A ChatGPT mesterséges intelligencia hatalmas adatbázisokból gyűjti össze, rendszerezi és dolgozza fel az ismereteket. Ha helyes kérdéseket és kéréseket fogalmazunk meg számára, nagyon hasznos segítség lehet a hétköznapokban.
Az adóhivatal folyamatos fejlesztésekkel szélesíti elektronikus szolgáltatásainak körét. Az egyre inkább ügyfélbarát működés kialakításának egyik célja, hogy az adózók által teljesített kötelező adatszolgáltatások eredményeit valamilyen formában elérhetővé tegye a számukra, hozzájárulva az üzleti folyamatok hatékonyságának növeléséhez, valamint az
Nagyot esett a kiskereskedelmi forgalom tavaly decemberben a KSH most kiadott adatai alapján. A szakértők szerint olyan folyamatokat látni, amelyek válságok közepette alakulnak ki. A kilátások sem jók: idén várhatóan csökkeni fog a fogyasztás a magas infláció és a visszaeső reálbérek miatt.
Többnyire hetekig beleássuk magunkat a témába, és csak hosszas mérlegelés után döntünk nagyobb értékű műszaki cikk vásárlásakor. Az ár és a funkciók mellett az energiatakarékosság fontosabb kritérium lett, mint valaha, felértékelődött a szolgáltatások szerepe, majdnem minden második ember pedig új termék vásárlása előtt inkább megpróbálja megjavítt
Az elemzői várakozásoknak megfelelően már visszaesést mértek az euróövezeti kiskereskedelmi forgalomban. A magyar statisztika viszont jóval nagyobb visszaesést mutat.
Jelentős változást él meg a mezőgazdaság, azon belül a növénytermesztés több területen is – derül ki a Portfolio Podcast Lab által készített interjúkból, amelyet az Alapvetés agropodcast extra kiadásaként teszünk közzé. A megváltozó gazdálkodási környezet felértékeli az alkalmazkodás képességét, akár klímatényezőkről, támogatási lehetőségekről vagy
A tekvondóban olimpiai ötödik, világ- és Európa-bajnok Salim Omar is indult, ám sérülés miatt vissza kellett lépnie a negyeddöntős szerepléstől a hétvégi isztambuli Elnök Kupán.
Az OTP Csoport bejelentette, hogy a szükséges szabályozói jóváhagyásokat követően sikeresen lezárta a szlovén Nova KBM megvásárlását. Ez a legnagyobb bankvásárlás a cég történetében.
A Roszatom törökországi atomerőmű-építésén dolgozókat is megrázták a Törökország középső részén történt nagy erejű földrengés következményeiről szóló hírek. Az Akkuyu Atomerőmű építési területén is érezhető volt a rengés, de a szakemberek megállapításai alapján az épületszerkezetekben, a darukban, illetve egyéb berendezésekben nem keletkeztek károk
David Arakhamia hétfőn cáfolta vasárnapi állításait, miszerint leváltják Olekszij Reznyikov ukrán védelmi minisztert. Az ukrán tisztviselő legújabb, hétfőn kiadott közleménye szerint semmilyen személyi változást nem hajtanak végre az ukrán védelmi minisztériumban. A Reuters szerint több magyarázat is lehetséges a hirtelen visszakozásra.
Jaromír Jagr gólt szerzett csapata vasárnapi bajnoki mérkőzésén, ezzel profi jégkorongozóként a cseh sztár lőtte a legtöbb gólt a világon. Sportági szaklapok kiemelték: Jagrnak ez már az 1099. találata volt profiként, ezzel eggyel megelőzte a sportág legendás kanadai alakját, Wayne Gretzkyt, aki 1098 góllal zárta le profi karrierjét. A csúcsbeállít
Gianni Annoni a Mokkában vendégeskedett, és amellett, hogy egy isteni finom tökös tortellini elkészítésében segédkezett, elárulta, hogy viseli szerelme, Zita a második terhességét.
Tovább tart az árak erőteljes emelkedése a gyerekek által használt mindennapos termékek esetében - derül ki a K&H gyerekinflációs kosarából. A többek között gyerekcipőt, joghurtot, narancslét és kakaós csigát tartalmazó kosár egy év alatt 21 százalékkal, 2019 decemberéhez képest pedig több mint 30 százalékkal drágult. Például a kakaós csiga ára éve
Mentőcsapatot indít az erős földrengések sújtotta Törökországba Magyarország. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a HUNOR Mentőszervezet vonul ki az érintett helyszínekre, 50 emberrel és két keresőkutyával.
A földrengés által leginkább érintett területen vannak olyan létesítmények, ahová ilyenkor menekülni lehet, ott tudnak egymással találkozni a rokonok, barátok a hajnali földrengés után, a mobilokat azonban - a hatóság kéri - nem nagyon használhatják most. Most még embermentő csapatokra van a legnagyobb szükség.
Ezrek tüntettek vasárnap a dán fővárosban, Koppenhágában egy törvénytervezet ellen, amellyel a kormány eltörölne egy munkaszüneti napot a megnövekedett védelmi kiadások fedezésére.