2023. február 3. péntek

febr. 3
8:12
Romániában az idén várhatóan 10 százalékkal nő az új járművek eladása (Autószektor)
Dan Vardie, az egyesület elnöke elmondta, hogy az idei prognózisuk derűlátó, hiszen a haszongépjárművek és a kisbuszok esetében a növekedés várhatóan 20 százalék lesz. Az új elektromos autók értékesítése is várhatóan csaknem 47 százalékkal fog nőni, így ez utóbbiak piaci részesedése várhatóan megközelíti év végén a 29 százalékot. Tavaly szinte min
febr. 3
8:12
Hibáztak az IT-sek: Idő előtt kiderült a Red Bull-Ford és a Gulf-Williams kapcsolat (Racing)
Adminisztrációs hiba miatt kiszivárgott a hivatalos megerősítés, mely szerint a Red Bull és a Ford egyesíti erőit a Forma-1-ben. A Red Bull és a Ford úgy tervezték, hogy pénteken, a 2023-as szezonra készülő F1-es csapat bemutatóján jelentik be a nagy hírt. Azonban az véletlenül máris elterjedt. A Ford csütörtökön küldte el az információt az Ansa
febr. 3
8:15
A fizetések nyilvánossá tétele csökkentheti a konfliktusokat, de ehhez alapos tervezés szükséges (ProfitLine)
A bértranszparenciának, azaz a fizetések nyilvánossá tételének kérdéséhez cégkultúrától függően máshogy állnak hozzá a szakemberek – részben például azért, mert érdekellentétet jelenthet a munkáltatói és munkavállalói oldal között. Gyakran tartanak a belső bérfeszültségektől, amelynek megelőzése vagy kezelése számottevő kiadást jelenthet a vállalat
febr. 3
8:15
Csaknem tízezer ember menekült Ukrajnából hazánkba csütörtökön (vg.hu)
.
febr. 3
8:15
Borzasztó, mivel vádolták meg Polgár Tündééket: "Tele volt csótányokkal" (Life)
Polgár Tündééket vádolta meg egy illető azzal, hogy az általuk bérbeadott lakásban csótányok szaladgáltak. Tünde viszont leszögezte, ő nem ad bérbe semmit.
febr. 3
8:15
Ökológiai Gazdálkodás – Ágazati Konferencia 2023 (Agrofórum)
Az ökológiai mezőgazdaság jövője az Európai Közös Agrárpolitika és a globális kihívások tükrében
febr. 3
8:15
Megfigyelő léggömböt észleltek az Egyesült Államok légtere fölött (Magyar Hírlap)
Több amerikai politikus Kínára mutogat.
febr. 3
8:17
Válságállónak bizonyulnak a kávékapszulák (vg.hu)
Továbbra is bivalyerősnek tűnik a kapszuláskávé-szegmens.
febr. 3
8:18
Szakértő: az ellenzék épp arról nem tud mit mondani, ami miatt a Fidesz a legerősebb (Infostart)
Az ellenzék sikertelenségének egyik oka, hogy nem foglal állást napjaink politikatudományi szempontból talán legfontosabb kérdésében – véli Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója
febr. 3
8:18
Fontos közleményt adott ki az egyik legnagyobb hazai bank: ez sokakat érinthet! (Blikk)
Tervezett karbantartás miatt lassulás, illetve szünet lesz majd tapasztalható a K&H Bank egyes elektronikus szolgáltatásaiban március elején.
febr. 3
8:18
A péntek a romantikáról szól a Szűznek (Metropol)
Lépjen a tettek mezejére!
febr. 3
8:18
Gyurcsány Ferenc: Az egyensúlyozás is a politika művészetének része (Mandiner)
Nem mindig sikerül.
febr. 3
8:21
Koncert közben fakadt sírva a híres énekesnő (Ripost)
Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a rajongók.
febr. 3
8:21
11 országos premierrel indítja a szezont az AXN (Márkamonitor)
Az Axn-en új sorozatként debütált az európai szenzáció, a Viola, de érkezik A Doki – Egy új esély, a Brill és az Ördögi játszmák 2., illetve a Leo Mattei 5., 6., 7. és 8. évada. Folytatódnak a közkedvelt akciósorozatok is: a Swat – Különleges egység és a Seal Team a 6., míg Az újonc az
febr. 3
8:21
Akár 40 ország bojkottálhatja a párizsi olimpiát (Igényesférfi.hu)
Értelmét vesztheti az egész esemény, akár negyven ország is kész lenne bojkottálni a 2024-es párizsi olimpiát, ha azon orosz és fehérorosz sportolók is indulhatnak - mondta Kamil Bortniczuk, Lengyelország sport- és turisztikai minisztere.
