2023. február 4. szombat

febr. 4
10:09
Egy milliárdos óriásvállalat feltámasztaná a dodó madarakat (Hamu és Gyémánt)
A Colossal Biosciences nevű startup állítása szerint közel járnak ahhoz, hogy feltámasszák a régóta kihalt dodó madarakat.
febr. 4
10:09
Magyarország felelősséget visel a világban élő magyarokért (Magyar Hírlap)
A washingtoni Kossuth Házban segítik a magyarokat az identitásuk megőrzésében, a fiataloknak pedig nyelvet tanítanak.
febr. 4
10:12
Totális támadásra készülhet Putyin: Kijev szerint még azelőtt lépni akarnak az oroszok, mielőtt késő lenne (Blikk)
A háború kitörésének évfordulóján háromfrontos támadásra számít Ukrajna. Kijev szerint három hét múlva nagy erővel fognak támadni az oroszok.
febr. 4
10:12
Rendkívül hosszú szerződést kaphat Las Vegas (Racing)
Az idei szezonban egy újabb, az Amerikai Egyesült Államokban található helyszín került be a Forma-1 versenynaptárába. Ez a helyszín pedig nem más, mint a nevadai sivatagban található Las Vegas, ahol a mezőny egy, a Strip körül kialakított utcai versenypályán mérheti majd össze a tudását egymással. A szerencsejáték fővárosa eredetileg egy 3 évre szó
febr. 4
10:12
Kegyetlenül meggyilkolta a szomszéd bácsit Jocó, rögtön elfogták (AC News)
Fél óra alatt elfogták a gyilkost, bilincsben verték a rendőrök.
febr. 4
10:15
Magosz: szigorú és fokozott minőségi ellenőrzéseket kellene végezni az ukrán gabonatermékekre (Agroinform)
Az ukrán import teljesen felborította a mezőgazdasági piacokat.
febr. 4
10:15
Űrsakálok oldanák meg az amerikai űrhaderő problémáit (Bitport)
Egy denveri startup már idén ősszel pályára állítaná Jackal nevű eszközeit, amelyek "űrrandevúk" során gyűjtenének adatokat először egymásról, később pedig más mesterséges égitestekről is.
febr. 4
10:15
Egy embernél is hosszabb a sírhalom mélyén talált titokzatos lelet (Magyar Hírlap)
A kard a dakokenek, azaz a kígyózó kardok közé tartozik.
febr. 4
10:15
Szili Katalin: Magyarország felelősséget visel a világban élő magyarokért (Demokrata)
Az anyaország odafigyeléséről biztosította az amerikai magyarság képviselőit Szili Katalin.
febr. 4
10:15
Vasárnap lép életbe az újabb brüsszeli szankció (Demokrata)
Magyarországon a mentességen túl is több forrás erősíti az ellátás biztonságát.
febr. 4
10:18
Jenson Button újra versenyezni fog, legendás pályán, neves pilótartársakkal (Autószektor)
A Le Mans-ban rajthoz álló Garage 56 projekt az USA legnagyobb autósport-szervezete, a szériaautó-versenyzést összefogó NASCAR, a Hendrick Motorsports istálló, valamint a Chevrolet és a Goodyear partnersége. Azaz, az amerikai szakág 75 éves történetének legsikeresebb csapata, gyártója és gumiabroncs márkája próbálja majd elhódítani a kategóriagyőze
febr. 4
10:21
Szili Katalin: Magyarország felelősséget visel a világban élő magyarokért (Demokrata)
Az anyaország odafigyeléséről biztosította az amerikai magyarság képviselőit Szili Katalin.
febr. 4
10:24
Használt akkumulátorok öntik majd el Magyarországot? (Menedzsment Fórum)
A meglévő gödi és a tervezett debreceni óriás akkumulátor-gyárak is felelősek az uniós piacra gyártott akkumulátorok visszagyűjtéséért, ártalmatlanításáért, újrahasznosításáért - azt egyelőre nem tudni, hogyan oldják meg.
febr. 4
10:24
Tegyünk a stresszre vagy tegyünk ellene? (Vital)
Ön is csak annyit érez, hogy gyengébb, elesettebb a szokásosnál, de egyébként kutya baja? Érdemes utánanézni, mennyi stresszfaktor szerepel hétköznapjainkban!
febr. 4
10:24
Titokzatos kór: több száz gyermek lett beteg egyszerre két kecskeméti iskolában (Blikk)
Több száz gyermek betegedett meg szinte egyidőben az Arany János és a Lánchíd Utcai általános iskolákban. Meg nem erősített információink szerint összesen közel félezer diák van rosszul. Volt, aki kórházba is került.
febr. 4
10:24
Nem hiszed el: A kormány büszkén hirdeti, hogy továbbra is kedvez az oroszoknak (Nyugati Fény)
Vasárnap lépnek életbe a legújabb szankciók.
