2023. február 22. szerda

febr. 22
19:21
Novák Katalin: a béke a legfontosabb cél (ATV)
A békét kell prioritásaink között az első helyre tenni - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szerdán a kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő csoport, a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóján Varsóban.
febr. 22
19:21
Tudtad, hogy az agancsgyűjtést bünteti a törvény? (Agroinform)
Az erdőben talált agancsot ne vidd haza!
febr. 22
19:21
Steiner Kristóf: A legnagyobb gazdagság az, amikor az ember képes látni a dolgok valódi értékét (WMN)
Kristóf felidézte azokat az éveket, amikor dúskált az anyagi javakban, meg azokat is, amikor nagyon kevés pénze volt. Levonta a tanulságot is:
febr. 22
19:21
Megsemmisítették a Sepsiszentgyörgy zászlajáról szóló kormányhatározatot (Demokrata)
Antal Árpád polgármester értetlenségét fejezte ki a legfelsőbb bíróság döntésével kapcsolatban.
febr. 22
19:21
A Magyar Telekom árbevétele 7,8 százalékkal nőtt tavaly (Növekedés)
A Magyar Telekom Nyrt. 2022. évi konszolidált árbevétele éves összehasonlításban 7,8 százalékkal 746,7 milliárd forintra nőtt - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
febr. 22
19:27
Minimumjövedelem Zuglóban: élt 7 évet (Infostart)
Kivezeti a minimumjövedelmet szociális támogatási formaként elsőként alkalmazó budapesti kerület, az ezt tartalmazó előterjesztésben semmilyen indoklás nem szerepelt, ezért kellett külön rákérdezni: miért?
febr. 22
19:27
Repülőgép-szerencsétlenség történt a szlovák-cseh határ közelében (HírTV)
Lezuhant egy kisrepülőgép a szlovák-cseh határ közelében lévő Trencsénsztankóc (Trencianské Stankovce) település körzetében szerdán délután, a szerencsétlenségben négyen meghaltak - jelentette a Tasr szlovák közszolgálati hírügynökség a mentőszolgálat információira hivatkozva.
febr. 22
19:27
Novák Katalin: a béke a legfontosabb cél (ATV)
A békét kell prioritásaink között az első helyre tenni - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szerdán a kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő csoport, a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóján Varsóban.
febr. 22
19:27
B9-csúcs: Joe Bidennek a kölcsönös védelmi egyezmény volt a legfontosabb, Novák Katalinnak a béke (444.hu)
Biden azt mondta, a NATO minden centiméterét készek megvédeni, Novák szerint a béke iránti elkötelezettséget erősítették meg.
febr. 22
19:27
A Mercedes bővíti modellportfólióját (Autószektor)
Tavaly Magyarországon 5516 új Mercedes személyautót helyeztek forgalomba a márkakereskedők, ennek 16-17 százaléka volt Kecskeméten gyártott jármű. Az értékesítés 1 százalékkal bővült 2021-hez képest. Ezzel a márka továbbra is vezeti a prémium szegmenst Magyarországon, amelyben részesedése eléri a 30 százalékot. Hesz Tamás értékesítési igazgató elmo
febr. 22
19:27
Kedvcsináló a holnap kezdődő teszt elé: fedélzeti kamerás körök Lewis Hamiltonnal (Racing)
A Mercedes megmutatta, miként tette meg első köreit Lewis Hamilton a W14-es modellben.
febr. 22
19:29
Ericsson dühös a tavalyi év miatt (Racing)
Hiába nyert Indy 500-at, Marcus Ericsson előnye a dupla pontok ellenére elolvadt az év második felére, és nem igazán tudott részt venni a bajnoki csatában.
febr. 22
19:33
Ha ma nem váltott eurót, ennek nem fog örülni (Privátbankár)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest szerdán kora este a reggeli szintekkel összevetve.
febr. 22
19:33
Novák Katalin találkozott Joe Bidennel: ezt mondta az amerikai elnökről (Blikk)
A békét kell a prioritásaink között az első helyre tenni – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szerdán a kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő csoport, a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóján Varsóban.
