2023. március 17. péntek

márc. 17
17:45
Harmadszor aranyérmes a Békéscsaba (Demokrata)
A BRSE a döntőig vezető úton a második helyen zárta az alapszakaszt, az elődöntőben pedig a horvát Mladost Zagrebet múlta felül.
márc. 17
17:45
A tavalyi év csúcspontja taszította mélybe a Mercedest? (Racing)
George Russell úgy véli, a tavalyi brazíliai kettős győzelem félrevezette a Mercedest, aminek most isszák meg a levét.
márc. 17
17:46
Nem kell udvariaskodni a szemtelen jenkikkel (Magyar Hírlap)
Medvegyev a drónincidensről.
márc. 17
17:47
Határok (Demokrata)
A Jobbszél diplomáciai erőfeszítéseinek hála végre sikerült a szomszédunkban dúló háború megoldására egy béketárgyalást összehozni.
márc. 17
17:48
„Halálos beteg voltam, nem volt egyszerű” – Így vészelte át élete legnagyobb megpróbáltatását Pásztor Erzsi (Femcafe)
Az élet egyik legnagyobb ajándékának a humort tartja Pásztor Erzsi, aki még betegágyán is igyekezett megőrizni a rá jellemző derűt.
márc. 17
17:48
Navracsics Tibor: Szükség van közösségi terekre (Magyar Hírlap)
Az EKF-programsorozat csak látszólag szól kulturális rendezvényekről, valójában a térségben élő közösségek állnak a középpontjában.
márc. 17
17:49
Itt a bizonyíték: hazugság, hogy nincs sajtószabadság (Demokrata)
Kíváncsiak lennénk egy hasonló felmérésre néhány demokráciájára büszke nyugati országban…
márc. 17
17:50
Kocsis Máté: A Fidesz-frakció támogatja Finnország NATO-csatlakozását, a Svédországéról később dönt (Magyar Hírlap)
A magyar Országgyűlés szuverén testület, és legfőbb népképviseleti szervként kizárólag egyetlen felettese van, a magyar választópolgárok közössége.
márc. 17
17:51
Hazugságok idején (Demokrata)
Mi még tartjuk magunkat, ki is közösített bennünket az eszement Európai Unió.
márc. 17
17:51
The Economist: Ron DeSantis felbátorítja Vlagyimir Putyint (Mandiner)
A floridai kormányzó szerint Ukrajna nem létfontosságú amerikai érdek.
márc. 17
17:51
Így képzelték el a maják a világvégét? (Helló Magyar)
Milyen víziójuk volt a majáknak az apokalipszisről?
márc. 17
17:51
Ahová benneteket, tanárokat ez el fog juttatni, az a pszichiátria (Telex)
Szegeden konferenciát szerveztek a pedagógusoknak tervezett új teljesítményértékelési rendszerről. A szakképzésben már három éve bevezettek hasonlót, az erről szóló tapasztalatokat is megosztotta egy tanár a jelenlévőkkel.
márc. 17
17:52
Szili Katalin: A nemzet fennmaradásához tudományágakon átívelő összefogásra van szükség (Magyar Hírlap)
A kormány az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett a népességfogyás megállítása, illetve megfordítása érdekében.
márc. 17
17:54
24.hu: A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen (Márkamonitor)
A Nemzetközi Büntetőbíróság (Icc) pénteken elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen, azzal vádolva őt, hogy felelős az Ukrajnában elkövetett háborús bűnökért – írta a Reuters híre alapján a portál.   Moszkva többször is tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint erői atrocitásokat követtek volna el szomszédja egyéves inváziója s
márc. 17
17:54
Ted Lasso visszatért, és még mindig ő a világ legkedvesebb embere (SzMo)
Immáron harmadik évadját tapossa az Apple TV+ egyik legsikeresebb sorozata, ami még mindig friss és szórakoztató. Hogyan lehetséges ez?
