Az OTP-csoport az elemzői várakozásokat valamivel meghaladó, 153,421 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el az utolsó negyedévben, ami az előző negyedévinél 19 százalékkal kisebb, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal magasabb – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján ma hajnalban közzétett, nemzetközi pénzü
A lombikbaba születésére nem sok esélye van egy magyar nőnek, ugyanis a hazai klinikák hatékonysága elmarad az európai átlagtól: tízből kevesebb mint két nő jár sikerrel.
Az Európai Bizottság még decemberben indított pert a magyar kormány ellen a gyermekvédelmi törvény ügyében, amelyet homofób kicsengései miatt bírálnak. Már több ország is csatlakozott az Orbán Viktor vezette kabinet elleni perhez, most pedig Portugália is beáll Brüsszel mögé.
Nagy neveket sorakoztat fel 17. Grafikai árverésén a Báv Art. A március 22-i esemény egyik fénypontja Salvador Dalí szürrealista remekműve, az Akt fátyollal című litográfia. A katalán-spanyol művész mellett a tételek között olyan elismert alkotók neveit találjuk, mint Bak Imre, Nádler István, Kondor Béla, Maurer Dóra, Keserü Ilona vagy Victor Vasar
Mennyi az idő a Holdon? Az űrkorszak kezdete óta a válasz a következő: Attól függ. Évtizedek óta a holdi küldetések az őket indító ország időszámítása szerint működnek. De mivel több holdkutatás is folyamatosan fejlődik, az Európai Űrügynökség úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan.
Az észak-koreai hadsereg csütörtökön rakétatesztet hajtott végre, amely bizonyította, hogy az ország képes elhárítani egy "igazi háborút" - jelentette helyi idő szerint pénteken a kommunista állam hírügynöksége.
2014. március 8-án a Malaysian Airlines 370-es járata 239 utassal és személyzettel a fedélzetén megkezdte a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó rutinrepülését. Röviddel a felszállás után a gép eltűnt a radarképernyőkről, és senki sem tudta megmagyarázni, hogy miért.
Magyar expedíció indul a 8848 méteres Mount Everest meghódítására. Suhajda Szilárd az első magyar állampolgár lehet, aki oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül mássza meg a Föld legmagasabb pontját.
Az elmúlt hetekben egy fúrótornyot állítottak fel az Aquaworld Resort Budapest előtt. A komplexum szerint erre egy energiahatékonysági fejlesztés miatt van szükség - írja a Termál Online.
Három és fél év börtönre ítéltek az Egyesült Államokbeli Mississippiben csütörtökön egy férfit, aki keresztet égetett a háza előtti kertjében, hogy megfélemlítse fekete bőrű szomszédait.
Akár a kormány nélkül is megvalósítaná a Nyugati tér rendezését a főváros. Ennek részeként a felüljárót is elbontanák és a pályaudvar mögötti részt is parkosítanák.
Reviczky Gábort hogy a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé jelölték. Ez az örömhír nagyon jókor jött a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznek, ugyanis hónapok óta vív harcot a rákkal: a műtéten már túlesett, és egyelőre úgy tűnik, sikerült időben elcsípni a betegséget – írja a Blikk. „Nagyon hálás vagyok
A Zalando, Európa egyik vezető online divat- és életmódplatformja folytatja a vásárlói bázis növelésére és a vásárlói kapcsolatok elmélyítésére irányuló stratégiájának megvalósítását. A vállalat a 2022-ig tartó hároméves időszakban túlszárnyalta az európai online divatpiac növekedését. Az aktív vásárlók száma tavaly 6 százalékkal, több mint 51 mill
Különböző betegségek kapcsán az orrváladék színe más és más lehet. Ennek jellege segítséget nyújt az orvosnak a diagnózis felállításában, illetve a szülő számára is tájékozódást jelent.
A nemzetközi média pár napja attól volt hangos, hogy Szerbiában legyártott harcászati eszközök kerültek Ukrajnába. Ám a szerb államvezetés cáfolja ennek lehetőségét, kiemelték, hogy országuk nem adott el fegyvereket sem Ukrajnának, sem pedig Oroszországnak.
Azt írták, március 1-jétől a Városligetben az Ajtósi Dürer sor és a Stefánia út, valamint az Olof Palme sétány és a Zichy Mihály út kereszteződésében, valamint a műjégpálya és csónakázótó mellett is felvehetik és letehetik a felhasználók a kerékpárokat. A társaság által közölt adatok szerint a 2021. májusi újraindulás óta a MOL Bubi flottájában el
Bekiabálásokkal, transzparenssel és egy csomó kérdéssel fogadták a NER új üstököseként emlegetett Balázs Attilát, akinek a cége gigaberuházást indított a Bosnyák tér közelében. Megkérdezték, hogy érte el, hogy nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás legyen magáncélú projektje, és azt is elmondta, szerinte miért nem lesz teher Zuglónak, ha felhúznak hé
A közösségi média elsődleges célja a kapcsolódás, a közösség építése, de sokszor itt kapjuk a legrombolóbb kritikákat: sokan – nicknevek mögé bújva – képtelenek megfelelni a kommentkultúra alapszabályainak. Olykor Kárpáti Rebekának és Sydney van den Boschnak is meg kell küzdenie a rosszindulatú és bántó megjegyzésekkel.
Az ország egyik legnagyobb magyar tulajdonú kiskereskedelmi lánca, az EcoFamily a külső kommunikációjának további erősítése érdekében új Pr ügynökséget választott. A bolthálózat Pr és sajtó képviseletével a Peers Communicationt bízta meg. A 2004-es alapítású, 100%-ban magyar tulajdonú EcoFamily kiskereskedelmi lánc mára az Fmcg szektor egyik megh
Újra elmondta azt is, hogy év végére 10 százalék alá fog csökkenni az infláció, amiért elsősorban a szankciókat tartja felelősnek. A genderkérdésben pedig „áthidalhatatlan szakadékot” lát Brüsszel és Magyarország között.
Oroszország nagyra értékeli Hszi Csin-ping személyes hozzájárulását a Moszkva és Peking közötti átfogó partnerségi kapcsolatok és stratégiai együttműködés megerősítéséhez - írta Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kínai Népköztársaság elnökének a pénteki újraválasztásához gratuláló táviratában.