A következő években is fontos lesz az energiabiztonság fenntartása, amit a magyar állam igyekszik még szilárdabb alapokra helyezni, ezért is lépett be tulajdonosként a hazai barnakőszén-ellátásba - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Ormosszén Zrt. felsőnyárádi bányatelkén tartott bejáráson.
Az Európai Bizottság készen áll arra, hogy mindent átadjon Bulgáriának, ami a Törökországgal közös határ megfigyeléséhez és őrzéséhez szükséges. Ezt Ursula von der Leyen elnök mondta az Európai Parlamentben. Brüsszel
Az év elején lendületet vett a globális kereskedelmi forgalom a kieli IfW gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése szerint. A tengeri áruforgalmi indexek javulása elsősorban az európai és a német külkereskedelemre alapult a tanulmány szerint. Konténeregységben kifejezve azonban a tengeri szállítás mennyisége csökkent.
A repülőgépipar és a védelmi ipar továbbra is az innováció melegágya, legyen szó új technológiákról, a mesterséges intelligencia vagy a pilóta nélküli rendszerek fejlesztéséről. Az elmúlt három évben több mint
Szerencséje volt annak az autósnak, aki a vasúti átjáróban a piros jelzés ellenére fékezés nélkül hajtott át a síneken. A felelőtlen akciót a rendőrségi drón – a sofőr pechjére –
Stratégiai együttműködést kötött az Indamedia csoport és a Mediaworks Hungary. Az Indamedia népszerű, teljes képernyős, videós hirdetési megoldásának, az IndaSpotnak az adaptációja a Mediaworks portfólióján is elérhetővé válik.
A Magyar Bankholding a Takarékbank csatlakozásáig a belső működést harmonizálja, emellett folyamatosan fejlesztik és egységesítik az informatikai rendszereket.
A mérnökök sokszor mondják, a legjobb ötleteket a természetből lehet meríteni. A Torontói Egyetem kutatói most a denevérek tájékozódási módszerét másolták le egy kisebb drón biztonságos repüléséhez. Egy kísérleti drónra
Megjelent az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) honlapján a 08104005 számú Növényvédelmi drónpilóta megnevezésű szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzéseket megalapozó programkövetelmény módosítása. Mostantól a képzés megkezdéséhez pilóta nélküli légijármű irányítói igazolvánnyal
A tegnapi napon a Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének záró lépését. Így a bankcsoport két tagja, az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. a terveknek megfelelően, 2023. április 30-án egyesül, és MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal folytatja működését. Az így létrejövő, tisztán magyar tulaj
A Lamborghini hibrid utódokat fejleszt a Huracán és az Aventador modellekhez, azonban a cég nem hiszi, hogy elérkezett az idő egy teljesen elektromos szupersportkocsi gyártására.
A korona-vírus járvány okozta rendelkezések felgyorsították az online vásárlás felé való átállást megváltoztatva ezzel a vásárlási szokásokat. Az online értékesítés növekedése az intralogisztikai és raktári műveletek felfutását eredményezte. Nemzetközi és hazai viszonylatot nézve is egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy sikerének kulcsa a belső t
A BP kedden 28 milliárd dolláros rekordnyereségről számolt be 2022-re vonatkozóan, és megemelte osztalékát, de feldühítette a klímaaktivistákat azzal, hogy visszavonta az olaj- és gázkitermelés csökkentésére és a szén-dioxid-kibocsátás 2030-ig történő csökkentésére vonatkozó terveit.
Több mint 4000 ügyben hozott döntést tavaly a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) által működtetett Budapesti Békéltető Testület (BBT). Az érdemi ügyek háromnegyedében a jogviták a fogyasztók és a vállalkozások számára egyaránt kedvezően, mindkét fél megelégedésére zárultak.
Romániában 1,85 millió lakásra, vagyis a lakások alig húsz százalékára kötötték meg a tulajdonosok a törvény által előírt kötelező biztosítást, ennek ellenére senkit sem bírságoltak meg a mulasztásért, mert a polgármesterek nem akarják magukra haragítani a szavazókat - írta kedden a Hotnews.ro hírportál.
A Közép-Kelet európai régió legnagyobb virtuális filmstúdióját építi fel a fóti HelloParks területén a Visual Europe Group. A 11 millió euró értékű, 2024 első negyedévére elkészülő beruházás, mely részeként raktár központ is épül, a világ legnagyobb filmes produkcióit, streamingszolgáltatóit csábíthatja Magyarországra, a virtuális stúdió technológi
A gáz és az elektromos áram árának emelkedésére azonnal megnőtt a kínálat a régebbi építésű, nagy alapterületű és belmagasságú házak hirdetései között, miközben az újlakások iránti kereslet érezhetően emelkedett. Miért járt jól az, aki Kádár-kockában lakik?