febr. 4
10:24
A kávé és a vesebetegség közötti kapcsolat egy genetikai variánstól függhet (Magyar Mezőgazdaság)
A Torontói Egyetem és a Padovai Egyetem kutatói megállapították, hogy a gyakori kávéfogyasztás és a veseműködési zavarok közötti összefüggés egy közös genetikai variáción múlik.
febr. 4
10:24
Jenson Button újra versenyezni fog, legendás pályán, neves pilótatársakkal (Autószektor)
A Le Mans-ban rajthoz álló Garage 56 projekt az USA legnagyobb autósport-szervezete, a szériaautó-versenyzést összefogó NASCAR, a Hendrick Motorsports istálló, valamint a Chevrolet és a Goodyear partnersége. Azaz, az amerikai szakág 75 éves történetének legsikeresebb csapata, gyártója és gumiabroncs márkája próbálja majd elhódítani a kategóriagyőze
febr. 4
10:27
Felmentették Elon Muskot egy tőzsdei manipulációs ügyben (Portfolio)
Nem találta felelősnek Elon Muskot egy San Franciscó-i szövetségi bíróság esküdtszéke abban a perben, amelyben csoportos értékpapírcsalással vádolták a Tesla-főnököt – számolt be a CNBC.
febr. 4
10:27
Egy éjszaka alatt nyert és vesztett el közel 80 milliárd forintot egy nő (Femcafe)
Rachel Kennedy nem hitt a szemének, mikor megkapta az értesítőt a telefonjára, miszerint telitalálata volt a lottón. A pénz mégsem kapta meg, ugyanis egy dologról megfeledkezett.
febr. 4
10:27
Csányi Sándor: Szoboszlai mögé fel tud sorakozni a válogatott (Igényesférfi.hu)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a csapatkapitány Szoboszlai Dominik mögé fel tud sorakozni a magyar labdarúgó-válogatott.
febr. 4
10:27
Iszonyatos méretű szörnyekkel is táplálkoztak az ősemberek, a tudósok teljesen ledöbbentek rajta (Promotions)
A neandervölgyiek új megvilágításba kerültek a kutatók számára.
febr. 4
10:27
Elsüllyesztették a brazil Sao Paulo anyahajót (Magyar Hírlap)
A kiszolgált repülőgéphordozót a haditengerészet 350 kilométerre az ország partjaitól helyezte hullámsírba.
febr. 4
10:27
Világháborús bombát hatástalanítottak Németország délnyugati részén (Demokrata)
Második világborús bombát hatástalanítottak péntek késő este Németország délnyugati részén.
febr. 4
10:30
Meglepetésre pörögtek a magyar szállodák decemberben (Piac és Profit)
A magyarországi szálláshelyek teljesítménye decemberben is a várakozáson felül, kiemelkedően jól alakult, az infláció erősödése és az orosz-ukrán háború ellenére - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) az eredményekről szóló összefoglalójában.
febr. 4
10:30
Elsüllyedt a Sao Paolo (Infostart)
A brazil haditengerészet bejelentette, hogy az Atlanti-óceánon hullámsírba temette a kiszolgált repülőgép-anyahajót. A műveletet több környezetvédelmi szervezet bírálta.
febr. 4
10:30
Orbán haláláról elmélkedett Simor András egy izraeli lapnak (Mandiner)
A Nemzeti Bank egykori elnöke szerint a magyarokra jellemző az individualizmus, a szolidaritás hiánya, ezért is működhet évek óta az Orbán-rendszer.
febr. 4
10:30
Ez tudja a Skoda Fabis RS Rally2 motorja (Racing)
Az új Fabia RS Rally2-höz új motort is fejlesztett a Skoda Motorsport.
febr. 4
10:30
2023 első adásával ismét dübörög a Bitcoin Kebab (BitcoinBázis)
És ismét itt a Bitcoin Kebab, a BitcoinBázis hetente jelentkező podcastje 2023 első adásával. Az új évben a kedves Hallgatók
febr. 4
10:39
Vihar: sok munkát ad a tűzoltóknak az erős szél – újabb harmadfokú figyelmeztetést adtak ki (Agroinform)
Mutatjuk, az ország mely területein kell erősen viharos szélre számítani.
febr. 4
10:39
Farkasok bukkantak fel a magyarok által is kedvelt erdei ösvényen (ATV)
A farkasokról egy vadkamera képeket is készített.
febr. 4
10:39
Híres emberek, akik kijelentették: nem hagynak pénzt a gyerekeikre (Joy)
Ritka, hogy egy híresség ilyen döntést hozzon!
febr. 4
10:39
Vasútvonalak és autópálya-pihenő működését is akadályozzák kidőlt fák (Magyar Hírlap)
Problémákat okoz a viharos szél.
febr. 4
10:42
Békesi László: Orbán Viktor kivezetné Magyarországot az EU-ból (Mandiner)
Már jó előre fel akar készíteni a végzetes lépésére.
febr. 4
10:45
Kiábrándító fotók készültek a Jóbarátok sztárjáról, így néz ki most Courteney Cox (Promotions)
Courteney Cox már szinte egyáltalán nem hasonlít a Jóbarátok Monicájára.
febr. 4
10:45
Kiszámolták, mennyi idő alatt fogyna ki a lőszerből a brit hadsereg egy háború esetén (Magyar Hírlap)
A britek helyzetét nehezíti, hogy Ukrajnának korábban felajánlottak harminc darab önjáró löveget.
febr. 4
10:48
Ukrajna hatékonyabb fegyverekre kapott ígéretet Washingtontól (Infostart)
Újabb, több mint kétmilliárd dolláros katonai segélycsomagot ígért pénteken Ukrajnának az Egyesült Államok, benne egy új rakétával, amely megkettőzi az ukrán hadsereg csapásmérésének távolságát.
febr. 4
10:48
Bencsik Gábor: Mikor lesz béke? (Mandiner)
A háború szörnyű gépezete majd akkor áll le, ha a beletörődés lelkiállapota széles körben létrejön, és a rossz béke is elfogadhatóvá válik.
febr. 4
10:51
Rengeteg videó és részletes összefoglaló a 2022-es Prega-ról (Agroinform)
Készülve az év precíziós gazdálkodási eseményére érdemes megnézni a 2022-es év PREGA cikkeit is.
febr. 4
10:51
Folytatódik a Putyin elleni olajháború, itt az újabb lépés (Portfolio)
Európa újabb lépéssel készül fokozni az orosz olajbevételekre nehezedő nyomást, és kimeríteni Putyin hadipénztárát, miközben az ukrajnai háború már közel egy éve húzódik - írja a CNBC. A javasolt intézkedések azonban magukban hordozzák annak a veszélyét, hogy jelentős piaci zavarok alakulhatnak ki – vélik egyes energetikai elemzők. Az orosz kőolajt
febr. 4
10:51
Nem kapott megfelelő ellátást a fiatal nő, aki kínok között töltötte az utolsó óráit (ATV)
Elképesztő fájdalmat érzett a mellkasában egy 31 éves nő, akinek az élettársa hiába hívta a mentőket, így maguk mentek be a közeli kórházba.
febr. 4
10:54
Gyász: meghalt a Rendőrakadémia sztárja (Blikk)
Életének 89. évében elhunyt a legendás amerikai hatrészes film, a Rendőrakadémia sztárja, George R. Robertson.
febr. 4
10:57
Az ukránok már Steven Seagalba is belekötnek (Magyar Hírlap)
A USA–Európa szankciós koalíció szerint az érintettek bűne, hogy támogatták az Ukrajna elleni orosz inváziót.
febr. 4
10:57
Plusz egymilliárd – Svájcból is érkeztek kampánypénzek a baloldalhoz (Demokrata)
Az összeg majdnem az ötszöröse annak, amit a magyar költségvetés a pártoknak biztosít.
febr. 4
10:57
Münchenben találkoztak a dollárbaloldal képviselői (Demokrata)
Korányi és Karácsony az első utalás előtt konferencián vett részt Münchenben Alex Sorossal.
febr. 4
10:59
Csalássorozat (Magyar Hírlap)
Az 1951-es berlini Világifjúsági Találkozó előtt azonban – ami egyetemi-főiskolai világbajnokság volt – olyan csalássorozat történt, amely párját ritkítja a világ sportjában és Magyarországon is.
febr. 4
11:00
Vezető elemző a GDP-bővülésről: Spanyolország és Csehország megelőzhető (Mandiner)
Közel másfél százalékponttal közeledhetett Magyarország az uniós átlaghoz a 2022-es adatok alapján.
febr. 4
11:00
Nem bírnak magukkal: Putyin propagandistája nyíltan megfenyegette Németországot (Nyugati Fény)
Meglepő pillanatok az orosz tévében.
febr. 4
11:02
Münchenben konferenciázott tavaly Alexander Soros társaságában Karácsony és Korányi (Mandiner)
Korányi Dávid és Márki-Zay Péter mellett Karácsony Gergely is a németországi városban járt az orosz-ukrán háború kitörése előtt. A biztonságpolitikai konferencián részt vett Soros György fia is.
febr. 4
11:03
Titokzatos kór: több száz gyermek betegedett meg két vidéki iskolában (Pénzcentrum)
Meg nem erősített információink szerint a két kecskeméti intézményben, az Arany János és a Lánchíd Utcai általános iskolákban összesen közel félezer gyermek betegedett meg - írja a hiros.hu.

Keresés