Hayek éveken át küzdött a skatulya ellen, de a producerek éveken át csak a bombázót látták benne. Még az Oscar-jelölése után sem keresték meg komoly szerepekkel.
Amerikában nem voltak jelentős mozgások a terménypiacokon, és az árjegyzések vegyesen alakultak, Európában viszont egyértelmű fölénybe kerültek a vevők. Chicagóban a búza ára szinte stagnált, az ár 0,03 százalékkal emelkedett, a repce kurzusa 0,2 százalékkal került feljebb. Közben a kukorica 0,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal lett ol
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A koronavírus-járvány és az ukrajnai orosz háború okozta energiaválság felforgatta a munkaerőpiacot is. Számos országot sújtja a munkaerőhiány, terjed az otthoni munka, miközben több helyütt négynapos munkahét bevezetésével is próbálkoznak.
A legendás házaspár a XVI. Polgári Estélyen lépett fel a hétvégén, Mezőkövesden. Az esemény fővédnöke pedig maga Varga Judit igazságügyi miniszter volt, ami igencsak meglepte Kordáékat.
Számos kritikát kapott Joe Biden amerikai elnök, amiért csak mintegy egy órával évértékelő beszédének megkezdése után tért ki az Egyesült Államok légterébe berepült, majd a légierő által megsemmisített kínai „megfigyelő léggömbökre”.
Közös cselekvésre szólította fel a politikai erőket az Egyesült Államok előtt álló feladatok megoldásában az amerikai elnök. Évértékelő beszéde nagy részében kormányzatának intézkedéseit ecsetelte.
A magyar állam 36 millió forintot költ el egy-egy létrejövő munkahelyre a kínai óriásgyárban, ahova szinte biztosan kell majd külföldi munkaerőt is toborozni.
Noha manapság az autós világ már az Aventador utódmodelljét várja, a Sant’Agata bázisú olasz gyártó a hibridrendszerrel is ellátott következő generáció premierje előtt azért még durrand egy nagyot. A Lamborghini két egyedi modellel ünnepli a nem hibrid V12 éra végét az Aventador alapjaira épített Invencible kupé és az Autentica roadster bemutatásáv
Harminchat országból érkeztek mentőcsapatok Törökországba, hogy segítsenek az ország déli részének földrengés sújtotta térségeiben - közölte kedden este Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.
A Szűznek érdemes listát készíteni a jó és rossz dolgokról, így látni fogja, mennyivel több a jó dolog az életében. Napi horoszkóp következik szerdára.
Amikor 1911-ben a Mona Lisát ellopták a párizsi Louvre-ból, a lopásból nemzetközi szenzáció lett. Vincenzo Peruggia, a Louvre volt alkalmazottja egy szekrénybe rejtőzött el, amíg a múzeum be nem zárt, majd ellopta a festményt, amit csak két nap után vettek észre. Később a tolvajt és a festményt is megtalálták, és a Mona Lisa 1914-ben visszakerült
Mintegy nyolcmillióan menekültek el Ukrajnából azóta, hogy Oroszország csaknem egy évvel ezelőtt támadást indított az ország ellen – közölte az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkár-helyettese New Yorkban.
Sajtóértesülések szerint a Ferrari 2023-as autója akár két-három kilóval is könnyebb lehet, mint az elődje, amely köridő javulást is eredményezhet. A tavaly bevezetett új aerodinamikai szabályok miatt az autók komoly mértékben meghíztak. Az idény elején az autók súlya volt az egyik kritikus tényező az erősorrendben. Az olasz formu1a.uno weboldal sz
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A médiacég sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megszerezte az egyetemi kosárlabda-bajnokság March Madness nevű rájátszása, az frissen induló Xfl amerikaifutball-bajnokság, valamint a Nascar Xfinity és Truck autóverseny-szériák közvetítési jogait. A közelgő Nfl Super Bowl eseményeiről a Network4 stábja a helyszínről számol be a magyar nézőknek.
A megoldás lényege, hogy a jelenet hátterében nem valódi díszletet, hanem LED falak alkotta képeket használnak. Így nagyságrendekkel csökkenthető a produkciók utazási és szállítási költsége, valamint ökológiai lábnyoma.
A több, mint 35 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség idén második alkalommal rendezte meg nagyszabású “Companies for the Future Award” gálaeseményét. Február 4-én, szombaton a Budapest Marriott Hotel báltermében a Jvsz négy kategóriában tüntette ki tagvállalatait.
A Los Angeles Lakers szupersztárja, a négyszeres bajnok LeBron James lett minden idők legtöbb pontot szerző játékosa az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA).
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Berki Mazsi és új szerelme nem szeretnék titokban tartani a kapcsolatukat. A párról sorra kerülnek elő a közös fotók, és minden jel arra mutat, hogy a gyászoló édesanyára újra rátalált a boldogság. De lehetséges, hogy már azelőtt találkozgatni kezdtek, mielőtt Krisztián elhunyt?
Fáradhatatlanul dolgoznak a mentőegységek Törökországban és Szíriában. Rengetegen rekedtek az összedőlt épületek romjai alatt, az idő pedig vészesen fogy. Van, aki már két napja várja a segítséget.
Számtalanszor megkapja kritikának a Forma-1, hogy a nevelőszériákból érkező pilótáknak nem jut elég hely az elitben, ahogy az új csapatoktól is erősen elzárkóznak, pedig több autó akár jobb versenyeket is képes lenne összehozni. Ez persze a külső szemlélő szemszöge, de akik mélyen benne vannak a sportban, azok másképp látják, és talán joggal. Bomba