febr. 3
8:21
Elfogytak a szavak: Legyőzte a rák a milliókat inspiráló kisgyermeket (BorsOnline)
Milliók szorítottak és imádkoztak érte.
febr. 3
8:21
Botrányos dolog derült ki Kucsera Gáborék házasságáról, színjáték volt az egész? (Promotions)
Kitálalt Kucsera Gáborék ismerőse, a házaspár évek óta megtévesztett mindenkit.
febr. 3
8:24
Egy iskolabuszon, mindenki szeme láttára vert össze egy harmadikos kislányt két fiú – Horrorisztikus videón az eset (Blikk)
Egy 9 éves kislányt támadtak meg társai az iskolabuszon. Az incidensről videófelvétel is készült. A szülei nem hagyják annyiban a történteket.
febr. 3
8:24
Fekete-Győr András: Hogy is van ez, külügyminiszter „úr”? (Mandiner)
Szijjártó Pétert valamiért sosem érdekli az ország szuverenitása.
febr. 3
8:24
Átadta egymilliomodik töltőjét az ABB (Villanyautósok)
Az olaszországi gyárban 20 percenként készül el egy új villámtöltő.
febr. 3
8:30
A fuvardíjak sem fogták meg a marokkói paprikaexportot (Mezőhír)
A Marokkóból érkező paprikáknak óriási árelőnyük van az európai piacon.
febr. 3
8:30
Traktorok, amelyek eszközhordozóként átépítve is beváltak (Agrárágazat)
Az átalakítással foglalkozó cégek kreativitásának köszönhetően időről időre újabb eszközhordozó variációk jelentek meg.
febr. 3
8:30
Irtózatos mennyiségű starter műtrágyát spórolnak így (GépMax)
Precíz mezőgazdaság: csak az Usa-ban 350 millió(!) literrel kevesebb starter műtrágyát kell felhasználni, ha elterjed ez a technológia!
febr. 3
8:30
Kiszivárgott: Megdöbbentő telefonbeszélgetés került elő az Országos Bírósági Hivatal elnökéről (Nyugati Fény)
Újabb részleteket derültek ki.
febr. 3
8:30
Magyar dobozokba csomagolt habpatronok az amerikai polcokon (Transpack)
Már a Liss Zrt. habpatronjai is az Sz. Variáns prémiumkategóriás dobozaiban kerülnek az amerikai bevásárlóközpontokba.
febr. 3
8:30
48 perc: Csak a háború óta 180 milliárd eurós profitra tett szert Norvégia a gázexportból (Magyar Nemzet)
Réz András, Bayer Zsolt és Fodor Gábor a legégetőbb, legaktuálisabb kérdésekről vitáztak az M1 műsorában.
febr. 3
8:30
Akcióba lendülnek a WRC versenyzői a hétvégén (Racing)
Hétvégén több Svéd Rallyn induló versenyző is az utolsó munkát fogja végezni Svédországban, Finnországban, valamint Észtországban is.
febr. 3
8:30
2023. február 3. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
febr. 3
8:30
Fekete Dávid a börtönben imádkozott a kisfia életéért (AC News)
Az orvosok 4 napig harcoltak a gyerekért, aki kiesett az ablakon.
febr. 3
8:33
Jó helyre ment a támogatás: AMG Mercedest is vettek kedvezménnyel (Portfolio)
Bár a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásából zömmel alacsonyabb árfekvésű autókat vesznek a magyarok, a szabályozás engedi, hogy a pénzt luxusautókra költsék. A Pénzügyminisztérium azonban ezek számát titkolja - írja a 24.hu.
febr. 3
8:33
Ennyit ér most a pénzünk: mutatjuk, mi történt a forinttal (ATV)
Vegyesen alakult, kevéssé változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
febr. 3
8:33
Karácsony Gergely Beregszászra látogatott (444.hu)
Mosógépeket és emelőkosaras kocsit vitt Kárpátaljára.
febr. 3
8:33
Barcelonában betiltották az e-rollereket (autopro)
Egy tűzeset miatt hozták meg ezt a lépést a katalán városban.
febr. 3
8:33
Párizsi olimpia: ha 40 ország bojkottálna, akkor elmaradnának a nyári játékok (vg.hu)
A NOB kitart amellett, hogy az orosz és fehérorosz atlétákat nem szabad származási alapon diszkriminálni.
febr. 3
8:33
Kínai kémléggömböt fedeztek fel az Egyesült Államok felett (SzMo)
A Pentagon már figyeli néhány napja, de biztonsági okokból úgy döntöttek, nem lövik le.
