Kevés nőnek adatik meg, hogy a szempillái kellőképpen hosszúak, csodásan felfelé íveltek, és mindemellett még ébenfeketék is legyenek. A szempilla-göndörítő és a szempillaspirál viszonylag gyorsan és sokat turbózhat a pillákon, és szerencsére van egy olyan eszköz is a kezünkben, amelyhez a szempillák hosszúságának növelése érdekében fordulhatunk.
Kijevi tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy a Kreml nagy erőket csoportosított az orosz-ukrán határon, amelyek a moszkvai invázió február 24-i évfordulóján
Meghalt Melinda Dillon, aki kétszeres Oscar-jelölt volt a Harmadik típusú találkozások és A szenzáció áldozata című filmekért, és aki Ralphie anyukáját játszotta a Karácsonyi történetben. 83 évesen távozott az élők sorából.
Már több mint 2300 helyszínre hívták a tűzoltókat. A legtöbb segélykérés a Dunántúlról érkezett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
A pandadiplomácia csődöt módot Finnországban, ahol nem akarnak több pénzt költeni a „gonosz” Kínából kapott állatokra. A macik valószínűleg hazamennek.
Hogy néz ki? A még 2021-ben megújult esztergomi Suzuki S-Cross a több mint 50 éves Suzuki összkerékhajtású SUV-hagyomány legfrissebb modellje. A gondtalan közlekedést a kapcsolható 4×4 összkerékhajtás, a könnyen kezelhető információs és szórakoztató rendszer és egy sor fejlett biztonsági asszisztencia garantálja. A változatlanul 4,3 méter hosszú é
Takamoto Katsuta miközben a Toyota gyári versenyzői szerződése felé haladt a finn, havas pályákon igyekezett gyűjteni tapasztalatait, így a Svéd Rallyn való vezetés során igazán otthonosan érezheti magát. Ezt pedig szeretné egy jó eredménnyel bizonyítani.
Az amerikai igazságügyi minisztérium az önvezető autókról szóló dokumentációért fordult kedden a Tesla járműgyártóhoz - derül ki az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott iratokból.
,,Istenkáromló tartalom" miatt blokkolták a Wikipédia internetes interaktív enciklopédiához való hozzáférést Pakisztánban – jelentette be szombaton a Pakisztáni Távközlési Hatóság (PTA).
Vidéki háztartások, mezőgazdasági kistermelők és mezőgazdasági kisvállalkozások részesülnek az Európai Unió (EU) által finanszírozott és az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által megvalósított, 15,5 millió dolláros (5,58 milliárd Ft-os) projektből, amelynek célja a mezőgazdasági, halászati és erdészeti értékláncok e
Február negyedikén egy újabb nagyszabású fogolycserére került sor Ukrajna és Oroszország között, 116 ember térhetett vissza Ukrajnába – közölte Andrej Jermak, Zelenszkij kabinetfőnöke.
Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, 2023-tól fizetnünk kell, ha meg akarjuk osztani ismerőseinkkel vagy rokonainkkal a Netflix felhasználói fiókunkat. Most kiderült, hogy a korábban felmerült hírek a pótdíjról nem igazak.
Amikor a tápláló étkezési szokásokról gondolkodunk, a hangsúlyt leggyakrabban arra helyezzük, hogy mit eszünk, nem pedig arra, hogy hogyan és kivel. Pedig a kirakós játéknak ez a része is hihetetlenül fontos az általános egészségünk szempontjából.
Továbbra is sok munkát ad a vihar a tűzoltóknak elsősorban a Dunántúlon, szombaton kora délután országszerte már meghaladta a 2300-at a beavatkozások száma - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Szerintük ha nem javulnak a feltételek, akkor a magyar egészségügy kettészakad a szegények közellátására és a tehetősebbek magánegészségügyére. De mindkét fél elégtelenül működik majd.
Nagyjából 6%-kal, 30 millió dollárra csökkentette Brian Moynihan vezérigazgató (címlapképünkön) javadalmazását a lezárt 2022-es évre visszamenőleg a Bank of America - tette közzé a bank egy pénteki dokumentumban a Reuters beszámolója szerint, amelyből az is kiderül, melyik bankvezér mennyit kapott a tavalyi év után a nagyobb amerikai bankoknál.
Rose Marie Bentley egy ritka rendellenességgel, úgynevezett izolált levocardiával jött a világra. Ez azt jelentette, hogy a szíve ugyan a megfelelő helyen volt, azonban a mája és a többi hasi szerve az átellenes oldalon helyezkedett el.
Mint minden szombaton, most is készítettünk egy kisebb válogatást a következő hét Netflix-premierjeiből. Számíthatunk romantikus filmekre, sikeres sorozatok új évadaira, friss produciókra, dokumentumfilmekre, illetve vígjátékokra is. Minden film és sorozat egy kattintással elérhető lesz weboldalunkról is, megtekintésükhöz azonban előfizetés szükség
Michael Klien, a WIFO, az Euroconstruct osztrák tagintézetének elemzője szerint 2022 volt a második év az európai építőiparban, amely fellendülést hozott a pandémia kitörése után. A tavalyi 3 százalékos éves növekedési ütem azonban az építési költségek meredek emelkedése miatt jóval alacsonyabb volt, mint 2021-ben (+5,8 százalék).