El Salvador Bitcoin-irodája bejelentette a “CUBO+” elnevezésű új, hat hónapos oktatási programot, amelynek célja, hogy a salvadori egyetemi rendszeren keresztül
Már a Berlusconi-kormány is szeretette volna megépíteni a 3666 méteres hidat, de akkor nem lett semmi a tervből. Hogy pontosan mennyibe kerül majd a beruházás, azt még nem tudni.
Két éve a harmadosztályban, tavaly a második ligában volt második a Kecskemét, most pedig az élvonalban. Nem légiósokkal, hanem magyarokkal léptek előre. Azt kutattuk, mi a titkuk azon túl, hogy minden forintnak megvan a helye.
Utak lezárásával, trágyalerakással és a politikusok háza előtti tiltakozással hívták fel magukra a világ figyelmét a holland gazdák, mivel eltúlzottnak, igazságtalannak és hatástalannak tartják az ország klímapolitikáját.
Változó mértékben, de szinte az összes budapesti kerületi önkormányzat növeli a helyi adókból származó bevételeit 2023-ban, ugyanakkor egyre több helyen képeznek alapot a helyi vállalkozások támogatására – közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) pénteken az MTI-vel.
Ács képzőközpontot adtak át Nagyvázsonyban. Az elméleti és gyakorlati képzést is biztosító intézményben fiatalok és felnőttek is elsajátíthatják az építészeti szakma fogásait.
Ahogy hosszabbodnak a nappalok, a hagyományos éves tavaszi nagytakarítás is napirendre kerül. De nem csak a háznak és a lakásnak van szüksége tavaszi nagytakarításra – érdemes a ház körül és a kertben is rendet tenni!
A horvát parlament további intézkedéseket hozott a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére, meghosszabbította a gáz és egyes energiatermékek áfájának csökkentését és eltörölte a nyugdíjasok egészségbiztosítási többletjárulékát - közölte a horvát közszolgálati televízió.
Nem akarnak tűzoltó nélkül maradni a tiszaföldváriak, ezért gyűjtésbe kezdtek. A helyi lánglovagok autói ugyanis annyira tönkrementek, hogy az egyik, egy 29 éves szerkocsi már folt hátán folt, most is szervizben van, csak a fékberendezés felújítása másfél millió forintba kerül. A másik autójuk ugyan tavaly kapott új festést, így kívülről szép, ám a
Mintegy 51 milliárd koronával (841 milliárd forint) 118 milliárd koronára (1947 milliárd forint) emelkedtek tavaly Csehország idegenforgalmi bevételei. A koronavírus-járvány előtti utolsó év, 2019 bevételeit, amelyek 167 milliárd koronát tettek ki, azonban még nem sikerült meghaladni - közölte a Czech Tourism állami ügynökség pénteken Prágában.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A szobanövények javíthatják a beltéri levegő minőségét, tisztább és frissebb illatúvá téve a helyiségeket. Sőt, a Nasa szerint hatékonyan szűrik ki a levegőből a káros illékony szerves vegyületeket, például a benzolt, a formaldehidet és a xilolt. Akár első alkalommal nevelünk növényeket, akár jól ismerjük már őket, célszerű olyan szobanövényeket vá
Három nap alatt több mint 300 milliárddal nőtt az amerikai Fed mérlegfőösszege úgy, hogy közben a mennyiségi szigorítás keretében folyamatosan építi azt le. A látványos növekedés arra utal, hogy a bankrendszernek nyújtott segítség mértéke kifejezetten komoly összeget tesz ki.
Napos, száraz hétvégére számíthatunk, így semmi akadálya egy jó kirándulásnak. A hétfőn érkező gyenge hidegfront nem hoz lényeges változást - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).