Decemberben a gázfogyasztás éves alapon 24%-kal zuhant, a hőmérséklettel korrigált fogyasztás pedig 20%-kal volt alacsonyabb az egy évvel ezelőttinél – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Ezzel párhuzamosan az áramfelhasználási adatok 8,2%-os volt az éves szintű esést mutattak a háztartási méretű napelemekkel együtt. A decem
A második helyen álló Kecskemét hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Budapest Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának szombati játéknapján. A négy kör óta nyeretlen kispesti csapat története során másodszor szerzett pontot Kecskeméten, legutóbb 2010 áprilisában ért el döntetlent a hírös városban. A lila-
Magyar családok ezreinek az életére van hatással a családi adókedvezmény 2023 évi összege, ami jelentős mértékben hozzájárul a gyermeket vállaló családok megélhetésének megkönnyítéséhez. Tudd meg, mit mond a családi adókedvezmény kalkulátor 2023 évében: mennyi a családi adókedvezmény mértéke, ki igényelhet családi adókedvezményt, a gyermekek hány é
Marilyn Monroe karrierjének és magánéletének hanyatlása az 1960-as évek elején kezdődött – ekkoriban került egy New York-i pszichiátriára, ahol depressziója miatt kezelték. Az intézményben szörnyű dolgokon ment keresztül, melyekről később egy hat oldalas levélben számolt be részletesen.
Vannak párkapcsolatok, amelyeket nem bírunk elengedni, akár évtizedek múlva sem. Volt barátok vagy plátói szerelmek, akikről folyton eszünkbe jut: mi lett volna, ha összejön? Ma boldogabb lennék? Nem valószínű. A „Hufnágel Pisti-effektus” ugyanis sokkal többet árul el rólunk, mint arról, aki a flashbackben szerepel.
Már számos autóbemutatón túl vagyunk, és hamarosan felébred a téli álmából a Forma-1 mezőnye. Eddig a 10 csapatból 3, egészen pontosan a Red Bull, az Alfa Romeo és a Haas tesztelte már éles körülmények között az idei konstrukcióját. Red Bull A bajnoki címvédő gárda a pénteki nap folyamán egy forgatási napot tartott, ahol a kétszeres
A hímek és nőstények közötti testméretbeli különbség (vagy nemi dimorfizmus) az egész állatvilágban gyakori. A nemi dimorfizmus egyik legszélsőségesebb példája a kelet-afrikai Tanganyika-tóból származó Fekete csigasügér (Lamprologous callipterus), ahol a hímek 12-szer nagyobbak (nehezebbek), mint a nőstények.
A keresleti piacot felváltotta a kínálat piac, javult a vásárlók alkupozíciója. De azért ne gondoljuk, hogy eljött a világvége a szektorban, csupán egyfajta stagnálásról van szó – mondja Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Súlyos, akár több száz millió forintos büntetést kockáztat az a cég, amely nem tesz meg mindent a pénzmosással és a terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos kockázatok kiszűrése érdekében. A törvényi előírások felettébb szigorúak, és új követelményeket támasztott a háborús helyzet is.
A Hunor nevű mentőszervezete még az országban marad, annak ellenére, hogy a katasztrófát követő 100. óra után csodaszámba megy, ha valakit élve találnak.
Az előző évtől eltérően, adott évben 200 millió forint feletti éves árbevételt ért el a társaság. Ebben az esetben egyszerűsített éves beszámoló vagy éves beszámoló választására ad lehetőséget a jogszabály? Olvasói kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
Az országszerte zajló tiltakozások, amelyeket külföldi országok, mindenekelőtt az Egyesült Államok irányított, kudarcot vallottak – mondta Ebrahi Raíszi iráni elnök az iszlám forradalom 44. évfordulója alkalmából tartott ünnepi beszédében szombaton – írja az MTI.
Több mint 1 milliárd forintot fordított környezetvédelmi beruházásaira a tisztítószereket gyártó komáromi Well Done Kft.: a cég hőszivattyús rendszerrel váltotta ki gázfelhasználást és újrahasznosított flakonokat gyárt termékei csomagolására - közölte az izraeli tulajdonú társaság ügyvezetője pénteken az MTI-vel.
