Nagyon nem mindegy, milyen hangulatban van egy társadalom, és nagyon nem mindegy, mennyi energiát kell a szülőknek, felnőtteknek arra fordítani, hogy a gyerekeknek megteremtsék a szabadság kis köreit, amiben mentesek a társadalomban uralkodó durvaságtól, és ahol jó lenni. Dr. Gyurkó Szilvia a szavak hatalmáról.
Az amerikai kormány nem készül költségvetési forrásból kisegíteni a csődbe ment Silicon Valley Bankot (SVB), de igyekszik biztosítani a betétesek pénzét – közölte az amerikai pénzügyminiszter. Janet Yellen a CBS televíziónak adott interjúban azt mondta: folyamatosan egyeztet a pénzügyi felügyeleti szervekkel a helyzet kezeléséhez szükséges lépésekr
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 138, szombaton 114, vasárnap 87 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök.
Mintha csak egy horrorfilm jelenete történne meg a való életben: a tudósok ősi „zombivírusokat" keltettek életre a permafrosztból, és felfedezték, hogy még mindig képesek megfertőzni az élő egysejtű amőbákat.
Változik a vonatok, a buszok és a HÉV-szerelvények közlekedési rendje a MÁV-Volán csoport járatainál március 15-én, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján - tudatta a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
Huszonketten meghaltak egy hajótörésben Madagaszkár partjainál, az emberek a francia fennhatóság alá tartozó Mayotte szigetére akartak eljutni - közölte vasárnap Madagaszkár kikötői hatósága.
Csökkent tavaly a német tengeri kikötők áruforgalma, közel ötödével emelkedett viszont a fosszilis energiahordozók behozatala a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
Idén először a március 18-19-i hétvégén nyílik meg a pesti alsó rakpart egy szakasza: a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Margit híd és a Közraktár utca közötti rakpartot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4696-an léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4546-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.
A Direkt36 birtokába került belső iratokból kiderül, hogy a magyar kormány vált az egyik legerősebb támaszává az orosz dominanciájú Nemzetközi Beruházási Banknak, amelyet az összeomlás szélére sodort az Ukrajna elleni háború.
Istenes Laci nagyon büszke az unokáira, akik úgy fest, rá ütöttek! Egyikük a foci szeretetében osztozkodik vele, másik unokája pedig a göndör fürtjeit örökölte.
Lapértesülések szerint a terméket fejlesztő csapat aggódik, hogy egyelőre túl kiforratlan a technológia, ám Tim Cook döntése értelmében így is piacra kerülhet a kevert valóságot megjelenítő fejfedő.
A Mávinform közleménye szerint a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity (IC) vonatokhoz a lehetőségekhez képest egy-két kocsival többet kapcsolnak.
Az ellátási láncok zavarai és a munkaerőhiány felértékelték a logisztikai robotizációt. Az Advanced Robotics észrevette a kínálkozó hazai piaci rést, és idő-, energia- és költséghatékony rendszereket tervez a megrendelőre szabott megoldásokkal.
Idén először a március 18-19-i hétvégén nyílik meg a Pesti alsó rakpart egy szakasza: a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Margit híd és a Közraktár utca közötti rakpartot.
Mit kezdjünk azzal, hogy a „Péterek” (Nádas, Hajnóczy, Esterházy) közül ketten is ugyanabban az évben születtek? Ezzel a kérdéssel nyitotta meg Demeter Szilárd a Pim új kiállítását. „A létezés botránya” – Hajnóczy Péter és Nádas Péter írói világaiban olyan történeteket közvetít, amelyek talán örökre elbeszéletlenül maradtak volna, ha nem mesélik el