2022 végén a Kormány egyik tanácsadójának víziója szerint A következő évtizedben a Magyarország előtt álló legnagyobb stratégiai kihívás az, hogy Közép-Európán belül egionális középhatalmi státuszt érjen el. A GKI az elmúlt évtized statisztikáit vizsgálva próbált rájönni, hogy ez mennyire lenne reális várakozás.
Egyre nagyobb árengedményt tudnak elérni a vevők az ingatlanpiacon. A használt családi házaknál már általánossá vált a tíz százalék feletti alku, amire legutóbb két éve, a világjárvány megjelenése előtt volt példa. Az Otthon Centrum (Oc) mérései szerint vidéken és a fővárosban egyaránt a korábbinál jobb pozícióba kerültek a vevők.
A dél-tiroli gyümölcstermesztés, mezőgazdaság és élelmiszeripar előmozdításán dolgozik az 1962 óta működő Laimburg Kutatóközpont. Az intézményben 200 alkalmazott évente 350 témával foglalkozik, amelyek meghatározásában szorosan együttműködnek a termelők képviselőivel. Legújabb kutatási jelentésükből ismertetünk néhány eredményt.
Egy átlagos autóipari dolgozó szakképesítés nélkül akár nettó 300 ezer forintot is kereshet Magyarországon a belépés után, ami különféle adókedvezményekkel, családi támogatásokkal meghaladhatja az 500 ezer forintot is. A nehéz gazdasági helyzet miatt a cégek fizetésemeléssekkel, és egyéb juttatásokkal próbálják megtartani a munkaerőt. Sütő Péter, a
A több mint két éve alakult Eplan Partnerhálózathoz időközben mintegy hatvan cég csatlakozott. Az olyan stratégiai partnereket, mint a Phoenix Contact, a Siemens és a Rockwell Automation, valamint a technológiai partnereket – köztük az ABB, a Lapp Kabel, a Wago és a Weidmüller – egyetlen vezérelv köti össze: a legmagasabb fokú integrációs képesség
Pár éve vásárolt őszibarackfám kiszáradt, kihúzva a talajból a gyökerein nagyobb méretű kitüremkedéseket, daganatszerű kinövéseket találtam. Mi okozta ezt?
A gazdasági ellenszéllel szembesülve a vállalatok óvatosan állnak a beruházásokhoz. Ugyanakkor a vállalkozások 43%-a tervezi, hogy növeli az ellátási láncra irányuló beruházásokat, míg 39%-uk a technológiai beruházásokat kívánja növelni.
Továbbra is kiemelkedően teljesít a magyar It-szektor a Makronóm Intézet friss iparági kutatása szerint. A megkérdezett cégek közel fele árbevétel-növekedésről (47 százalék), illetve az ügyfélkör dinamikus bővüléséről számolt be (39 százalék), a koronavírus-járvány pedig kifejezetten felpörgette a digitalizációs törekvéseket az elmúlt három évben.
Az Egyesült Királyságban 66 emlőst teszteltek az elharapódzó járvány közepette. A cél az volt, hogy megtudják: mekkora eséllyel "ugrik át" a vírus a madarakról az emlősökre, vagy akár az emberre is.
2022 végén jelent meg a kormány egyik tanácsadójának víziója Magyarország következő évtizedre vonatkozó stratégiájáról. Eszerint: „A következő évtizedben a Magyarország előtt álló legnagyobb stratégiai kihívás az, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok köréből, és … Közép-Európán belül pedig regionális középhatalmi státuszt érjen el.”
A Yettel márka közelgő első születésnapja alkalmából a szolgáltató most induló promóciójában 1 millió Gb mobiladatot oszt szét hangalapú tarifával rendelkező Prime csoportos ügyfelei között. A Yettel célja, hogy a megbízható hálózat élményét ügyfelei megoszthassák egymással, ezért az arra jogosult ügyfelek egyszeri extra 100 Gb adatot igényelhetnek
norelem termékválasztékában új modellnek számító rejtett rögzítőfuratos békazárak funkcionalitásukkal és tetszetős kialakításukkal vonzó választásnak számítanak. A szabványos gépelemekből több mint 70 000 tételt kínáló német gyártó új békazárai többek között gépházak, burkolatok, konténerek és dobozok biztonságos rögzítésére, illetve zárására haszn
Valóságos mánia látszik kialakulni egyes kisebb mesterségesintelligencia-cégek részvényei és az AI-val kapcsolatos kriptodevizák körében az OpenAI cég ChatGPT rendszerének bemutatója után. Sőt az idén ez még erősödött is. Miért ez a nagy felhajtás? Miben más ez a befektetési téma most, mint néhány hónapja volt?