2023. február 17. péntek

febr. 17
18:15
Már harmincezren iratkoztak fel az InfoRádió YouTube-csatornájára (Infostart)
Az ország első és egyetlen hírrádiójának legismertebb műsorát nemcsak hallgatni, nézni is lehet, és ezt egyre többen tudják már.
febr. 17
18:15
Hiányérzetről, lelkiismeretről és Párizsról a visszavonuló Hosnyánszky Norberttel (Infostart)
A szezon végén befejezi pályafutását Hosnyánszky Norbert olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. A Honvéd 38 éves klasszisa az Inforádiónak elmondta, hogy már fizikailag és mentálisan sem bírja az edzéseket.
febr. 17
18:15
A hajdú-bihari új ügyeleti rendszer egyszerűsíti a betegellátást (ProfitLine)
A Hajdú-Bihar vármegyében február 1-jén bevezetett új, egységes alapellátási ügyeleti rendszerrel egy érthető, átláthatóbb és a betegeket jobban segítő rendszer jött létre - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
febr. 17
18:15
Még három kamatemelést várnak az amerikai nagybankok (Portfolio)
A Goldman Sachs és a Bank of America (BofA) elemzői is arra számítanak, hogy a Fed még háromszor emeli meg idén az irányadó kamatot, így 5,25-5,5%-on tetőzhet a ráta – írja a Reuters.
febr. 17
18:15
Minden adott a magyar-azeri gazdasági együttműködés fejlesztéséhez (Demokrata)
Mára kétségtelenül stratégiai partnerség épült ki Magyarország és Azerbajdzsán között.
febr. 17
18:15
Tokiói otthon az Aston Martintól (Autószektor)
No. 001 Minami Aoyama névre hallgat a brit autógyár saját tervezésű luxuslakása, ami Tokió egyik legdrágább negyedében, Omotesandoban kap majd helyet. Mivel a felkelő nap országának fővárosa meglehetősen sűrű, ezért érthetően nem oldalirányba, hanem felfelé terjeszkedtek a tervezők. Így lett összesen négy emeletes az ingatlan, ami tipikus japán jeg
febr. 17
18:15
Ennyi köze van a kirúgott Binottónak a Ferrari 2023-as autójához (Racing)
Mattia Binotto elárulta, hogy a Ferrari 2023-as versenyautójához neki már semmi köze nincs. A svájci születésű olasz mérnököt a Ferrari csapatfőnökeként menesztették a tavalyi, sokszor balszerencsésen elbukott bajnoki próbálkozások után. Négy évig volt a maranellóiak élén, de előtte egészen a Michael Schumacher előtti korszakig visszamenőleg kiemel
febr. 17
18:17
Bulgária egy évvel kitolta az euró bevezetésének határidejét (Demokrata)
Bulgária egy évvel, 2025 elejére halasztotta el az euró bevezetésének a céldátumát.
febr. 17
18:21
Megbénult a légi közlekedés Németországban, Ferihegyen tucatnyi járatot töröltek (Blikk)
Egyszerre hét német repülőtéren sztrájkolnak a földi kiszolgálók, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia kezdetére időzítve akciójukat. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről 8 induló és 10 érkező gépet töröltek, Frankfurtba, Münchenbe, Stuttgartba és Hamburgba nem jutottak el az utazók.
febr. 17
18:21
Ha szeretné bilincsben látni Schadl Györgyöt, kattintson ide! (ATV)
Péntek délelőtt a Fővárosi Törvényszék épületében vette kezdetét Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és a bírósági végrehajtói kamarát vezető Schadl György nevével fémjelzett korrupciós ügy tárgyalása. Amennyiben bűnösnek találják őket, akár egy évtizedre is börtönbe vonulhatnak.
febr. 17
18:21
Az indiai hatóságok adócsalással vádolják a BBC-t, miután bemutattak egy Modit bíráló dokumentumfilmet (444.hu)
Házkutatás tartottak a BBC újdelhi és mumbai irodáiban.
febr. 17
18:21
Kamilla királyné koronája maga lesz a tökély, íme a fotó (Glamour)
Azt már október óta tudjuk, hogy 2023. május 6-án tartják Károly király és Kamilla királyné koronázási ceremóniáját a Westminster-apátságban. Most végre fény derült arra is, hogy milyen koronát kap a 75 éves királyné.
febr. 17
18:21
58 év után távozik Veresegyház polgármestere (SzMo)
A 85 éves Pásztor Béla polgármesteri ideje rekordnak számít Magyarországon. Most úgy érzi, jöjjenek a fiatalok.
febr. 17
18:21
Rendhagyó kirándulásajánló: varázslatos magbörzék várnak szerte az országban (egy.hu)
A tavaszi kert tervezésének egyik legizgalmasabb feladata a vetőmagok beszerzése. Bár a magszerzés legegyszerűbb módja vitathatatlanul a bolti vetőmagok kosárba pakolása, ez közel sem nyújt akkora élményt, mint egy közösségi magbörze. Ha eddig nem szántuk rá magunkat, idén mindenképpen pótoljuk: keressük fel a legközelebbi magbörzét, ahol rengeteg
febr. 17
18:27
Hackertámadás érte az FBI-t (Portfolio)
Feltörték az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) számítógépes hálózatát, de a kibertámadást végül elhárították - közölte a szövetségi hatóság pénteken.
