A művésznek folyamatosan látszania kell, mindent alkalmat meg kell ragadnia, hogy megmutassa magát, bizonygassa tehetségét. Kellő nárcizmus nélkül nem lesz valakiből nyugati értelemben vett „művészember”.
Magyar idő szerint március 13-án, hétfő hajnalban adták át a 95. Oscar-gálán az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díjait. A díjakat 23 kategóriában lehet elnyerni, a különleges, életműdíjakon, emlékdíjakon túl, melyekhez egy ikonikus szobor is jár a nyerteseknek. Azt gondolhatnánk, hogy egy-egy nagy művész szobrocskája kisebb vagyonokért
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary a magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások versenyképessége érdekében hozott stratégiai döntésként értékeli a kormány napidíjemelésről hozott intézkedését.
Az MNB a hazai ügyfelek védelmében szorgalmazza, hogy a Revolut Bank itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel és kellő tőkeerővel, a magyar jegybank felügyelete alá tartozó intézményként végezze tevékenységét - erősítette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Eltérő irányba változnak az üzemanyagárak a hét közepén - írja a holtankoljak.hu. A benzinár esetében emelkedésre, míg a gázolajnál csökkenésre lehet számítani.
Világviszonylatban is kifejezetten nagy kedvezmények járnak a magyar anyáknak és apáknak: összeszedtük, hogy mennyi extra szabadság jár a szülőknek 2023-ban, és hogy milyen feltételekkel lehet ezeket a plusz szabadnapokat igénybe venni. Mint arra a Portfolio felhívta a figyelmet, az OECD-tagállamok között a szülői szabadságot tekintve Magyarország
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary a magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások versenyképessége érdekében hozott stratégiai döntésként értékeli a kormány napidíjemelésről hozott intézkedését.
A KSH januári külkereskedelmi termékforgalom alakulásáról készített első becslése alapján folytatódott a tavalyi év utolsó hónapjában megindult kedvező folyamat és jelentősen visszaesett a külkereskedelmi mérleg hiánya. Van esély külkereskedelmi többletre 2023-ban? - Megkérdeztük a hazai banki elemzőket a várakozásaikról.
Öt éve nem alakult ilyen kevés cég, mint januárban (1710), kivéve a Covid első lezárt hónapját, de szezonálisan a februári cégalapítás is az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét hozta. Ismét 1000 feletti az újonnan indult felszámolási eljárások száma. A megszűnt cégek több mint 70 százaléka végelszámolás volt.
A katargate-botrány miatt az Európai Bizottság szigorítana akar a civil szervezetek szabályozásán. Magyar módra közzé kellene tennie minden alapítványnak, hogy pontosan milyen külföldi szereplőktől fogadtak el támogatásokat.
A Budapest Airport cégcsoportnál a munkavállalói bérek egy év alatt átlagosan több mint harminc százalékkal emelkedtek - közölte a repülőtér-üzemeltető társaság.
Lejárt tartozások miatt 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly, 9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) a Pénzcentrummal.
Csaknem másfélszer többen jelentkeztek idén első helyen a győri Széchenyi István Egyetemre a tavalyinál, ami jelentősen meghaladja az országos növekedési arányt. Az intézmény ezzel megerősítette legjobb hazai felsőoktatási intézmények között.
Hétfőn kezdődött két, engedetlenség miatt kirúgott gimnáziumi tanár munkaügyi pere, amelyet a Belső-Pesti Tankerület ellen indítottak. Az első napon még csak a kereseteket és a tényállást próbálták tisztázni, de a tankerület vezetője már ekkor ellentmondásba keveredett.
A Spar Magyarország eddig is igyekezett a lehető legkedvezőbb árú kínálattal és változatos akciókkal megkönnyíteni a bevásárlást. Mostantól az áruházlánc még nagyobb fokozatra kapcsol és az Árzuhanás Promóció keretében hetente megjelenő terméklistáinak csökkenő áraival teszi még vonzóbbá kínálatát a Spar és Interspar áruházakban. Az árcsökkenés mér
A Tiszai Erőmű tiszaújvárosi és a Mátrai Erőmű visontai telephelyén összesen 1600 megawattnyi korszerű energiatermelő kapacitás létesülhet a növekvő áramigények kiszolgálására. Az MVM Csoport nyílt, feltételes közbeszerzési eljárásokat indít kombinált ciklusú gázturbinás erőművi blokkok megépítésére a Borsod és Heves vármegyei helyszíneken. A fejle
Hétfői reggel sajtótájékoztatót tartott Joe Biden, itt elmondta, hogy az amerikai bankrendszer biztonságos, és szigorúbb bankaszabályozást ígér – számol be a hírről a Reuters.
Az ír kormány csatlakozik az Európai Bizottság bírósági eljárásához a gyerekvédelmi törvény ügyében, amely tiltja a melegek 18 éven aluliaknak szóló tartalmakban való ábrázolását. Egyre több ország Brüsszel mellé a magyar kormánnyal szemben.
Az Alteo április 3-án tartja rendkívüli közgyűlését, ahol az alapszabály módosításáról illetve több igazgatósági tag és felügyelőbizottsági tag visszahívásáról döntenek. A lépés összefügg azzal, hogy a MOL RES, a Főnix (Diófa) és Riverland (Indotek) magántőkealapok megvásárolják a WAM 61,557%-os Alteo tulajdonrészét.
Bár korábban még úgy tűnhetett, hogy nem lesz olyan durva az amerikai SVB bank bedőlése okán a tőzsdékre nehezedő nyomás, nemrég azonban nagyon csúnya esés alakult ki az európai tőzsdéken, természetesen elsősorban a bankpapírokat ütik a befektetők. Nap közben a magyar tőzsde egész jól tartotta magát, de délutánra látványosan elengedték az OTP-t, me
Annak ellenére, hogy Amerikában óriási volt a felfordulás a tőzsdén, a magyar papírok egészen jól tartották magukat ma délelőtt. Délutánra viszont a befektetők elengedték az OTP-t és a Molt, mindkét papír árfolyama beszakadt- írja a Portfolio. Eközben az amerikai tőzsdék is kinyitottak, ahol szintén esés látszik.