márc. 17
17:54
Akár tanknak is elmenne ez az átdolgozott Volkswagen kisbusz (Autószektor)
A 2023-as Amelia Island Concours d'Elegance – ami egy még elég fiatal floridai autókiállítás – egyik korai sztárja ez a mesés '60-as évekbeli Volkswagen Type 2 busz, amelyet a cég haszongépjármű részlege lánctalpassá alakított és restaurált. A "Fox", vagyis „Róka” névre keresztelt, narancssárga lánctalpas autó életét egy átlagos 2-es típusként kez
márc. 17
17:54
Ankara hozzájárul Finnország felvételéhez (Magyar Hírlap)
Tagságával a NATO még inkább megerősödve játszik aktív szerepet a globális biztonság és stabilitás megőrzésében.
márc. 17
17:56
Itt a NASA 180 millió dolláros terve az ISS megsemmisítésére (Magyar Hírlap)
Olyan űrhajót terveznének a szakemberek, amely majd az űrből leszállítja és az óceánba irányítja az űrállomást.
márc. 17
17:57
Választójogi reformról döntött a német parlament, az ellenzék máris ellenlépést jelentett be (Infostart)
A reform a szövetségi parlamenti képviselet elveszítésével fenyegeti a kormányzó szociáldemokratáktól (SPD) balra álló Die Linkét (Baloldal) és a bajor Keresztényszociális Unión (CSU).
márc. 17
17:57
Figyelem: ha ebből a lisztből vásárolt, nehogy felhasználja! (ATV)
Magas tropán alkaloid szennyezettség (atropin, szkopolamin) miatt visszahívta a Bauck Hof márka teljes kiőrlésű lisztjét a Bio Partner Kft. - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-t.
márc. 17
17:57
Szíriai keresztény vezetőkkel tárgyalt Orbán Viktor (Demokrata)
Magyarország további segítségnyújtást tervez a földrengés sújtotta térségnek.
márc. 17
17:57
Kerülő utakon, harmadik országokon át küldhetik a kínaiak a fegyvereket Oroszországnak (Mandiner)
A Politico által megszerzett vámadatok szerint a kínaiak gépkarabélyokat, valamint Törökországon és az Egyesült Arab Emírségeken keresztül irányított drónszállítmányokat és testpáncélokat küldtek Oroszországba.
márc. 17
17:57
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Vlagyimir Putyin ellen (Nyugati Fény)
Súlyosak a vádak.
márc. 17
17:58
Ez a legendás együttes állhat újra össze Károly király koronázási ünnepségének kedvéért (Magyar Hírlap)
A nagy durranás.
márc. 17
18:00
Az Állami Számvevőszék szerint az ellenzék megsértette a kampányra vonatkozó törvényeket (HírTV)
Erős a gyanú, hogy tiltott pártfinanszírozás történt az országgyűlési választáskor - állítja a Fidesz frakcióvezetője az Állami Számvevőszék vizsgálatára hivatkozva.
márc. 17
18:00
Mágneses mezők segítségével kutatják a rejtélyes elsüllyedt civilizáció nyomait (Magyar Hírlap)
Az Északi-tenger alatti elsüllyedt vidék felfedezése a régészet egyik utolsó nagy kihívása.
márc. 17
18:03
Elképesztő! A világ leghosszabb függőhídjával kötnék össze Szicíliát a szárazfölddel: így nézne ki (Blikk)
Szicíliát végül összeköthetik dél-Olaszországgal, a másfél évtizedes projekt megvalósulni látszik. A Giorgia Meloni-vezette kormány elfogadta a rendeletet, az olasz parlament 60 napon belül kell törvényesítse. Ebben az esetben már jövőre elkezdődhetnek a munkálatok.
