Az M1-es autópályán szombaton bekövetkezett tömegkatasztrófa szerencsére ritka a hazai közúti közlekedés történetében. A baleset áldozatával, sérültjeivel és károsultjaival együtt érezve a Magyar Biztosítók Szövetsége, (MABISZ) valamint a gépjármű felelősségbiztosításban érintett hazai biztosítók a jogszabályi kötelezettségeket megelőzően is igyeke
Az amerikai bankrendszer biztonságos - jelentette ki hétfőn Joe Biden, miután kormánya intézkedéseket hozott az elmúlt napok bankcsődjeiben érintett betétesek védelmében.
Pro Libertate! címmel készítenek történelmi játékfilmet Ii. Rákóczi Ferenc életéről és korának eseményeiről, az alkotást 700 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – derült ki a megállapodást rögzítő szerződésből. Egyelőre azonban senki nem pályázott a film elkészítésére – írja az Rtl.hu. A Nemzeti Filmintézet 700 millió forinto
A magyar biztosítási szakma talán legbonyolultabb ügye lehet az M1-es autópályán a napokban történt tömeges ütközés. Az eset teljes körű feltárása és a felelősök felderítése miatt a kárrendezés akár hónapokig is eltarthat, és a végén bírósági perek tucatjaira is számítani lehet. Amennyiben ugyanis nem lesznek felelősök, sok károsult még ennél is ro
A magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások versenyképességének megőrzése érdekében hozott stratégiai fontosságú döntésként értékeli a kormány napidíjemelésről hozott intézkedését a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (Mkfe) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary – jelentette be a két meghatározó szakmai
Ezt a McLaren korábbi csapatmenedzsere, az elhunyt brazil klasszis hajdani barátja, Jo Ramírez állítja. Szerinte Max Verstappen és a Red Bull szinte legyőzhetetlen kombinációt alkot. A rutinos szakember ma már nem dolgozik a Forma-1 világában, de több évtizedes munkássága során testközelből figyelhette több zseni pályafutását. E tapasztalatai monda
Számos magyar kisvállalkozás került anyagilag lehetetlen helyzetbe, miután két hete közölték velük, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló R-Kord Kft. mint fővállalkozó egyelőre nem fizeti ki elvégzett munkájukat egy uniós beruházás keretében. Az R-Kord arra hivatkozik, hogy az állam sem fizet nekik – írja a Szabad Európa. „Tisztelt Alvállalkoz
Az elmúlt évtizedben érdemben nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, ami a gazdasági növekedés motorja volt. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a növekedési modell már nehezen tartható fent, hiszen nagymértékben csökkent a munkaerőpiacra bevonhatók száma. A problémára megoldást jelentene a népesség képzettségi szintjének emelése, ez ugyanis el
Kiderült, milyen feltételekkel dolgozhat egy nyugdíjas a versenyszférában és a közszféra különböző ágazataiban 2023-ban. Arra is választ kaphatnak most az idősek, hogy milyen korlátozásokkal kell szembesülnie egy nyugdíjas dolgozónak vagy vállalkozónak.
Magyarország a francia Framatome szerepének további növeléséről tárgyal a paksi atomerőmű bővítésében, annak érdekében, hogy a német kormány ne tudja blokkolni az irányítástechnika szállítását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a franciaországi Flamanville-ben.
Hosszú távú kutatási eredmények szerint a lokalizált prosztatarákkal diagnosztizált férfiaknak nincs feltétlenül azonnal szüksége sugárterápiás vagy műtéti kezelésre, a betegséget a legtöbb esetben elegendő kontrollvizsgálatokkal nyomon követni.
A pusztító erejű törökországi földrengés és a görögországi vasúti katasztrófa után a kölcsönös szolidaritás nyert teret – fogalmazott a görög kormányfő.
A magyarországi általános forgalmi adó mértéke is oka lehet, hogy viszonylag gyakran lehetett hallani jogosulatlan adó-visszaigényléssel kapcsolatos bűncselekményekről. A lebukás esélye azonban jelentősen megnőtt az online pénztárgépek és az Ekáer bevezetésével.