febr. 3
8:33
Nagy változás jöhet az RTL-nél: idén az X-Faktor helyett új tehetségkutatóra számíthatnak a nézők (Life)
Sajtóértesülések szerint az RTL parkolópályára küldi az X-Faktort: más formátumot terveznek helyette.
febr. 3
8:33
Erős széllökésekre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (Magyar Hírlap)
A főváros térségében és a középső országrészben viharos légmozgásra számíthatunk.
febr. 3
8:36
Baj van az eredetiségvizsgálattal, összeomolhat a használautó-piac (Infostart)
2005 óta nem emelkedtek a díjak, a vizsgaállomásoknál egyre nagyobb a veszteség.
febr. 3
8:36
Kukucs: kínai kémléggömböt találtak Amerika felett (Mandiner)
A Pentagon bejelentése szerint az USA légvédelme észlelte a légtérben a léggömböt.
febr. 3
8:36
Előbújtak a medvék a Szegedi Vadasparkban (Magyar Mezőgazdaság)
Előbújtak a medvék csütörtökön a Szegedi Vadasparkban, és bár szikrázó napsütés fogadta őket, nem mentek vissza a medveházba.
febr. 3
8:39
Erős széllökésekre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (Demokrata)
Estétől az északnyugatira forduló szelet már erős, viharos széllökések kísérhetik.
febr. 3
8:39
Mesterséges intelligenciával erősít a Viber (MMonline)
A Rakuten Viber elindította az új AI Chat & Create chatbotot, amely a felhasználók számára egyszerű hozzáférést biztosít a mesterséges intelligencia alapján működő szöveg- és képgenerátorokhoz. A generatív mesterséges intelligencia fejlett modelljei, így a DALL-E és a Davinci integrálásával a Viber alkalmazás mostantól lehetővé teszi a felhasználók
febr. 3
8:42
Vad számok: tavaly 3,2 milliárdos kárt okoztak Magyarországon (Infostart)
Ez egymilliárd forintos növekedést jelent a megelőző vadászati évhez képest.
febr. 3
8:42
Két szakmai szervezet is megkongatta a vészharangot: komoly változást sürgetnek a jogosítványoknál (Blikk)
A szakmai szervezetek szerint ha nem történik változás, hamarosan súlyos hiány léphet fel a buszos közlekedési ágazatban.
febr. 3
8:42
Nagyra értékeljük a magyarok támogatását – Jaír Netanjahu a Mandinernek (Mandiner)
„Az állami szuverenitás a demokrácia alapja. Ha egy külső hatalom befolyásolja egy másik ország belügyeit, akkor a népakaratot téríti el” – mondja az újrázó izraeli miniszterelnök fia. Interjúnk az MCC meghívására Magyarországra érkező Jaír Netanjahuval!
febr. 3
8:42
Bravúrra várva: a magyarok megtréfálnák a franciákat (Magyar Nemzet)
A tatabányai párharc győztese részt vehet a Davis-kupa őszi világdöntőjében.
febr. 3
8:42
Őrület, ami a Facebookkal történik, Zuckerbergnek rég volt ennyire jó napja (Forbes)
Egy nap alatt még sosem nőtt ekkorát a tech milliárdos vagyona. Mondjuk van honnan visszaverekednie magát a Facebook fejének. Parádézott a Facebook anyacége, a Meta az amerikai tőzsdén, a csütörtököt a szerdai 153,12 dolláros záró után több mint 23 százalékos pluszban, 188,77 dolláron zárta. Hogyan? A közösségi médiás cég még szerdán jelentette be
febr. 3
8:42
Brutális elbocsátásokat hozott a kriptotél a tavalyi évben (BitcoinBázis)
A kriptopénzekkel foglalkozó vállalatoknál a 2022. júniusi, 2022. novemberi és 2023. januári hónapokban drasztikusan megugrott az elbocsátások száma, a 2022-ben
febr. 3
8:44
Hol van az igazi tél? (Mandiner)
A legfiatalabb nemzedéknél idősebbek emlékeznek a régi nagy, havas-fagyos telekre, amelyek mintha teljesen eltűntek volna a Kárpát-medencéből. Mi a helyzet a mostani évek teleivel? Szakértők vizsgálták klímánk változásait.
febr. 3
8:45
Idén még kitart a lendület a fővárosi iroda- és raktárpiacon (ProfitLine)
A budapesti iroda- és raktárpiacon az idén még kitart a lendület, és tavalyhoz hasonlóan 2023-ban is jelentős mennyiségű új területtel bővül a kínálat - közölte az Erste Bank csütörtökön az MTI-vel.

Keresés