márc. 17
18:03
Milliárdos ingatlanvagyonra adták be tulajdonlási igényüket az egyházak: így keresnek kibúvót az önkormányzatok (Blikk)
Több helyen a feje tetejére állíthatja az önkormányzatok költségvetési terveit az egyházi ingatlanok térítésmentes átadása, amelynek új rendjéről még tavaly hozott törvény a parlament. Az önkormányzatok keresik a kibúvót. Emellett előfordultak vadhajtások is bizonyos egyházközségek részéről, amelyek törvényről tudomást szerezve, kihasználva a tanke
márc. 17
18:03
Új logót kapott a Glamour márka (MMonline)
Frissítette és cserélte logóját a Glamour mind a tizenegy országban, ahol a népszerű glossy márka jelen van. Az új logó erős, időtlen és stílusos megjelenése visszatükrözi a márka globális küldetését: a nők támogatását, erővel felruházását életük minden területén. Az új logó már elfoglalta helyét a márka hazai online platformjain, többek között a G
márc. 17
18:03
Szíriai keresztény vezetők mondtak köszönetet hazánknak (Demokrata)
Magyarország további segítségnyújtást tervez a földrengés sújtotta térségnek.
márc. 17
18:09
Kocsis Máté: a finnek jöhetnek, a svédek még várjanak (Menedzsment Fórum)
A Fidesz-frakció egyelőre csak a finn NATO-csatlakozásra mond igent.
márc. 17
18:09
Az Aegon és az OTP alapkezelők elkülönítik orosz részvényalapjaik befagyott és likvid eszközeit (Adózóna)
Az Aegon Alapkezelő Zrt. és az OTP Alapkezelő Zrt. elkülönítik orosz részvénybefektetési alapjaikon belül a befagyott, illetve a likvid eszközállományt. A befektetési jegysorozatok megosztása nem változtatja meg a befektetők vagyonát, pusztán annak megosztásáról van szó. A hazai orosz kitettségű befektetési alapok állománya minimális a befektetési
márc. 17
18:09
Hatalmas katasztrófát okozhatott volna két indiai pilóta kávészünete (ATV)
Az indiai SpiceJet légitársaság előállította két pilótáját, miután nyilvánosságra került egy kép, amelyen kávét és süteményeket fogyasztottak a pilótafülkében. A kávészünet hatalmas tragédiával is végződhetett volna, ha a forró ital kiömlik a fülkében – írja a CNN.
márc. 17
18:09
Török elnök: Ankara hozzájárul Finnország NATO felvételéhez (Növekedés)
Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában bejelentette, hogy Törökország hozzájárul Finnország NATO-csatlakozásához.
márc. 17
18:09
Orosz külügy: Moszkva semmisnek tekinti a Nemzetközi Büntetőbíróság Putyin ellen kiadott letartóztatási parancsát (Mandiner)
„Oroszország nem működik együtt ezzel a szervvel, és az ICC-től származó előírások jogilag semmisek lesznek számunkra" – hangsúlyozta az orosz külügyi szóvivő.
márc. 17
18:09
Már 20 ezer orvos jelezte, hogy továbbra is kamarai tag szeretne lenni (Telex)
Az orvosoknak azért kell újra belépniük a kamarába, mert a kormány egy gyors törvénymódosítással megszüntette a kötelező kamarai tagságot.
márc. 17
18:09
Elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság (Telex)
Háborús bűncselekmények, deportálások elkövetésével gyanúsítja az ICC az orosz elnököt. Oroszország nem ismeri el az ICC joghatóságát. Putyin azonban letartóztatható lenne olyan az országban, amely elismeri az ICC-t.
márc. 17
18:09
Ilyen lesz a Volkswagen olcsó villanyautója (Telex)
Az eddigi legolcsóbb elektromos hajtású Volkswagen sokkal nagyobb lesz, mint az autómegosztóknál rendszeresített e-Up!, ráadásul 450 kilométer a hatótávja, így nemcsak városi autóként válhat be.
márc. 17
18:15
Tovább dagadt a botrány Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése miatt (Infostart)
Két bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Franciaországban az ellenzéki pártok a kormány ellen pénteken a nyugdíjreform parlamenti szavazás nélküli elfogadását követően, miközben az elmúlt hetek utcai tiltakozásai is folytatódnak
márc. 17
18:15
MNB: az Aegon és az OTP alapkezelők elkülönítik orosz részvényalapjaik befagyott és likvid eszközeit (ProfitLine)
Az Aegon Alapkezelő Zrt. és az OTP Alapkezelő Zrt. elkülönítik orosz részvénybefektetési alapjaikon belül a befagyott, illetve a likvid eszközállományt. A befektetési jegysorozatok megosztása nem változtatja meg a befektetők vagyonát, pusztán annak megosztásáról van szó; a hazai orosz kitettségű befektetési alapok állománya minimális a befektetési
márc. 17
18:15
Közös gázvásárlás jöhet az EU-ban (Portfolio)
Közös gázvásárlásra ösztönzik a vállalatokat az EU vezetői egy tervezet szerint – írja a Reuters.
