Ahogy idősödünk, egyre fontosabbá figyelnünk agyunk egészségére. Az Egyesült Államokban folyamatosan nő a demenciában szenvedők száma, részben azért, mert az emberek egyre tovább élnek. Az Egyesült Államokban a 85 és 89 év közötti felnőttek 22 százalékának van demenciája, a 90 éves vagy idősebb felnőttek körében ez az arány 33 százalék.
Újabb több mint 20%-os esésben vannak a New York-i tőzsdén a First Republic Bank részvényei annak ellenére, hogy nagybankok betételhelyezési ígérettel siettek a bank segítségére.
A szeles és napsütéses napokat követően a hétvégére várható száraz, jelentősebb csapadék nélküli időjárás megnöveli az erdőre átterjedő szabadtéri tüzek kialakulásának veszélyét, ezért 2023. március 18-tól a hatóság tűzgyújtási tilalmat rendel el Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
79 éves lett Voith Ági. A színésznőt – elmondása szerint – egyáltalán nem zavarja a kora, a születésnapjait pedig szereti, mert mindig jól szokott telni a szerettei körében.
Iszonyú infláció, földrengés és árvíz is sújtotta Törökországot, mégsem maradnak el a májusban esedékes választások. Ez azonban számos kérdést felvet. Az ország helyzetéről és stratégiai jelentőségéről Egeresi Zoltánnal beszélgettünk az InfoRádió Aréna című műsorában.
Véglegesítette egy veszprémi helyi rádiós pályázat felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa, amely ugyanezen az ülésen hatósági szerződéskötést kezdeményezett a Debrecen 94,4 MHz körzeti frekvencia pályázatán nyertes szolgáltatóval - közölte az Nmhh kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
A legtöbb üzlet – néhány kivételtől eltekintve – évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet majd nyitva Horvátországban, miután a parlament pénteken megszavazta az erről szóló jogszabályt – közölte a helyi közszolgálati televízió.
Megjelent a BNB Chain-en az Uniswap, pontosabban annak v3 verziója. A kriptovilág legnépszerűbb decentralizált váltója eddig cask az Ethereumon, a Polygonon és néhány kisebb hálózaton volt elérhető. A BNB Chainre való bevezetésre azután került sor, hogy a $UNI token tulajdonosok egyértelmű többsége februárban a bővítés mellett szavazott. Az Uniswap
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen - jelentette be a hágai székhelyű bíróság pénteken.
A BBC korábbi vezetője, Jason Blain semmin nem spórolt, fontmilliókat költött luxusingatlanra, tízezreket szobaszervizre – hamarosan a bíróság elé kell állnia.
Svédország továbbra is biztos abban, hogy a NATO tagja lesz dacára Törökország azon döntésének, hogy egyelőre csak Finnország csatlakozását ratifikálja - jelentette ki pénteken Tobias Billström svéd külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva.
Kizártnak tartja Toto Wolff, hogy Lewis Hamilton jelenleg más csapathoz akarjon szerződni, ám elismerte, amennyiben a Mercedes évekre megreked a fejlődésben, logikus lépés lenne részéről a váltás.
Ropogós, kellemesen krémes és könnyed: szinte lehetetlen elrontani, és minden étterem étlapján megtalálható. Mindez egy puszta véletlennek köszönhető. Az eredeti cézár saláta római salátával, krutonnal, parmezán sajttal és dresszinggel készül. Az öntet olívaolaj, citromlé, Worcestershire-szósz, dijoni mustár és fokhagyma keveréke. Magát az
A szövetségi munkaügyi hivatal (Budesagentur für Arbeit, BA) adatai szerint az autóiparban 2013 óta 9 százalékkal csökkent a gyártási munkahelyek száma. Oliver Falck, a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) vállalatgazdasági és új technológiai osztá
A Credit Suisse egyik speciális kötvénytípusának árfolyama azt mutatja, hogy a piac szerint kevés lehet még az 50 milliárd svájci frankos likviditási segítség is, amit a svájci jegybanki nyújtott a pénzintézetnek – írja a Bloomberg.
Windisch László az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta, hogy „igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt”.
Beváltak az új GTP-osztály BoP módosításai, visszafogták a Daytonában messze a mezőny előtt járó Acurát, és az egész első sort egy másik gyártó bérelte ki.