febr. 22
19:33
Ugyanúgy néznek ki, ugyanaz a vőlegényük és ugyanazt a munkát is akarják csinálni az ausztrál ikrek (SzMo)
Sokan nem értik, hogy lehet így élni, de Anna és Lucy DeCinque azt mondják, nem tudnának egymás nélkül létezni.
febr. 22
19:33
Katonai drón járt Miskolcon (go2fly)
Miskolcra látogattak a Magyar Honvédség Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred katonái, akik egy 3 méter hosszú, 8 kilogrammos pilóta nélküli eszközzel érkeztek.   Madarassy Áron László őrmester, a Magyar Honvédség Bornemissza
febr. 22
19:39
Király Viktor a nyilvánosság elé állt: „Sajnos, azt be kell vallani, hogy egy ideje tényleg hullámvölgyben vagyunk a feleségemmel” (Blikk)
Az énekes a nyilvánosság elé állt, elmondva, hogy tényleg válságba került a házassága Király-Virág Anitával.
febr. 22
19:39
Már át is ment a parlamenten Vlagyimir Putyin előterjesztése (Infostart)
Egyhangúlag megszavazta Oroszország részességének felfüggesztését a hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött orosz-amerikai Új START megállapodásban szerdán az orosz parlament felsőháza.
febr. 22
19:39
Közölte a kormány, mik az ország céljai 2023-ban (ATV)
Magyarország kormánya a Facebook-oldalán tette közzé, milyen célokat fogalmaztak meg 2023-ra.
febr. 22
19:39
Szexi testbeszédével üzent Harrynek és Meghannak Katalin: a hercegné megmutatta a sussexieknek valódi énjét (Femcafe)
Katalin és Vilmos is részt vettek a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (Bafta) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján: a pár kicsattanó jókedvvel lépkedett a vörös szőnyegen, majd a hercegné egy teljesen váratlan pillanatban pajzánul megpaskolta férje fenekét - a testbeszéd szakértők szerint nem véletlenül.
febr. 22
19:39
Itt vannak a legrosszabb légitársaságok, a legtöbben repültünk már velük (Hamu és Gyémánt)
A légi közlekedés eléggé maga alatt volt 2022-ben, amit az utasok sínylettek meg a legjobban. Voltak azonban olyan légitársaságok, akik jobban kezelték a káoszos időket: a Which? fogyasztói szervezet 8000 brit utazót kért meg arra, hogy értékeljék a légitársaságokat számos kritérium, például az ár-érték arány, az ügyfélszolgálat és a beszállás élmé
febr. 22
19:45
A kedvezőtlen nemzetközi hangulatban kissé esett a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,41 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 45 063,48 ponton zárt szerdán.
febr. 22
19:51
Szavazott a kizárólagos parkolóhelyekről a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
Pokorni Zoltán és Őrsi Gergely olyan parkolóhelyeket létesítene a kerületében, amelyeket csak a helyi lakosok használhatnának.
febr. 22
19:51
NATO tankergépek köröztek a Balaton felett (ATV)
Órákön át köröztek a Balaton felett a gépek.
febr. 22
19:51
A Mol vezér 180 milliós részvénycsomaggal gazdagodott (Növekedés)
Bőségesen megjutalmazta csúcsvezetőit a Mol a rekordév után - írja a VG.hu
febr. 22
19:57
Az Egyesült Államok megvédi a NATO minden négyzetcentiméterét (Menedzsment Fórum)
Kína konstruktív szerepet szeretne játszani a háború kimenetelében, Joe Biden ma a Bukaresti Kilencekkel is találkozott. Háborús összefoglaló az elmúlt órákról.
febr. 22
19:57
Őrületes szökést hajtott végre a bíróságról egy szexragadozó férfi (Promotions)
A saját lányaival szemben visszaélést elkövető bajor férfi levetette magáról a lábbilincset is
febr. 22
20:03
Földgázkitermelés: a magyar kormány komoly lépésre készül (Blikk)
Az Európai Unió szankciói ellenére Magyarország még hozzájut az orosz földgázhoz, de a helyzetre való tekintettel ideje más forrásokat is keresni. A kormány célja a magyar földgáztermelés fokozása, ezért majdnem minden korlátozást feloldanak a beruházásokkal kapcsolatban.