febr. 17
18:27
Keserves nyugdíjáról vallott a Neoton Família sztárja: ebből csak az éhen halásra futja (Pénzcentrum)
Borzalmas anyagi körülményeiről vallott a korábban ünnepelt sztár Pál Éva, aki korábban a Kócbabák és a Neoton Família együttesének is a tagja volt. Elmondása szerint, ha fia nem segítene neki anyagilag, egyszerűen éhen halna.
febr. 17
18:27
Az izlandi nő, aki Kolumbusz előtt 500 évvel elérte hajóján Amerikát (WMN)
Régészeti leletek bizonyítják, hogy a vikingek jóval beelőzték Kolumbuszt! Köztük egy igen stramm nő: Gudrid Thorbjarnardóttir. Ismerjétek meg a történetét:
febr. 17
18:27
Sorra fordulnak el a közép-európai országok Kínától (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 17
18:27
Dömötör Csaba: Vannak, akik 1914-ben érzik magukat (Demokrata)
Háborús eszkalációs nyilatkozatként értékelte az EP állásfoglalását az államtitkár.
febr. 17
18:27
Megbénult Németországban a légi közlekedés (Mandiner)
Több mint 2300 járatot töröltek, ami 300 000 utast érint.
febr. 17
18:27
Szőlő metszése télen - Metsszünk helyesen! (Magyar Mezőgazdaság)
Hogyan metsszünk precízen és pontosan? – erre kapunk választ dr. Lukácsy György szőlésztől, aki a monori Lukácsy Pincészet szőlőjében mutatta be már-már elemi részletességgel a metszés csínját-bínját. A videóban azok is könnyedén elsajátíthatják a metszés fortélyait, akik most próbálkoznak meg vele először, de meglehet, a rutinosabbak is tanulnak v
febr. 17
18:27
Első brit versenyére készül a Ford Puma Rally1 (Racing)
A Malcolm Wilson Rallyn bemutatkozik a Ford Puma Rally1-es autó is, melyet Jourdan Serderidis vezethet első brit versenyén.
febr. 17
18:29
Brüsszeli korrupciós botrány: jól szórakoztak a lebukott uniós politikusok Katarban (Mandiner)
Közben a szocialista EP-képviselők Eva Kaili szabadlábra helyezéséért kampányolnak.
febr. 17
18:29
A Daytona 500 pole-szerzője még nem tudja, hogyan fejezze be a versenyt (Racing)
Minimális célt tűzött ki magának a NASCAR idénynyitóját pole-ból kezdő Alex Bowman. A hosszú versenyen nem sok mindent jelent a rajthely, így az amerikai annak is örülne, ha végre eljutna az 500 mérföld végére.
febr. 17
18:33
Robbanások Recsken – megszólalt a bányatulajdonos (Infostart)
A recski andezitbánya tulajdonosa, Nagy István szerint semmi sem igaz abból, amit az LMP és a Párbeszéd állít a beruházásról, vagyis a helyiek támogatják, előre tudtak a robbantásokról, és azok nem veszélyeztetik a települést. Az InfoRádióban elmondta: minden szükséges engedélyt megszereztek a kitermeléshez, helyi munkaerőt is szeretnének alkalmazn
febr. 17
18:33
Így teszi tönkre magát rengeteg magyar a rossz alvással télen: nem is tudják, hol hibáznak (Pénzcentrum)
Egy új kutatás szerint az embernek több alvásra lehet szüksége a hidegebb hónapokban, mint nyáron - írta a The Guardian pénteken a Frontiers in Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmányra hivatkozva.  A berlini Szent Hedvig Kórházban alvászavarokkal küzdő pácienseken elvégzett kutatás során megállapították, hogy télen a nyári hónapokhoz képes
febr. 17
18:33
Mérsékelt földrengés volt Horvátországban (AQUA)
Háborog az európai kontinens. Február 16-án a horvátországi Krk-szigeten a Richter-skála szerint 5,3-as erősségű rengés rázta meg a földet. Azonnali károkról vagy sérülésekről még nem érkeztek hírek. A rengés epicentruma körülbelül 36 km-re délkeletre volt Fiumétől, és körülbelül 10 km-es mélységben volt. Emiatt valószínűleg mérsékelt rázkódást leh
febr. 17
18:33
Először szólalt meg a babája elvesztéséről Vajna Tímea (SzMo)
Andy Vajna özvegye egy megható bejegyzésben őszintén beszélt az őt ért veszteségről.
febr. 17
18:33
Frontok sora robban be Magyarországra, kellemetlen meglepetés az időjárásban Magyarországon a hétvégén - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Váratlan időjárás jön a hétvégére Magyarországra.
febr. 17
18:33
Fiatal magyar innovátor az International Swiss Talent Forum versenyén (Üzletem)
2023. február 7. és 11. között, Svájcban, Lausanne-ban, 12. alkalommal rendezték meg a Swiss Talent Forumot, amelynek témája a körforgásos gazdaság volt, és amelyen Magyarországot Kovács Nóra-Anna, a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny I. díjasa képviselte.
