2023. február 19. vasárnap

febr. 19
11:09
Bejelentették: Újra közpénzből terjesztik a progagandát a nyugdíjasoknak (Nyugati Fény)
Sosem elég a gyurcsányozásból.
febr. 19
11:15
Az év legjobb zöld ötletét keresik (Alternatív Energia)
Az A’ Design Award and Competition nevű versenyen többek között a fenntartható megoldásokat is díjazzák.
febr. 19
11:15
Kulcsár Edina először porig alázta G.w.M-et, aztán visszakozott (ATV)
Az elmúlt napokban döbbentes hír kapott szárnyra: sokan ugyanis azt pletykálták, hogy szakított Kulcsár Edina és vőlegénye, G.w.M. Edina most tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, hányadán állnak a rapperrel.
febr. 19
11:15
Eltorzult az egykori gyereksztár arca, fogai kihullottak a drogoktól: most mégis ünnepel a színész, méghozzá nem is akármit (Femcafe)
Felnőtt korára gyakorlatilag egy élő roncs lett, és kimondhatjuk, hogy bűnöző is. Az egykor ünnepelt gyereksztárt a metamfetamin taszította a pokolba.
febr. 19
11:15
Button megnevezte a legszebb autót, és hogy kik harcolnak majd a bajnoki címért (Racing)
Jenson Button, 2009 világbajnoka manapság tévés szakértőként ténykedik, valamint ő a Williams csapat tanácsadója. Úgy véli, hogy idén három csapat küzd majd a bajnoki címért. Miután megnézte az összes autóbemutatót, úgy véli, most már körvonalazódik, hol tartanak a csapatok és kik lehetnek esélyesek. Button szerint a Red Bull, a Ferrari és a Merced
febr. 19
11:21
Brutális baleset a Nagykörúton: megállóba csapódó olasz férfi gázolta halálra a fiatal magyar lányt (BorsOnline)
A lány a Harminckettesek terénél várakozott a villamosra, amikor egy olasz férfi kocsija a megállóba csapódott. A fiatal nő a helyszínen meghalt.
febr. 19
11:21
Ön tervez-e vásárolni a frissen bejelentett Máv- és Volán-bérletekből? (Blikk)
Orbán Viktor a tegnap tartott évértékelőjén jelentette be, hogy május 1-ével bevezetik a kedvezményes vármegye- és országbérletet. Mai szavazásunkban arra vagyunk kíváncsiak, Ön tervezi-e, hogy vásárol a frissen bejelentett MÁV- és Volán-bérletekből.
febr. 19
11:21
Izraeli rakétatámadás érte Damaszkuszt (HírTV)
Rakétatámadás érte vasárnapra virradóra Damaszkuszt, a szíriai hadsereg öt halottról adott hírt és Izraelt tette felelőssé a támadásért.
febr. 19
11:21
A tavalyihoz hasonló jó évre számít a Bahart (ProfitLine)
A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) - közölte a társaság vezérigazgatója az MTI megkeresésére.
febr. 19
11:21
MIndjárt itt a kullancsszezon - a kutyát, macskát most kell rá felkészíteni (Ripost)
Ezek a teendők a kullancsszezon kezdetén.
febr. 19
11:21
Az "ikerhaj" az egyik legvagányabb frizuratrend most (Femcafe)
Napjaink hajtrendjei egyre kifejezőbbek: a merész vágásoktól a szokatlan festési technikákig számos stílust kipróbálhatunk. Az egyik legújabb és egyben legvagányabb frizuratrend pedig az ikerhaj lesz.
febr. 19
11:21
Szusiterrorizmus Japánban: a mesterséges intelligenciát hívják segítségül (vg.hu)
Egy japán étterem egyedi megoldással szűrné ki a felelőtlenül viselkedő vendégeket.
febr. 19
11:21
Hihetetlen dolog derült ki a kutyakölykökről: erre a kismacskák és a farkaskölykök nem képesek (Life)
kutyakölykök hajlamosak spontán utánozni az ember által mutatott egyszerűbb viselkedéseket, még akkor is, ha nem kapnak érte jutalmat, míg a macska- és a farkaskölykökre ez nem jellemző - derül ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak tanulmányából, amely csütörtökön jelent meg a Scientific Reports című folyóiratban.
febr. 19
11:21
Bloomberg: Orbán azért udvarol Németországnak, hogy hasznot húzhasson a fegyverkezési versenyből (Mandiner)
A lap szerint az, hogy Orbán tiltakozik az Ukrajnának szánt fegyverszállítás kapcsán, „nem akadályozza meg őt, az EU populista főnökét abban, hogy Magyarországot fegyverszállítási központtá alakítsa, és profitáljon Európa egyik legjövedelmezőbb iparágából.”
