgozókkal működhetnek.
dec. 28
9:51
A törökök megduplázták a minimálbért (Privátbankár)
Az egekbe szökött infláció miatt Törökországban év közben és év végén is hatalmas minimálbér-emelésre kényszerül a kis-ázsiai ország.
dec. 28
9:54
Fontos változás a budapesti tömegközlekedésben: a 6-os villamosról van szó (Blikk)
Karbantartás miatt januárban pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett több éjszakán át – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
9:54
Mától vásárolhatunk szilveszteri tűzijátékot (hirado.hu)
A rendőrség idén is azt kéri: csak engedéllyel rendelkező árustól vegyünk tűzijátékot, és figyeljünk a biztonsági előírásokra.
dec. 28
9:54
Bitcoin Spot ETF Approval To Spark Major Rally in Solana, Pullix, and Cardano (ProfitLine)
According to the latest reports, the United States Securities and Exchange Commission (SEC) will give its verdict on Bitcoin Spot ETFs by January 10th.
dec. 28
9:54
Hamarosan nyílnak az erdőtelepítési pályázatok (Agroinform)
Tovább nő az ország fával borított területe.
dec. 28
9:54
A Hamász által szabadon engedett túszok közül sokakat még mindig súlyos traumáik miatt kezelnek (444.hu)
A tel-avivi Ichilov kórház pszichiátriai vezetője azt mondta, pályafutása során eddig nem találkozott ilyen súlyos esetekkel.
dec. 28
9:54
Bemutatta villanyautóját a Xiaomi (autopro)
Az okostelefon-gyártó ezennel az autóiparban is ringbe száll.
dec. 28
9:54
Jövőre szinte mindenütt áramhálózatot fognak fejleszteni a fejünk fölött (vg.hu)
Lesz rá uniós pénz, de hazai forrásból is költenek rá.
dec. 28
9:54
Meryl Streepet majdnem kihagyták Az ördög Pradát visel című filmből (Femcafe)
Meryl Streep, világhírű amerikai színésznő rengeteg hollywoodi kasszasikerben szerepelt, melyek közül kétségtelenül az egyik legnagyobb alakítást Miranda Priestly szerepében nyújtotta Az ördög Pradát visel című filmben.
dec. 28
9:54
Átverték a Farm VIP nézőit, kiderültek a döntő részletei, a győztes nevét is felfedték, most nagyon kiakadtak a rajongók (Promotions)
Tömegesen háborodtak fel a Farm VIP nézői.
dec. 28
9:54
Még Tutanhamon sírja sem szórt annyi átkot, mint a rejtélyes ördögtorony (Magyar Hírlap)
Fekete mágia és ördögi rituálék színhelye volt az amerikai látványosság.
dec. 28
9:54
Jövőre is folytatódhat a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram (Demokrata)
2024-ben is folytatódhat minden idők egyik legsikeresebb kormányzati hitelprogramja.
dec. 28
9:54
Orbán Viktor győzelme miatt forrong az osztrák lap (Magyar Nemzet)
A Die Presse hosszas cikkben foglalkozik a december 14–15-i uniós csúcstalálkozóval.
dec. 28
9:54
A Xiaomi bemutatta első elektromos autóját (Telex)
A kínai okostelefon-gyártó húsz éven belül a világ öt legnagyobb autógyártója közé szeretne bekerülni.
dec. 28
9:54
Könnyek között jelentette be az SMA-beteg Tomika édesanyja: megvan a pénz! (naphire.hu)
Összegyűlt a 700 millió forint az SMA-beteg Galó Tomika génterápiájához.
dec. 28
9:56
Nikkei Asia: Putyin elárulta Hszi Csin-pingnek, meddig fog tartani a háború (Magyar Hírlap)
Az ázsiai elemzők attól tartanak, hogy egy elhúzódó ukrajnai háború felbátorítja Kínát Tajvannal szemben.
dec. 28
9:58
Hercegek és hercegnők, akiknek meg kellett küzdeniük a saját happy endjükért (Magyar Hírlap)
Egy királyi család tagjának lenni látszólag csupa pompa és csillogás.
dec. 28
10:00
Folytatódik a Baross Gábor-program (Menedzsment Fórum)
A recesszióból kilábalás érdekében 2024 nyaráig újabb 200 milliárd forintot biztosít a kormány a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretében gazdaságfejlesztésre – közölte az illetékes tárca.
dec. 28
10:00
A GVH-elnök szerint a mohóság az infláció egyik fő motorja (Infostart)
A magas infláció mögött részben egyes cégek megnövekedett nyereségéhsége állt - hangoztatta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Magyar Nemzetnek.
dec. 28
10:00
Honnan lesz munkaerő a Szegeden épülő BYD autógyárba? (HR Portál)
Alaposan felforgathatja a helyi munkaerőpiacot a BYD gyár megjelenése Szeged térségében. Csongrád-Csanádban vármegyében a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint kvázi teljes a foglalkoztatottság, tehát innen bevonni munkaerőt a gyár működésébe szinte lehetetlen lesz - írja a vg.hu.
dec. 28
10:00
Fekete lyukként szívja be a kínai növekedést a válságszektor (Portfolio)
A kínai lakásépítés várhatóan 2024-ben tovább csökken tíz befektetési bank és elemzőcég, köztük a Goldman Sachs, a Morgan Stanley és a UBS előrejelzései szerint. Ezzel még fenyegetőbbé válhat a kínai árnyékbankrendszer 3000 milliárd dolláros adósságválsága.
