Menczer Tamás a Facebook-oldalán reagált a szlovák külügyminiszter tegnapi szavaira, miszerint Magyarországnak területi igényei lehetnek Szlovákiával szemben.
Kökény Attila hatalmas átalakuláson ment keresztül, ugyanis az elmúlt pár hónapban közel 8 kilót sikerült leadnia. Az énekes itt nem szeretne megállni, továbbra is fitt akar maradni, hiszen nem egy feladat vár rá idén.
Megszüntette a Duna-Odera-Elba csatorna tervezett megépítésével kapcsolatos területek zárolásáról hozott korábbi döntéseket a cseh kormány - közölte Martin Kupka közlekedési miniszter szerdán Prágában.
Ha az orosz elnök sikerre vitte volna a támadását Ukrajnában, Magyarország már bejelentette volna a területi igényeit Szlovákiával szemben – közölte Rastislav Kácer külügyminiszter tegnap egy televíziós műsorban.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nap folyamán előre be nem jelentett látogatást tett Nagy-Britanniában. Vadászgépeket is kért, kitérő választ kapott.
Orbán Viktor miniszerelnök javaslatára február 8-ától V. Németh Zsoltot az Energiaügyi Minisztérium államtitkárává nevezte ki Novák Katalin államfő - olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában. Közben a tárca által kiadott közleményből az is kiderül, hogy mi lesz feladata.
A Replika nevű, mesterségesintelligencia-alapú chatbot nem tesz semmiféle különbséget a felhasználók között, így az életkor sem számít, ezért több kiskorú is kapott a korhatáros üzenetekből – írta meg az Index.
A lengyel központi bank kamatalakító monetáris bizottsága szerdán már az ötödik egymást követő alkalommal tartotta 6,75 százalékon az irányadó referenciakamatot.
A Leeds United 2-2-es döntetlent játszott Manchester United otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság korábbról elhalasztott 8. fordulójában. Az MU sorozatban hat bajnokit nyert meg az Old Traffordon, ám a kiesés ellen menekülő együttes – amely pedig november óta nem nyert a PL-ben – meglepte őket és értékes ponttal távozott. A két csapat
A Micro Focus szakértői szerint a kiberbiztonsági eszközökre, a mesterséges intelligenciával történő adatfeldolgozásra, a fejlett felhőfelügyeleti szoftverekre, illetve az értékáram menedzsmentjére érdemes összpontosítani idén. A Micro Focus szerint ezek a technológiák pörgetik fel a piacot 2023-ban. Áramvonalasított szoftverfejlesztés Az Internati
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a február 8-án megtartott 5. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: