A jelenlegi jogszabály szerint a lakott területektől 12 kilométer védőtávolságot kell hagyni a szélerőművek körül. Emiatt évek óta egyetlen szélerőművet sem tudtak telepíteni. Azonban a szakértők szerint nem csak a távolságot kellene csökkenteni. Az ATV Híradója
Szomorú döntést hozott meg nemrég Koós János lánya. Az egzisztenciális nyomás miatt Koós Réka kénytelen eladni apja szeretett vitorlását, amely nyaranta egykor az egész család otthona volt.
15 éve ad már otthont Orfű az ikonikus fesztiválnak. A Fishing jubileumi alkalmából adodóan különleges koncertekkel készül. A hangulatot az Orfűi tó csak tetézi, ahol még egy külön vizi színpad is helyett kapott.
Márciusban az Adriai-tenger partján az időjárás még hűvös lehet, így a strandolásra még nem alkalmas, azonban számos más élmény várja az utazókat ebben az időszakban is.
Az ukrán fővárosban, Kijevben 56 napi kényszerleállás után pénteken újra közlekednek az árammal működő tömegközlekedési eszközök, azaz a villamosok és a trolibuszok - jelentette be Szerhij Popko, a Kijev városi katonai adminisztráció vezetője.
A bíróság kézbesítettnek minősítette az amerikai Szcientológia Egyháznak nevezett szervezet vezetője elleni szövetségi feljelentést, miután David Miscavige tavaly április óta bujkál a hatóságok elől - derül ki az ügy csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumaiból.
Ennek elsősorban a tavalyi aszályos időszak az oka, ami miatt jóval kevesebb hagyma érkezett a hazai termelőktől, és importálni kell a környező országokból. A szakértők szerint tavaszra akár az 50-60 százalékos áremelkedés sem kizárt, így a hagyma kilónkénti ára akár az 1000 forintot is megközelítheti - hangzott el az ATV Híradójában.
A munkahelyünkön és otthon is hosszú órákat ülünk, bámuljuk a képernyőt vagy a telefonunkat babráljuk − görnyedt, kicsavart testünk akkor is elárul, ha mi nem akarjuk. Tegyük újra egyenesbe a dolgokat!
A vitaminokra óriási szüksége van a szervezetnek az ideális működéshez, így természetesen a bőrnek is, amely a legnagyobb szervünk és a nap minden percében védelmez és óv minket a külvilág negatív hatásaitól. Ezt a védőrétegét segítheted a munkájában, ha olyan tápanyagokat és vitaminokat viszel be, amelyek jótékonyan befolyásolják természetes működ
A felszámolás alatt álló Tungsram zalaegerszegi üzeme hétfőtől Scintilla Fémalkatrész Kft. néven működik tovább, az új társaság bővíteni is tervezi a meglévő dolgozói létszámot - közölte pénteken a város polgármestere.
Azt írták: terveik szerint május 15-én indul újra a közlekedés. A D14-es, Soroksár és Csepel között járó komp elhasználódott csörlőjét felújításra elszállítják, emellett a hajtóművet és egyéb biztonságtechnikai elemeket - az elektromos vezérlést, a fordító-korongot - is megújítják. Fotó: csepeliek.blog.hu A munkák részben a BKV Zrt. pályázaton elny
Az Alpine a tegnapi nap folyamán mutatta be az autóját a nagyközönségnek és a bemutatón egy meglepetés vendég is a tiszteletét tette. Ez a vendég nem volt más, mint a francia futball legenda, Zinédine Zidane, aki ezentúl a francia márka nagykövete lesz. A Juventus és a Real Madrid egykori sztárja – akit sokan a világ
„Fehéroroszország száz százalékig teljesítette azokat a kötelezettségeit, amelyeket Oroszországgal szemben a biztonsági megállapodásuk keretében vállalt a tavalyi évre” – összegezte hivatalosan Lukasenka fehérorosz elnök, miről tárgyalt pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az orosz invázió árnyékában. Ám a közös sajtótájékoztatón ellesett monda
"Ha az Európai Parlamenten múlna, akkor belehúznának minket a háborúba" - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videóban péntek. Dömötör Csaba hozzátette, szerinte nem lehet mást kiolvasni abból az állásfoglalásból, amit a héten fogadtak el.
Felmelegedés, majd újra hidegfront találja meg Magyarországot a következő napokban és hetekben, vagyis gyors egymásutánban több alkalommal is fel kell készüniük az időjárási változásra érzékeny magyaroknak a fejfájós, ingerültebb napokra. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint a magyarok felkészültek a frontváltozás hatásaira, persze ettől m
Több mint 400 milliárd forint értékű korszerűsítést, kapacitásbővítést és rekonstrukciót tervez a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) a következő négy évben, a beruházások elősegítik, hogy a hálózat lépést tartson a fogyasztás várható növekedésével és az erőteljes naperőmű-építési hullámmal – közölte az MTI.
Feltörték az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) számítógépes hálózatát, de a kibertámadást végül elhárították – közölte a szövetségi hatóság pénteken.
Fenntarthatatlanná válhat a nyugdíjrendszer, és a gazdasági növekedést is akadályozhatja az ország népességének elöregedése erről beszélt az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő a tavalyi népszámlálás előzetes adatai alapján. Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, a legfrissebb adatok szerint 9 millió 604 ezren vagyunk, ebből a 65 év felettiek 1 milli
A Balatonnál tavaly 2,8 millió vendég 8,8 millió vendégéjszakát töltött el, ami 38 százalékkal több vendéget és 27 százalékkal több vendégéjszakát jelent az előző évhez képest - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai igazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén.
Munkalehetőséget kínáló cégek, mikro- és középvállalkozások, valamint szolgáltatók jelentkezését várja március 13-ig a Szegedi Tudományegyetem állásbörzéje.
Amikor az emberek úgy döntenek, hogy szerelmük halála után újraházasodnak, gyakran kaphatnak bántó és becsmérlő megjegyzéseket. Sőt, egyesek szerint, egy özvegynek nem is kellene új kapcsolatra gondolnia, legalábbis néhány évig biztosan nem.
Három magyar filmes nemzedék is megjelenik az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale), ami nagyban segíti az új alkotások nemzetközi terjesztését - mondta Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) igazgatóságának elnöke pénteken Berlinben a fesztivál legnagyobb szakmai kísérőrendezvényén, a European Film Market (EFM
Ötmillió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációnak minősülő tőzsdei kereskedés miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A NASCAR 75. évfordulója alkalmából néhány versenyzővel régebbi futamokat is visszanézettek a Daytona 500 előtt, és az egyik legikonikusabb utolsó körre csípős válasz is érkezett…
Menyhárt Dávid csatornáján hajléktalanokkal beszélget a mindennapjaikról, sokszor pénzzel is segít nekik. Párját ebédelni hívta meg, de végül a lány fizetett.