febr. 19
11:21
Régiós békére szólította fel Izraelt és Palesztinát az Egyesült Államok (Magyar Nemzet)
Washington a kétállami megoldást támogatja Izrael és Palesztina között, felszólítva a feleket, hogy ezt ne is veszélyeztessék.
febr. 19
11:21
Az uniós tojásimport kétharmada Ukrajnából származik (Magyar Mezőgazdaság)
A Geflügelnews cikkében a Landsbond Pluimvee flamand érdekcsoport tájékoztatására hivatkozva arról számol be, hogy a flamand jogvédő szervezet szerint a tavaly az Európai Unió által engedélyezett ukrajnai vámmentes behozatal, amit a helyi lakosság támogatásának álcáztak, jelentős hatással volt az EU-ba irányuló tojásimportra.
febr. 19
11:27
Az európaiak 90 százaléka ragaszkodik a legalább részbeni irodai munkához (Infostart)
Tízből hét ember pedig inkább üzletben vásárolna, min az interneten.
febr. 19
11:27
Bemutatjuk a világ legmenőbb esküvői fotóit (Blikk)
Ahogy mondani szokás, ez eddigi életünk legboldogabb napja, ami nyilván örök emlékért kiált! Mi lenne erre alkalmasabb, mint egy különleges fotó? Nem csoda, hogy egy extra pillanatért mindent képes megtenni az ifjú ara, a legény és a fényképész egyaránt. Ki-ki eldöntheti, hogy marad egy egyszerű gyűrűzős képnél, vagy feledhetetlenné teszi a boldogí
febr. 19
11:27
Nagy változást jelentett be a Twitter, sok felhasználót érint (ATV)
Egy fontos szolgáltatást tesznek fizetőssé.
febr. 19
11:27
Hogyan alkalmazzák a Sybil támadásokat a blokklánc játékoknál (BitcoinBázis)
A blokklánc játékipar lenyűgöző 2021-es évet tudhat maga mögött. A play-to-earn, move-to-earn, NFT játékok és mindenféle más blokkláncos szórakoztató játékok
febr. 19
11:27
Majdnem a nulláról állnak át full zöldenergiára (Villanyautósok)
Fél éve még 2035 és 75 százalék volt a cél. Mindkettőn változtattak.
febr. 19
11:33
Macron szerint Oroszországot legyőzni kell, nem pedig szétzúzni (444.hu)
Rossz ötletnek tartana egy orosz rendszerváltást.
febr. 19
11:33
A Portland triplamestere nyerte az NBA All Star-hétvége hárompontosdobó-versenyét (m4sport.hu)
Damian Lillard nyerte a hárompontosdobó-versenyt az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) All Star-hétvégéjén, Salt Lake Cityben.
febr. 19
11:33
Erdogannal találkozik az amerikai külügyminiszter (vg.hu)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap hivatalos látogatásra érkezik Törökországba.
febr. 19
11:33
Megérkezett A kis hableány legújabb előzetese, vajon meggyőzi a fanyalgókat? (Promotions)
Láthatjuk Ursulát is.
febr. 19
11:33
Soha nem látott megoldással próbálkozik új F1-es autóján a Mercedes (kép) (Racing)
Az új Mercedesen jó néhány érdekességet fedeztek fel, többek között a glória meglehetősen újszerű kialakítását.
febr. 19
11:39
Ismert politikust szipkázott el az MSZP-től Ujhelyi István (Menedzsment Fórum)
Nyakó István is leigazolt az Esély Közösséghez.
febr. 19
11:39
Hospice-ellátásban, otthonában ápolják Jimmy Cartert (HírTV)
Otthonában részesítik hospice-ellátásban Jimmy Cartert, az Egyesült Államok 39. elnökét, minden idők legmagasabb kort megért amerikai elnökét - közölte a Carter Center szombaton.
febr. 19
11:39
Kórházba került a magyarok egyik kedvenc színésze (ATV)
A legendás színész, Richard Gere Mexikóban nyaralt, amikor az egyre romló állapota miatt kórházba kellett szállítani.
febr. 19
11:39
Újabb brutális késelés történhetett a Deák téren Budapesten (Ripost)
A 3 évvel ezelőtti kettős gyilkossághoz hasonló eset lehet.
febr. 19
11:39
Kulcsár Edina megunta a pletykákat, elmondta az igazságot a G.w.M.-mel való kapcsolatáról (SzMo)
A rapper egy szerelmi csalódásról szóló dal kedvcsinálóját osztotta meg Valentin-napon, meg is indult a szóbeszéd, hogy már nincsenek együtt.
febr. 19
11:39
Kémballonokat vetettek be az oroszok Ukrajnában a brit hírszerzés szerint (SzMo)
Így próbálhatnak információkat szerezni az ukrán légvédelemről. Az egyik ballon Moldovába is átsodródhatott.
febr. 19
11:39
Megkérdezték az Index tulajdonosát, Mészáros Lőrinc pénzeli-e a lapot: Ez volt a válasza (Nyugati Fény)
Erre senki nem számított.