febr. 22
20:03
Patthelyzet Bahmutnál (HírTV)
Továbbra sem tud áttörést elérni az orosz hadsereg Bahmutnál. A kulcsfontosságú város ostroma egyre tovább húzódik, mindkét fél jelentős veszteségeket szenvedett a településnél. A Föderáció alakulatai fokozatosan bekerítenék a várost, az ukrán hadsereg azonban egyelőre meghiúsítja az orosz terveket.
febr. 22
20:03
Meghalt Tahi Tóth László özvegye – pontosan öt évvel élte túl a színészt (SzMo)
Kárászy Szilvia hosszú ideje küzdött betegségével.
febr. 22
20:03
Meghackelték az orosz rádióadót, légiriadó szólalt meg (Helló Magyar)
Az orosz rádióállomásokon lejátszott légiriadó kibertámadás eredménye volt - állítják a Kreml illetékesei.
febr. 22
20:09
A motortérben levő cigaretta meggyulladt a hőtől – leégett a füstölnivaló és az autó is (Adózóna)
Egy ukrán férfi egyedül utazott, a járőrök megérkezésekor megégett cigaretták hevertek körülötte, olvasható a NAV honlapján.
febr. 22
20:09
Széllel szemben a Rába, de bevált az új stratégia (Portfolio)
Közzétette legfrissebb számait a Rába, amelyek a kihívásokkal teli gazdasági és működési környezet ellenére pozitív képet festettek a cégnél végrehajtott változtatásokról. A meredeken emelkedő költségekre sikerült jól reagálnia a cégnek, ami az elmúlt 5 év legmagasabb üzemi eredményét hozta a vállalat számára, emellett pedig a csoport szintű EBITDA
febr. 22
20:09
Elsírta magát a pincérnő, amikor 2,5 millió forintnyi borravalót kapott – nem akármilyen vendég volt ilyen bőkezű (SzMo)
Az egyetemista lány először azt hitte, rosszul lát, amikor megjelent előtte a busás összeg. Ráadásul a vendég ragaszkodott ahhoz, hogy a pénz nagy részét ő tehesse el.
febr. 22
20:09
A Nemzetközi Újságíró Szövetség felfüggesztette az orosz újságíró-szervezet tagságát (Növekedés)
A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) végrehajtó bizottsága megszavazta az Orosz Újságíró Szövetség tagságának azonnali hatállyal történő felfüggesztését a szervezetnek az elcsatolt ukrán területeken tanúsított tevékenysége miatt - közölte a brüsszeli székhelyű szervezet
febr. 22
20:15
Így zárták a napot a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.
febr. 22
20:15
Ford Ranger Raptor 3.0 V6 EcoBoost menetpróba – Raptorok rajzása egy kőbányában (Auto Pult)
"Irány a kőbánya", hangzik el a várva várt vezényszó a felvezető autóból a vadonatúj Ford Ranger Raptor hazai menetpróbáján. A motorháztető sík felületét szemlélve mint egy vérbeli harci járművel indulunk útnak. Egy-két szűk kanyar és máris a szőlőhegyen találjuk magunkat. A betonút elfogyott, aszfalt nem is volt! Agyagos, sáros csúszós földút hata
febr. 22
20:15
Novák Katalin: A béke a legfontosabb cél (Biztosító Magazin)
A békét kell prioritásaink között az első helyre tenni - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szerdán a kelet-európai Nato-tagállamokat tömörítő csoport, a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóján Varsóban.
