Az utóbbi időben egyre erősödik a kínai gazdasági-kereskedelmi terjeszkedés a harmadik világ országaiban, különösen Afrikában. Kína idő előtt felismerte ezeknek az országoknak az adottságait, amelyeket saját javára fordíthat. Erre csak az utóbbi időszakban kezdett el felfigyelni a nyugati világ.
Az orosz Szevmorputy atommeghajtású teherhajó számára az üzemeltető Atomflot vállalat kidolgozta a Szentpétervár és a távol-keleti orosz kikötők közötti optimális part menti hajózási útvonalat a 2023 nyári-őszi hajózási szezonra. A tervek szerint az első utat június harmadik hetében, a másodikat pedig szeptember harmadik hetében teszi meg a Szevmor
A háború sújtotta Ukrajna szövetségesei arra sürgetik a Nemzetközi Valutaalapot, hogy véglegesítse a Kijevnek szánt több milliárd dolláros hitelprogramot. Ennek érdekében a nemzetközi szervezet illetékesei február közepén Varsóba látogatnak, hogy találkozzanak az ukrán kormány tisztviselőivel.
A Netflix tévedésből közzétett információkat azzal kapcsolatban, hogy milyen irányelvek mentén tervezi visszaszorítani a jelszómegosztást a felhasználói között, ami már egy ideje kimondott cél a vállalatnál – írja a The Guardian, hozzátéve, hogy a szerdai eset óta már eltűntette ennek nyomait a Netflix.
A Netflix tévedésből közzétett információkat azzal kapcsolatban, hogy milyen irányelvek mentén tervezi visszaszorítani a jelszómegosztást a felhasználói között, ami már egy ideje kimondott cél a vállalatnál – írja a The Guardian, hozzátéve, hogy a szerdai eset óta már eltűntette ennek nyomait a Netflix.
Európa ismét arra készül, hogy fokozza az orosz olajbevételekre nehezedő nyomást, és megpróbálja kimeríteni Vlagyimir Putyin elnök hadipénztárát, miközben a Kreml közel egy éve tartó ukrajnai támadása elhúzódik.
Az elmaradt orosz földgázszállítások kétharmadát sikerült pótolni elsősorban a korábbinál nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzésével és a Norvégiából vezetéken érkező gázmennyiség növelésével, így Európának a tél végéig szükséges földgáztartaléknál nagyobb készlete van.
Több, mint húsz évvel ezelőtt J.K. Rowling két Harry Potter-kötetet dedikált, melyek most kerültek elő egy eldugott polcról, és akár 2000 fontra is rúghat az értékük.
Változatos szakmai programokkal, érdekfeszítő témákkal, hazai és nemzetközi előadókkal, a tapasztalatcserének helyt adó műhelymunkákkal várják a biogazdálkodás jelenlegi és jövőbeli szereplőit: gazdákat, szaktanácsadókat, kutatókat, diákokat, gyakorló szakembereket és a téma iránt érdeklődőket, az ország egyik legizgalmasabb egyetemi épületében, a
Hazánk klímasemlegessé válásának egyik kiemelt célterülete az épületek energetikai korszerűsítése. A magyarországi épületállomány közvetlen üvegházhatásúgáz-kibocsátása, amely nagyrészt a fűtésből, melegvíz-készítésből, főzésből ered, 2020-ban az egész ország bruttó kibocsátásának 17%-át tette ki. Bár 2014 óta a lakossági épületek kibocsátása lénye
Kína legújabb meglepetése egy repülő kém léggömb. Az ötlet az amerikai polgárháború idején merült fel, de vajon miben állhat a vonzereje most, a műholdak korában?
Mióta az ukrán elnök bejelentette, hogy le kell cserélni a fronton egy éve szolgáló fáradt katonákat, az utcáról bárkit behívhatnak és el is visznek a seregbe,. Vendégünk volt Domszky László, a TV2 riportere, aki a napokban tért vissza Magyarországra Kárpátaljáról.
Mesterséges intelligenciával működő chatbotokat tesztel a Google, az óriásvállalat ugyanis a jövőben a keresőmotorjába egy, a ChatGPT-t is túlszárnyaló chatbotot
Az énekesnő új kihívásra vágyott az életében, most megkapta. Főműsoridőben tér vissza a képernyőre, ám annyira izgul, hogy tompítania kell a felfokozott állapotát.
Hamarosan fejlett mesterséges intelligencia funkciókkal bővíti keresőmotorját a Google - jelentette be Sundar Pichai, a Google anyavállalatának (Alphabet) vezérigazgatója csütörtökön.
Átalakulhat és élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca a jövőben egy új, 2023. április végén érvénybe lépő jogszabály szerint. Egyebek mellett plusz alkalmat kapnak az ügyfelek lakásbiztosítási szerződésük költségek nélküli felmondására – hívja fel a figyelmet Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.
Az Európai Unió a korábban adott 3000 generátor mellett újabb 2400-at ajánlott fel Ukrajnának, valamint 30 helyett 35 millió LED-izzót küld az országba.
Fekete Dávid hosszú hallgatás után nyilatkozott az RTL-nek, ahol elmondta, előzetes letartóztatása alatt az egyik gyerekét baleset érte. Volt felesége megdöbbent azon, hogy Dávid erről beszél, ugyanis megállapodtak, a gyerekeik állapotáról nem nyilatkoznak.
Az Apple szinte minden területen csalódást keltő eredményeket hozott a tavalyi utolsó negyedévben. Az üzletmenetet több negatív tényező szerencsétlen együttállása nehezítette.
Az énekesnő új kihívásra vágyott az életében, most megkapta. Főműsoridőben tér vissza a képernyőre, ám annyira izgul, hogy tompítania kell a felfokozott állapotát.
21 százalékra emelkedhet az év eleji 10 százalékos béremelés mértéke a tanároknál, amint megérkeznek az EU-források, amit jövőre 25, utána pedig 29 százalékos béremelés követ - írja a Portfolio.