febr. 19
11:39
Páncélozott vonaton járja Oroszországot Vlagyimir Putyin (Mandiner)
Az orosz elnök attól tart, hogy az ukránok bármikor lelőhetik az elnöki különgépet, ezért inkább titkosított útvonalon, páncélozott vonatával utazik.
febr. 19
11:45
A nudizmus nem erőszak, határozott a spanyol bíróság (Infostart)
Egy spanyol nyaralótelep naturista háztulajai ragaszkodtak ahhoz, hogy a közös területeken, beleeértve a medencét, mindenki csak anyaszült meztelenül tartózkodhasson.
febr. 19
11:45
Ezért életmentő a biztonsági öv (Autószektor)
Nagy Diák KRESZ-teszt néven már a hetedik alkalommal hirdetett háromfordulós versenyt a DUE Médiahálózat. A 2023-as játék egy ingyenes online teszttel startolt, amit bárki kitölthet a Nagy Diák KRESZ-teszt oldalon, azonban a nyereményjátékban csak a 14-24 év közötti fiatalok vehetnek részt. Az online teszt kitöltői közül a legjobb eredményt elérő j
febr. 19
11:51
Orbán Viktor főtanácsadója nagy bejelentést tett: ez minden nyugdíjast érint (Blikk)
Hamarosan minden nyugdíjashoz eljut a JóKor magazin: Magyarország kormánya fontosnak tartja, hogy az időskorúak értesüljenek minden őket érintő intézkedésről, ezért az újság tartalmazza a legfontosabb, közérdekű információkat – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.
febr. 19
11:51
Spenótrétes – tészta helyett hússal: mutatjuk videón és képgalériával is! (Metropol)
Spenótrétes tészta nélkül? Igen, sajt-hús réteslappal!
febr. 19
11:51
Eltűnhet Spanyolország híres és ikonikus sonkája a klímaváltozás hatásai miatt (Agroinform)
Tavaly 20 százalékkal esett vissza a termelés.
febr. 19
11:51
"Kiabáltam, hogy nem lehetett Patrik" – a hét legmegrázóbb esetei (Ripost)
A hét legmegrázóbb hazai eseményeit gyűjtöttük össze.
febr. 19
11:51
Szabó Zsófi elárulta, mire vágyik igazán (BorsOnline)
A csinos műsorvezető nem rég elárulta, hogy esze ágában sincs ismerkedni.
febr. 19
11:51
Nyoma veszett a Loch Ness-i szörnynek (Life)
Tavaly október óta nem történt újabb bejegyzés a Loch Ness-i szörny hivatalos nyilvántartásában, ami arra utal, hogy senki sem látta Nessie-t a közelmúltban.
febr. 19
11:51
Washington Post: Meg kell erősíteni Ukrajnát, hogy a diktátorok tanuljanak a leckéből! (Mandiner)
A lap szerint „erkölcsi paródia lenne, ha olyan eredményt engednénk meg, amely a Kremlt bármilyen módon jutalmazza”.
febr. 19
11:53
Kassai Lajos: Szeretem a hazámat, de vérzik érte a szívem! (Mandiner)
A modern kori lovasíjászat megteremtője elmondta, hazánkra generációról generációra hatnak a nácizmus és a kommunizmus traumái.
febr. 19
11:57
Több százezer autót hív vissza a Tesla az önvezető rendszerének hiányossága miatt (Alternatív Energia)
Amerikai hatóságok nyomására szoftverfrissítés idejére visszahívja teljes önvezető rendszerrel felszerelt 362 ezer autóját a Tesla - derült ki a csütörtökön megjelent dokumentumokból.
febr. 19
11:57
Kívül szenes, belül fagyott rántott hús és paradicsomszószba darált ujj (WMN)
A finom falatok mellett brutális események és véres drámák helyszíne is lehet a konyha. A mi konyháink mindenképpen. Elmeséljük a legdurvább konyhakatasztrófáinkat – aztán ti jöttök!
febr. 19
11:57
Látványos égi jelenség a héten: mutatjuk, mikor érdemes az égre nézni (Hamu és Gyémánt)
Február 22-én fontos éjszaka lesz az égitestek kedvelői számára.
febr. 19
11:57
Ez lehet a világ legújabb országa? (Helló Magyar)
Új ország a láthatáron. De vajon működhet a terv? Mik a realitásai ennek az ötletnek és mi áll a hátterében?
febr. 19
12:03
Üzent az Egyesült Államok Izraelnek és a palesztinoknak (Infostart)
Az amerikai külügyminiszter a régiós béke helyreállítására szólította fel Izraelt és a palesztinokat.
febr. 19
12:03
Jobb légkondival védekezni a didergés ellen (vg.hu)
Érdemes kedvezményes áramtarifát is igénybe venni.

Keresés