febr. 22
20:15
Sulayem kihagyott egy igen jelentős FIA ülést (Racing)
Mohamed Ben Sulayem nem jelent meg a Forma-1 bízottság gyűlésén, ahol a 2023-as szabálymódosításokról döntöttek. Az FIA hangsúlyozta, hogy a távozással kapcsolatos döntése előre eltervezett volt, a kiáltványban tett ígéretének részeként. Az időzítés azonban egy sor olyan ellentmondás közepette történt, amikor az FIA és az F1 közti kapcsolat nem ige
febr. 22
20:17
Erősödött a forint szerdán kora este (Biztosító Magazin)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest szerdán kora este a reggeli szintekkel összevetve.
febr. 22
20:19
A Magyar Telekom árbevétele 7,8 százalékkal nőtt tavaly (Biztosító Magazin)
A Magyar Telekom Nyrt. 2022. évi konszolidált árbevétele éves összehasonlításban 7,8 százalékkal 746,7 milliárd forintra nőtt - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (Bét) honlapján szerdán, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (Ifrs) alapján készült gyorsjelentésében.
febr. 22
20:21
Hiány van a zöldségekből, ezért súlyos korlátozást vezetett be az Aldi ebben az országban (ATV)
Hiány van a boltok polcain a zöldségekből, ezért az Aldi korlátozta a megvásárolható mennyiséget az Egyesült Királyságban.
febr. 22
20:21
Hamlin: Kyle Buschnál nincs nagyobb konteós a világon (USAracing)
Denny Hamlin nem kevesebb, mint tizenöt éven át volt Kyle Busch csapattársa a Joe Gibbs...
febr. 22
20:21
A Mercedes bővíti modellportfólióját a zsugorodó magyarországi újautó-piacon (Biztosító Magazin)
A Mercedes-Benz modellkínálata az idén tovább bővül a személyautó és a teherjármű szegmensben egyaránt, ami akár növekedést is megalapozhat az idei év értékesítésében, miközben a teljes magyarországi újautópiacon ismét csökkenésre számítanak a piaci szereplők
febr. 22
20:21
Gondolatjel – e-tűzijáték (Autószektor)
Vannak országokhoz köthető tragédiatípusok. Ha arról értesülünk, hogy tumultusban halálra tapostak zarándokokat, tudjuk, hogy Indiában történt. Sokszorosan túlterhelt komp süllyedt el, utasainak jó része vízbe fúlt – persze Banglades! Felborult tartálykocsiból nejlonszatyrokban hordanak benzint a környékiek, tűz üt ki, sokan odaégnek – naná, hogy N
febr. 22
20:21
Hamlin: Kyle Buschnál nincs nagyobb konteós a világon (Racing)
Denny Hamlin nem kevesebb, mint tizenöt éven át volt Kyle Busch csapattársa a Joe Gibbs...
febr. 22
20:27
Csak a magas Iq-val rendelkező emberek találják meg a mókusok között rejtőzködő nyolc tárgyat 15 másodperc alatt. Te köztük vagy? (Blikk)
Neked menni fog?
febr. 22
20:27
NATO-csatlakozás: a finnek arról beszéltek, mi történik, ha a svédek jóváhagyása késik (Infostart)
Az elnök szerint míg mindenki Törökországra vár, a finn parlament napokon belül dönt. Mindenki az ezt követő időszakra kíváncsi.
febr. 22
20:27
Durva kép rajzolódott ki az online világról: cyberbűnözőktől, álhírektől rettegnek a magyarok (Pénzcentrum)
A legjobban a visszaélésektől, az adathalászattól és a vírusoktól tartanak a magyar internetezők, akiknek nagy része találkozott már káros tartalommal, de jellemzően nem jelentette azt - ismertette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az általa megrendelt felmérés eredményeit szerdán a Pénzcentrummal.
febr. 22
20:27
A Marriott szállodalánc letiltja a gyermekek szexuális zaklatását tartalmazó weboldalakat (Spabook)
A Marriott International nemzetközi szállodalánc ma bejelentette, hogy a brit székhelyű Internet Watch Foundation (IWF) nonprofit szervezettel közösen fellép a gyermekek online kizsákmányolása ellen azáltal, hogy szállodáiban technológiai megoldásokkal korlátozza…

Keresés