A több mint 800 ezer horgász és a mintegy 60 ezer vadász továbbra is számíthat a kormány segítségére - mondta a miniszterelnök főtanácsadója pénteki videóüzenetében.
Az adóhivatal folyamatos fejlesztésekkel szélesíti elektronikus szolgáltatásainak körét. Az egyre inkább ügyfélbarát működés kialakításának egyik célja, hogy az adózók által teljesített kötelező adatszolgáltatások eredményeit valamilyen formában elérhetővé tegye a számukra, hozzájárulva az üzleti folyamatok hatékonyságának növeléséhez, valamint az
A kínai Belt and Road Initiative (BRI) világszerte jelentős kikötői, vasúti és szárazföldi infrastruktúrákat finanszíroz. Ám ez hatalmas adósságforrás: a vizsgált 97 ország közül a Kínával szembeni legnagyobb külső adóssággal rendelkező országok mind részt vettek a BRI projektben.
„Távolról sem vagyunk környezetrombolók”, hiszen az akkumulátor gyártási tevékenységet zárt, megfelelően szigetelt épületekben fogjuk végezni, így a tevékenységből nem várható talaj- és talajvízszennyezés – hangsúlyozta az Indexnek küldött válaszaiban a kínai CATL, amely Debrecenben épít fel egy gigantikus gyárat, amellyel 100 gigawattórás kapacitá
A szomszédban dúló háború óta egyre több orosz nő érkezik Argentínába, hogy gyermeket szüljön, és így állampolgárságot szerezzen a kicsi számára. A dél-amerikai ország bevándorlási hatóságai keményen fellépnek az orosz nők ellen, akik Buenos Airesbe utaznak ebből az okból kifolyólag.
Az osztrák és a német szakszolgálatok is felfüggesztették a mentési munkákat Törökország földrengés sújtotta Hatay tartományban a romló biztonsági helyzet miatt. A török elnök a fosztogatókkal szembeni fellépést és a helyreállítási munkálatok heteken belüli elindítását ígérte.
A Városért Egyesület a munkavállalók és a nyugdíjasok elszegényesedésének megállításáról tartott kerekasztal-beszélgetést. A szociálpolitikus szerint a szociális minimum intézményesítése és a lakáspolitika reformja lehetne a megoldás.
Bár már többször is megpróbálkozott vele a két ország, Kijevnek és Moszkvának eddig nem sikerült eredményre vinnie a béketárgyalásokat. Az orosz külügyminisztérium legújabb bejelentésében azonban azt mondta, kész előfeltételek nélkül tárgyalni Ukrajnával – írja az Index.
Az 1990-es években gyűrűzött be Magyarországra is az angolszász országokból a Valentin-nap, azaz a szerelem, a szeretet ünnepe, amikor a párok megajándékozzák egymást vagy szerelmes üzenetet küldenek egymásnak.
A százszázalékos teljesítménnyel listavezető, címvédő Ferencváros az utolsó két negyedben 13 gólt szerezve nyert a BVSC ellen a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján, a Komjádi Uszodában.
A legtöbb ember a kényelem, például a lábtér, és a mosdókhoz való könnyű hozzáférés szempontjából foglal helyet. Azonban közel sem az előbbi kategóriába tartozó ülések a legbiztonságosabbak.
Egy alig több mint 700 lakosú, Mexikóval határos texasi megyében az elmúlt évben 7400 illegális bevándorlót tartóztattak fel. A seriff a kormányzó segítségét kéri.
Nyakunkon a Valentin-nap, amikor is a szépség különösképpen előtérbe kerül: kinek azért, mert a párját szeretné lenyűgözni, kinek azért, mert hódítani készül, és valaki csak szimplán jobban érezné magát a bőrében. Hoztuk néhány ötletet, amivel bebizonyítjuk, hogy a rövid haj is lehet romantikus és szexi egyszerre!
A volt pap annak kapcsán írt erről, hogy nemrég elítélték az első olyan embert, aki Magyarországon papi molesztálás áldozataként állt a nyilvánosság elé.
Egy brüsszeli politikus színlelt felháborodással vádolja az eurokratákat, amiért nem akarnak a város droghasználat sújtotta negyedébe költözni, és azt állítja, hogy az Európai Unió köztisztviselői közül sokan maguk is kábítószer-fogyasztók – írta a Politico szombati cikkében.
Magyarország visszatért: 2010-ben még a szerb, az osztrák, sőt a szlovák és a horvát fegyveres erők mögött kullogott a Magyar Honvédség. Ma már ez nincs így.
Megmentheti-e egykori éghajlatunkat a biogazdálkodás? És valóban csökkenti a társadalmi költségeket? A Müncheni Műszaki Egyetem tudósai e kérdéseknek számoltak utána egy tanulmányban, aminek az eredményeit hektárra és euróra átszámolva tette közzé nemrég a német Szövetségi Mezőgazdasági Minisztérium (Bmel).
A földrengés sújtotta szíriai Aleppóba érkezett szombaton Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója, valamint Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkár-helyettese – írja az MTI.
Életének 95. évében elhunyt Hans Modrow, Kelet-Németország utolsó kommunista miniszterelnöke – közölte szombaton a német keménybaloldali Die Linke párt.
Harmincadik évébe lép idén egy országos hírű evangélikus diakóniai intézmény, a családok átmeneti otthona Gödöllőn. Riportunkban anyukák és gyermekeik életkilátásait kutattuk, valamint segítőikkel beszélgettünk sorsokról és küldetésről.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A világszerte működő akkumulátorgyáraink jelenleg minden szabálynak megfelelően működnek, ezért egyáltalán nem vagyunk környezetszennyezőek, sőt, épp az ellenkezője az igaz – fogalmazott az Indexnek a kínai CATL-vállalat a debreceni beruházásról.
A Tolna megyei simontornyai vár kiszolgáló létesítményeit uniós támogatásból újítják fel. Az épületet egyelőre nem hozzák rendbe, pedig szükség lenne rá, mert utoljára 1975-ben nyúltak hozzá.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint mára nyilvánvaló, hogy a teljes baloldal - Márki-Zay Pétertől Gyurcsány Ferencig - részesült a "guruló dollárokból" és ezeket a kampányra költötték a törvényeket megkerülve.