Ahogy az amerikai piacokon elkezdett javulni ma délután a hangulat, a kriptoeszközök is elkezdtek ralizni, így a bitcoin árfolyama közel 10 százalékot emelkedett.
A magyar biztosítási szakma talán legbonyolultabb ügye lehet az M1-es autópályán a napokban történt tömeges ütközés. Az eset teljes körű feltárása és a felelősök felderítése miatt a kárrendezés akár hónapokig is eltarthat, és a végén bírósági perek tucatjaira is számítani lehet. Amennyiben ugyanis nem lesznek felelősök, sok károsult még ennél is ro
Magyarország a francia Framatome szerepének további növeléséről tárgyal a paksi atomerőmű bővítésében, annak érdekében, hogy a német kormány ne tudja blokkolni az irányítástechnika szállítását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a franciaországi Flamanville-ben.
A hároméves kislány a család félautomata fegyverével játszott, amikor az elsült a kezében, a golyó pedig eltalálta a négy éves testvérét – írja a Guardian. Az egyelőre még nem világos, hogy a szobában atrtózkodó felnőtteket megvádolják-e.
Az M1-es autópályán szombaton bekövetkezett tömegkatasztrófa szerencsére ritka a hazai közúti közlekedés történetében. A baleset áldozatával, sérültjeivel és károsultjaival együtt érezve a Magyar Biztosítók Szövetsége, (MABISZ) valamint a gépjármű felelősségbiztosításban érintett hazai biztosítók a jogszabályi kötelezettségeket megelőzően is igyeke
A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai az időjárás tavasziasra fordulásával a napokban megkezdték a főváros tizenkilenc zöldövezetes kerületében a kerti zöldhulladék járatrendszerű elszállítását. Az FKF logóval és Kerti zöldhulladékgyűjtő-zsák felirattal ellátott zsákokban kihelyezett zöldhu
Az M1-es autópályán szombaton bekövetkezett tömegkatasztrófában érintetteknek azonnal megkezdik a biztosítók a kifizetést. A károsultak kárigényeiket saját gépjárműveik biztosítóinál vagy a MABISZ-nál jelenthetik be – írja közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Kamilla királyné első házasságából származó gyermekei és tinédzser unokái viszont hivatalosak a ceremóniára – írja a hvg.hu. A The Telegraph szerint Harryék még nem fogadták el hivatalosan a május 6-ai, Westminster apátságban tartandó ceremóniára szóló meghívást. Bennfentesek szerint arról, hogy a király „nagyon fiatal” unokáit, a 3 éves Archie her
Magasabb üléspozíciójával, remek hasmagasságával, illetve tágas, még nagyobb fejteret biztosító utasterével a kényelem újabb szintjére lépett a Crown legújabb tanulmánya, ám a crossoverséggel valamennyi terepképességnek is járnia kell. Az új koncepció ugyanis azt mutatja meg, hogy a Crown nem csak az enyhébb földutakra lehet alkalmas, hanem minimál
A szerb versenyhatóság is kiadta engedélyét, így valamennyi meghatározott versenyhatósági engedélyt megkapott a Mol RES, a Főnix Magántőkealap és a Riverland Magántőkealap az illetékes versenyhatóságoktól - tette közzé az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Egész Európában estek ma a tőzsdék, a rossz nemzetközi hangulat alól pedig a magyar tőzsde sem volt kivétel. A bankrészvényeket az SVB bedőlése miatt különösen büntették ma, ezért is zárt 5 százalékos feletti eséssel az OTP.
Mintegy ötmilliárd dollárral csökkenhetnek a tévéelőfizetésekből származó bevételek Nyugat-Európában 2022 és 2028 között a Digital TV Research friss előrejelzése szerint. A folyamat eredményeként a vizsgált időszak végén 22 milliárd dolláros lehet ez a piac, ami 2022-höz képest 18 százalékos csökkenést jelent. A Digital TV Research a visszaesés oka