A Koliken-kerékpárok története a rendszerváltáskor indult, a motorkerékpár-alkatrészek importjától fokozatosan jutottak el a saját gyártású biciklikig.
Az IndyCar előszobájának számító sorozat előző évi bajnokának, Linus Lundqvistnek nem jutott ülés idénre sem a legnagyobb presztízsű amerikai formaautós sorozatban, sem máshol. Ez annak fényében különösen zavaró, hogy az értékelésben mögötte végzők közül másoknak összejött az előrelépés. Úgy tűnik, Lundqvist idén jobb híján alkalmi szereplésekkel v
Jerome Powell, a Fed (Federal Reserve System) jelenlegi elnöke, 2018-as hivatalba lépése óta komoly hatást gyakorolt a kriptovilág alakulására. Tavalyi
A nicaraguai kormány szókimondó bírálóját, Rolando Álvarez római katolikus püspököt 26 év börtönbüntetésre ítélték, és megfosztották nicaraguai állampolgárságától pénteken.
A terápia részben fejlesztés, de benne van az is, hogy a kutya egyszerűen örömet okoz az időseknek. Ők pedig ezt rengeteg simogatással hálálják meg. Kósza, a képzett terápiás kutya ezt nem is bánja, mert imádja, ha szeretik.
Szünetel a vonatközlekedés a Keleti pályaudvar és Rákoshegy, valamint a Keleti és Pécel között, és több vonalon is jelentősen, akár 2 órával is megnőhet a menetidő, miután szombaton hajnalban Rákos állomásnál egy tehervonat áramszedője letört és leszakadt a felsővezeték - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kétesélyes arról beszélni, ha jól tudtunk reagálni a gyerek kiborulására. A hallgatóságban könnyen lelkiismeret furdalást kelthet, ha úgy gondolják, ők esetleg nem tudtak volna így tenni. Sőt, ha valaki éppen nyakig benne van és napjában százszor él át hasonlót a saját gyerekével, akkor egyenesen ellenszenvesnek tetszhet olyankor a másik. Ezért elő
Változó hétvégi időjárással számolhatunk. Szombaton délután a felhők veszik át az uralmat, vasárnapra némileg kitisztul az ég. A hideg miatt még mindig a nagy kabátra lesz szükségünk, de legalább senki nem mondhatja, hogy idén nem volt rendes tél.
Már négy, pokolian hosszúnak tűnő hónap telt el azóta, hogy Bangó Istvánnénak váratlanul nyoma veszett, de még mindig nem sikerült megtalálni. A 69 éves asszony a Zala vármegyei Gősfán lévő otthonából távozott, hogy az elszökött kutyájukat, Manót megkeresse, de azóta életjelet nem adott magáról.
Több mint 128 ország játékgyártói és kereskedői találkoztak február 1. és 5. között a világ legnagyobb játékkiállításán, a Nürnbergi Nemzetközi Játékvásáron (Spielwarenmesse). A Mattel, a Barbie megalkotója beszámolt az eseményről. Nürnberg a játékkészítés történelmi központja, ahol hatszáz éve őrzik a mesterség hagyományait: óriási játékmúzeumáb
A Mars körüli mágneses teret fogja tanulmányozni a Jeff Bezos által alapított Blue Origin űrvállalat NASÁ-tól kapott első bolygóközi küldetése - jelentette be az amerikai űrhivatal.
Évről évre egyre látványosabb következményei vannak a globális hőmérséklet emelkedésének, a helyzet pedig csak romlik. Nem véletlen, hogy a kutatók is időről időre valamilyen alternatív megoldással rukkolnak elő. A legújabb ilyen javaslat az, hogy a Hold felszínéről folyamatosan törmeléket küldenénk a Föld és a Nap közé, ezzel leárnyékolva a bolygó
A svéd titkosszolgálatok figyelmeztetést adtak ki az ország valamennyi rendőri egységének, hogy kiemelten figyeljenek a „gyanús jelekre”. Ezzel egy időben fokozták az állami vezetők személyes és lakóhelyi biztosítását is.
A Mezőkövesd a 93. percben, büntetőből szerzett góllal 2-1-re legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának nyitómérkőzésén.
Áremelkedéssel zárult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 4,2 százalékkal, a kukorica 1,5 százalékkal, a szójabab pedig 1,6 százalékkal drágult. A repce kivételt jelentett a maga minimális, 0,1 százalékos árcsökkenésével. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.
Kinek köszönhetjük, hogy nem kell cipelni a dög nehéz bőröndöket? A lexikonok szerint egy férfinak, de valójában évtizedekkel megelőzte őt egy leleményes édesanya, aki igazi lázadó volt.
Még vele, „a kínai kapitalizmus arcával” is megtehették ezt: ez év elejétől a dollármilliárdos Jack Mának, az Alibaba és az Ant Group alapítójának elenyésző mértékűre csökkent a részesedése Kína egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójában. Viszont szabadlábon van, amit nem mondhat el sok hazai vállalkozótársa, velük ellentétben ő gondtalanul élvezhe
Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán figyelmeztette a lakosságot, hogy hamis felhívás kezdett el terjedni az interneten a Győr-Moson-Sopron vármegyei ügyelettel kapcsolatban.