márc. 17
18:15
Az amerikai ipari termelés stagnált februárban (Növekedés)
Az amerikai ipari termelés az elemzők által várt bővülés helyett stagnált februárban havi összevetésben - közölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed.
márc. 17
18:15
Kiderült, ki fenyegette meg Deák Dánielt (Mandiner)
Az elemző szerint a Szikra Mozgalomhoz köthető baloldali erőszakszervezet, az Antifa szimpatizánsa volt az elkövető.
márc. 17
18:15
Óriásit bukott az egyik Ferrari a Hosszútávú-világbajnokság szezonnyitóján (videó) (Racing)
Óriási balesettel indult az idei WEC-szezon, egy Ferrari csapódott a falnak, ám a pilóta szerencsére nem sérült meg.
márc. 17
18:18
Tíz százalék alatt az uniós infláció, a legnagyobb drágulás továbbra is Magyarországon van (Márkamonitor)
Lassult februárban az uniós infláció– közölte az Európai Unió statisztikai hivatala. Az Európai Unió éves inflációja 2023 februárjában 9,9 százalék volt, szemben a januári 10 százalékkal. Egy évvel ezelőtt az infláció még 6,2 százalékos volt.   A legalacsonyabb éves rátát Luxemburgban (4,8 százalék), Belgiumban (5,4 százalék) és Spanyolországban (6
márc. 17
18:21
A finneknek zöld jelzést ad, a svédeket még parkoltatja az Orbán-kormány (Privátbankár)
A Fidesz-frakció egyelőre csak a finn NATO-csatlakozásra mond igent.
márc. 17
18:21
Elfogyott a lendület, mínuszban zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
A hazai blue chipek közül a nap korábbi szakaszában nagyot ralizó OTP mellett a Richter részvényei is mínuszban zártak, míg a Mol és a Magyar Telekom papírjai mérsékelt pluszban zártak.
márc. 17
18:21
Tömegével mondják fel szerződéseiket a magyarok: már a nyugdíjbiztosításról is lemondtunk? (Pénzcentrum)
A havonta, vagy más rendszereséggel fizetendő életbiztosítások esetében az átlagos szerződéses időszak 10-12 év, ehhez képest a szerződések mintegy fele nem éri meg a tartam végét. A nyugdíjbiztosításoknál - a 2014-től fennálló adókedvezmény miatt - valószínűleg jobb lesz a fennmaradási arány, de itt is van lemorzsolódás. Nem túl jó a helyzet az ön
márc. 17
18:21
Megtisztulni belül és kívül: ezt adhatja számunkra a böjt (egy.hu)
Aki vallási meggyőződésből belevág minden évben a nagyböjtbe, jól tudja, hogy olykor meglehetősen nehéz a test megtisztítása mellett a szellemet is felkészíteni a húsvétra. Számos egészségügyi és lelki előnnyel járhat azonban, ha valaki mégis belekezd. Ne álljunk meg önmagunknál, a környezetünk rendbetétele is fontos, hogy felkészüljünk a megújulás
márc. 17
18:23
Csődvédelmet kért a Silicon Valley Bank pénzügyi csoportja (Portfolio)
Az SVB Financial Group pénteken közölte, hogy bíróság által felügyelt reorganizáció iránti kérelmet nyújtott be, hogy az úgynevezett 11. fejezet szerinti csődvédelem alapján vevőket keressen eszközeire. Egy héttel azután történt ez, hogy egyik egységét, a Silicon Valley Bankot annak fizetésképtelensége miatt az amerikai szabályozó hatóságok közvetl

Keresés