Bár a valóságban 30-32 dollárral olcsóbb az orosz urali típusú kőolaj ára az Európában irányadó Brentnél, de akkor is úgy számolja az orosz pénzügyminisztérium a különféle adónemeket, hogy fixen csak 20 dollárral olcsóbb, mert így több adóbevételt tud beszedni – tudta meg a Reuters a pusztán adóbevétel növelési okokkal magyarázható tervet. Ez egy ú
Csökkent tavaly decemberben az energiafogyasztás Magyarországon az előző évihez képest: a földgázfogyasztás 24 százalékkal, a villamosenergia-felhasználás pedig 8,2 százalékkal esett vissza – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a honlapján publikált adatok alapján.
A rendőrség nagy erőkkel igyekezett útját állni a budai Várnál annak, hogy találkozzanak egymással a kitörés napjára meghirdetett rendezvény résztvevői és azok az antifák, akik a hírek szerint Németországból érkeztek Budapestre kifejezetten az 1945. február 11-i kitörés 78. évfordulójára szervezett rendezvények miatt.
Súlyos, akár több száz millió forintos büntetést kockáztat az a cég, amely nem tesz meg mindent a pénzmosással és a terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos kockázatok kiszűrése érdekében. A törvényi előírások felettébb szigorúak, és új követelményeket támasztott a háborús helyzet is.
Az FTC-Telekom Waterpolo idegenbeli kétgólos vereségét követően hazai medencében 14-9-re győzte le a spanyol CN Terrassa együttesét a női vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján, így négy közé jutott.
Csökkent tavaly decemberben az energiafogyasztás Magyarországon az előző évihez képest: a földgázfogyasztás 24 százalékkal, a villamosenergia-felhasználás pedig 8,2 százalékkal esett vissza - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a honlapján publikált adatok alapján.
Fernando Alonso számos nagyszerű pilóta ellen küzdött már a Forma-1-ben, ám számára mindenki közül Michael Schumacher emelkedik ki. Az Aston Martin weboldalán olvasható interjúban fejtette ki, hogy mennyi mindent tanult tőle. Schumacher első két bajnoki címét még 1994-ben és ’95-ben nyerte meg, viszont inkább a 2000-es évek eleje szült az ő dominan
Mióta a ChatGPT tavaly novemberben szabályosan felrobbantott az internetet, minden a chatbotok és a mesterséges intelligencia körül forog. Sokan elsősorban a nagy nyugati technológiai cégek, a Microsoft és a Google párharcaként mutatják be a történetet, ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy az Egyesült Államokkal technológiai versenyt folytató Kín
Talán semmilyen hajós kaland sem lehet teljes egy ütős fénykép nélkül. Fotósok mesélnek arról, mi kell ahhoz, hogy rögzítsék az igazán jó képeket. Christopher Scholey (53)Kamera: Nikon D850Hogyan kezdtél el kalandfotózni?Egy véletlennek köszönhetően. Amikor 2005-ben jelentkeztem a Drumbeat fedélzetére pultosnak, azt írtam az önéletrajzomba, hogy az
Jelentős pénzeket ölne a határvédelemre az Európai Unió, elsősorban a határőrök számát és a megfigyelő berendezéseket növelnék. A támogatás mellett érvelt Orbán Viktor is, igaz, ő inkább a határkerítések megerősítésére kért pénzt.
Február 9-én startolt el a You 4. évadának első etapja a Netflixen, amit a rajongók már tűkön ülve vártak. A Penn Badgley főszereplésével készült sorozat elképesztő fordulatokkal borzolja a nézők idegeit, de annak értékéből a sikamlós jelenetek hiánya semmit nem von le.
Egy asszonynak azért van nagy köténye, hogy elrejthesse benne a bánatát, mondták eleink. Nem így van ez, sőt tévútra visz egy másik mondás is, mert nem azért viselik e darabot, mert ha a világ rigó lenne, akkor beleférne. Én ezeknél sokkal kevésbé prózai okokból bújok köténybe majd’ minden nap – és neked is javaslom!
Márkus Emília, másnéven a „Szőke Csoda”, a Nemzeti Színház úgynevezett Paulay-korszakának egyik legnagyszerűbb színművésznője volt. Élete tele volt sikerekkel és izgalmakkal, ráadásul a drámai, már-már hollywoodi filmekbe illő események sem kerülték el.
Azoktól a friss apáktól várnánk el napi házimunkavégzést, akikre huszonéves korukban az anyukájuk mosott, most pedig napi 10-12 órát töltenek a munkahelyükön. Persze a friss anyák helyzete sem könnyebb, sőt.