A háború, a káros brüsszeli szankciók és a történelmi aszálykár ellenére is kivételesen teljesített 2022-ben a magyar gazdaság, a GDP 4,6 százalékkal nőtt - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Facebook-oldalán közzétett videójában kedden.
A babaváró támogatás friss házasoknak 2023 évében is elérhető: a babaváró hitel egy kedvezményes hitel, amelyet mindenképpen célszerű kihasználniuk a gyermekvállalás előtt álló fiataloknak, hiszen ilyen kedvezményes szabad felhasználású kölcsönt a magyar banktörténet még nem látott. Járjunk utána, mik a babaváró hitel 2023 évi tudnivalói, mik a bab
A tárca az ATV Híradóval azt közölte: Magyarország mindig is a nyitott kapuk politikáját hangoztatta a NATO-n belül. Mint írják: nem mi leszünk az utolsók a ratifikáció tekintetében.
Nem könnyű strandolvasmányokat írt, mégis falják a műveit világszerte, a hatása pedig megkérdőjelezhetetlen, többek között az ő köpönyegéből bújt elő a bestselleríró Dan Brown is.
Klicsko a müncheni biztonsági konferencia utolsó napján tartott beszédében kijelentette, hogy Ukrajna teljes mértékben függ a szabad világ összes szövetségesétől.
A bolgár születésű Ruja Ignatova, akinek nevéhez a világ egyik legnagyobb Ponzi-sémáján alapuló kriptoscam köthető, egyre több bűntársát látszik elveszteni.
Szerinte az uniós védelmi miniszterek március 8–9-re tervezett rendkívüli találkozója lehetőséget ad majd a tagországoknak, hogy lőszert ajánljanak fel meglévő készleteikből.
Emmanuel Macron francia államfő egy vasárnapi interjúban megerősítette, hogy az ukrajnai háborúban Oroszország vereségét szeretné, de óvatosságra intette mindazokat, akik ,,mindenekelőtt Oroszország széttaposását" célozzák, ami ,,soha nem lesz Franciaország álláspontja".
Magyarországon kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének - szögezte le Orbán Viktor, évértékelő beszédében. A néhány nappal ezelőtt kirobban iskolai "pedofil-botrány" kapcsán a kormányfő úgy fogalmazott: A pedofíliára nincs bocsánat. A gyerek szent és sérthetetlen. Az efféle dolgoknak pedig semmi keresnivalójuk nincs Magyarországo
Örömmel avatja be a követőit az élete legszebb pillanataiba Szilágyi Szilvi. Caramel felesége három hónapja adott életet a közös kisfiuknak, aki a Miron Ferenc nevet kapta.
Az elmúlt egy évben többször is találkozhattunk a hitelkamatok emelkedésével, ami magával hozta a kölcsönök drágulását is. A Bankmonitor most annak járt utána, hogy tényleg csak 2023 második felére várható-e a fordulat, vagy akár már hamarabb is bekövetkezhet-e a változás?
Holttestre bukkantak Paks külterületén: a rendőrség szerint nem bűncselekmény történt, bár a maradványokat három helyen találták meg. Most megszólalt a férfi is, aki megtalálta a holttestet – írja a Ripost.
A képviselők a hivatalos rendezvényeken nem vesznek részt, de ott lesznek Bécsben, és a partnerekkel arról fognak tárgyalni, hogyan lábalhatna ki az Ebesz a működési válságából, amit az orosz invázió okozott.
A most iskolapadban ülők még életük során szárazsággal és éhínséggel nézhetnek szembe a klímaváltozás miatt – vélekedik az EY GDS Magyarország és a Junior Achievement Magyarország közös Innovációs napján megkérdezett hazai középiskolás diákok többsége. A tanulók szerint külön tantárgynak kellene foglalkoznia az éghajlatváltozással.
Olvasónk a következőket kérdezte: „Egyik munkavállalónk kötetlen munkarendben lesz alkalmazva. Viszont így nem tudjuk, hogy jelenléti ívet kell-e töltenie, és ha igen, akkor csak azt, hogy munkanap vagy szabadság vagy a ledolgozott órákat is.” Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.
Mondjuk ki a nyilvánvalót és a vitathatatlant: egy szövetdarab, egy textil vagy egy ruhadarab nemtelen. A divat kodifikáltan őszi-téli és tavaszi-nyári kollekciók, továbbá trendek halmazaként funkcionál, miközben az esetek többségében a divatipar még ma is sokszor azt feltételezi, hogy a nemek csak és kizárólag binárisan léteznek.
A konstans hátfájás több mint kínzó tud lenni, azonban nem kell elviselned, ha nem akarod, ezzel a két egyszerű, otthon elvégezhető módszerrel a felső és az alsó területeken jelentkező fájdalmat is megszüntetheted.
Megjelent a Galaxisok hetedik lemeze, a „Minket ne szeress!”, amelyen a zenekar ismét egy teljesen új arcát mutatja meg. Ennek kapcsán beszélgettünk a frontemberrel.
Jack Black mondhatni csak árnyéka egykori önmagának, ám be kell valljuk, a színész új, ziláltabb, bácsisabb külseje is remekül passzol az 53 éves filmcsillaghoz.
Az elmúlt néhány napban többször is felröppent a hír, miszerint Kulcsár Edina és G.w.M már nem alkotnak egy párt, amire mindketten reagáltak külön-külön – írja az Origo.