dec. 28
10:00
Észak-Korea háborúra készül, az Egyesült Államokig képes rakétát lőni (ATV)
A háborús előkészületek fokozására szólított fel az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának évzáró plenáris ülése második napján csütörtökön.
dec. 28
10:00
Szilveszterkor 2 éjszakára utaznak el a magyarok (Spabook)
Izgalmas turisztikai miniszezon a szilveszter, ugyanis évről-évre változik, hogy hétvégére, vagy hétköznapra esik, lesz-e hosszú hétvége, vagy sem, így az utazások száma, hossza, jellege is dinamikusan változik. Jó hír, hogy…
dec. 28
10:00
Csökkenti a rák kialakulását, és öregedésgátló hatása is van (Magyar Hírlap)
A legtöbben a sültkrumplihoz esszük, de számtalan hatása lehet.
dec. 28
10:00
Karácsony után (Mandiner)
Nem szabad megváltozunk, feladni hitünket, magyarságukat, családi értékeinket, józan eszünket.
dec. 28
10:00
A legkorábbi hiteles Szent Korona-ábrázoláson még máshogy nézett ki koronánk (Helló Magyar)
Egy német kódex egyik lapjáról került elő a legkorábbi ismert Szent Korona-ábrázolás, ahol teljesen másképp néz ki nemzeti ereklyénk
dec. 28
10:02
Nem lesz hiány hosszú hétvégékben 2024-ben (Mandiner)
A megfelelő időzítéssel rengeteg szabadságot spórolhatunk meg.
dec. 28
10:03
200 millárd forint plusz állami támogatásra számíthatnak a vállalkozások (Piac és Profit)
A magyar vállalkozások megerősítése és teljesítményük növelése érdekében a kormány arról döntött, hogy további 200 milliárd forintos keret biztosításával 2024. július 1-jéig tovább folytatja a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot. Ezzel összességében tehát 1200 milliárd forintot biztosít a kormány a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramo
dec. 28
10:06
Sertéshúsból is minden esetben érdemes a magyart választani (hirado.hu)
Az év végi ünnepek alatt hagyományosan megnő a hazai hús- ezen belül a sertéshús-fogyasztás – írták.
dec. 28
10:06
Az izraeli hadsereg lerombolt egy terroristabázist a Gázai övezetben (hirado.hu)
Egyiptomi források szerint szerdán 92, humanitárius segélyt és árut szállító teherautó lépett be Gázába Egyiptomból a rafahi átkelőn.
dec. 28
10:06
Trump tagadja, hogy csak azért került volna bele a Reszkessetek, betörők! második részébe, mert addig hepciáskodott, amíg bele nem rakták (444.hu)
Az alig 10 másodperces jelenet tényleg nagy sikert aratott.
dec. 28
10:06
Óriási elismerésekben részesült a világ legjobbjai közé bekerült Szoboszlai Dominik (HírTV)
Két listán is elit társaságba került a válogatott csapatkapitánya, aki világbajnok futballistákat utasított maga mögé.
dec. 28
10:06
Brutális vállalati csődhullám várható jövőre, Riasztó méreteket ölt a rézlopás Németországban – a Világgazdaság legfelkapottabb cikkei (vg.hu)
Moszkva az árnyékflottának köszönhetően az ársapka felett keresett az olajon, és a G7 nem tudott mit tenni, az Egyesült Államok kisegítette a japán halászokat, akik a fukusimai hűtővíz tengerbe eresztése miatt kerültek bajba Kínánál.
dec. 28
10:06
Netes csalók nullázták le Gáspár Laci bankszámláját (SzMo)
Az énekes éppen Hajdú Péter szilveszteri műsorának felvételén volt, amikor meglátta a telefonján, ahogy apad a pénze.
dec. 28
10:06
Az izraeli hadsereg lerombolt egy terroristabázist a Gázai övezetben (Magyar Hírlap)
Szerdán 92, humanitárius segélyt és árut szállító teherautó lépett be Gázába Egyiptomból a rafahi átkelőn.
dec. 28
10:06
Rendkívüli: Minden eddiginél kegyetlenebb lépésre szánta el magát Putyin szövetségese (Nyugati Fény)
Aggódva figyel a világ.
dec. 28
10:06
700 centivel tetőzhet a Duna ma Budapesten (Telex)
Az OVI szerint a dunai árhullám levonulása ugyan zavartalan, de Nagybajcs újabb, a vártnál magasabb tetőzése és a mellékfolyók nagyobb vízszállítása miatt az alsóbb szakaszon is magasabb tetőzés és lassabb apadás várható.
dec. 28
10:08
Már 204 kutyachip-leolvasóval felszerelt Mol-kút van az országban (hirado.hu)
A kóborló állat nagy valószínűséggel azonosítható a töltőállomáson leolvasott chip, illetve a Magyar Állatorvosi Kamara által vezetett adatbázis segítségével.
dec. 28
10:08
Gabonaszállítási tilalom, botrány az EKB-ban, globális dízelhiány – a Világgazdaság legfelkapottabb cikkei (vg.hu)
Példa nélküli lépésre kényszerült Christine Lagarde, az EKB elnöke, Ukrajna elkezdte tervezni, mi legyen, ha mégsem sikerül megnyerni az Oroszország elleni háborút, súlyosbodott a dízelválság szeptemberben.
dec. 28
10:08
A Semmelweis-reflex (Magyar Hírlap)
Meggondolás nélküli, reflexszerű elutasítás egy újszerű érveléssel szemben, amely ellentétben áll az általunk eddig vallottal.

Keresés