febr. 17
18:39
Rendőrautóban kapták le Vasvári Vivient (Blikk)
Rendőrautóban fotózták le Vasvári Vivient. De vajon hogy került oda?
febr. 17
18:39
Tömeges európai akkumulátorgyártást szeretne Brüsszel (Portfolio)
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott pénteki interjúban.
febr. 17
18:39
Drámai kijelentést tett két európai vezető az ukrajnai háborúval kapcsolatban (ATV)
Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő is az Oroszország Ukrajna elleni háborújának elhúzódására figyelmeztetett pénteken az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC).
febr. 17
18:39
Elítéltek négy szélsőjobboldali aktivistát a Macron elleni merénylettervük miatt (444.hu)
A Les Barjols csoport 9 tagját viszont felmentették.
febr. 17
18:39
200 km/h a cél a Fiat 500 hibrid háromhengeresével az Autobahnon (Autónavigátor)
Nem igényel túl sok kommentárt az alábbi videó, mindent elmond helyettünk az aprócska, háromhengeres benzinmotor ordításba átcsapó morajlása, ahogy 140
febr. 17
18:39
A legszebb pár: Palvin Barbi és szerelme összeöltözve romantikáztak (Joy)
Csodásan festenek együtt!
febr. 17
18:45
2025-től újabb ország lehet az eurózóna tagja, Magyarország továbbra is kívül marad (Privátbankár)
Bulgária egy évvel, 2025 elejére halasztotta el az euró bevezetésének a céldátumát.
febr. 17
18:45
Változás a nagykörúti villamosközlekedésben (Infostart)
Karbantartás miatt, a hónap végéig jár majd autóbusz a villamosok helyett, bizonyos éjszakákon.
febr. 17
18:45
Munkalehetőséget kínáló cégek jelentkezését várja az SZTE állásbörzéje (Adózóna)
Munkalehetőséget kínáló cégek, mikro- és középvállalkozások, valamint szolgáltatók jelentkezését várja március 13-ig a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) állásbörzéje – közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.
febr. 17
18:45
Német kancellár: Aki csak tud, küldjön tankokat Ukrajnának (Mandiner)
A müncheni biztonságpolitikai konferenciát Volodimir Zelenszkj nyitotta meg, akit a terem állva tapsolt meg – számol be az Euronews.
febr. 17
18:51
Timmermans: hozzá kell látnunk a tömeges akkumulátorgyártáshoz Európában (Infostart)
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott pénteki interjúban.
febr. 17
18:51
Energiaügyi Minisztérium: tavasszal módosíthatunk a szélerőművekre vonatkozó szabályokon (ATV)
A jelenlegi jogszabály szerint a lakott területektől 12 kilométer védőtávolságot kell hagyni a szélerőművek körül. Emiatt évek óta egyetlen szélerőművet sem tudtak telepíteni. Azonban a szakértők szerint nem csak a távolságot kellene csökkenteni. Az ATV Híradója
febr. 17
18:51
Százával mennek vissza a szírek Törökországból a földrengést követően (444.hu)
A török kormány engedélyezte, hogy visszatérjenek.
febr. 17
18:51
Európa legnagyobb napelemparkja épül Arad megyében (444.hu)
A 800 millió eurós beruházást a Nagypél és Ottlaka közötti térségbe tervezik, a munkálatok idén nyáron kezdődnek.
febr. 17
18:51
Az EU új szén-dioxid-kibocsátási célértékeket javasol az új nehézgépjárművekre 2030-tól (Tiszta Jövő)
Az Európai Bizottság új szén-dioxid-kibocsátási célértékeket javasolt 2030-tól az új nehézgépjárművekre, kibocsátásmentessé tenné az új városi buszokat, az új tehergépkocsiknál pedig 2040-re 90 százalékos kibocsátáscsökkentést érne el - tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
febr. 17
18:51
Már nem Elon Musk az e-autó király - Kína mindenkit kiüt a versenyből (Növekedés)
A Teslát letaszították a dobogó felső fokáról. Többé már nem Elon Musk cége adja el a legtöbb e-autót.
febr. 17
18:51
Komoly szigorítással nézhet szembe a Facebook és a TikTok (Mandiner)
Az online platformok péntek éjfélig kaptak határidőt.
febr. 17
18:53
Zöld uniós biztos: tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni, nem lehetünk a múlt rabjai (Növekedés)
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott interjúban.
febr. 17
18:57
Uniós biztos: tömeges akkumulátorgyártásra van szükség Európában (Menedzsment Fórum)
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott pénteki interjúban.
febr. 17
18:57
Végre találkozhat a családjával az elvonón Molnár Gusztáv: „Úgy láttam, Guszti hízott, jobban néz ki” (Blikk)
Három hónap után megtört a jég, végre találkozhat a családjával Molnár Gusztáv. A Drága örökösök színészének azonban még egy hónapot várnia kell a tényleges találkozásra, a húgának ugyanis egy betegség miatt le kellett mondania a látogatást.

Keresés