A Ha menni kell című szerzemény az elengedés témáját dolgozza fel. Bár koncerteken már sokszor játszották, csak mostanra érkezett el az idő, hogy megjelentessék.
Egyre több tanulmány erősíti meg, hogy amikor egy vállalat négynapos munkahétre tér át, javul a dolgozók termelékenysége, egészségi állapota, kapcsolatai, sőt még pénzügyei is. Mark Takano kaliforniai képviselő a közelmúltban a Kongresszusban újra felvetette a 32 órás munkahétről szóló törvényt, amely elfogadása esetén a munkahét jelenlegi fogalmát
Rengeteg füstbe ment terv döntött a Sebringi 12 órás verseny sorsáról, a sötétség és a fáradtság végül a futam végét elég hektikussá tette mindegyik kategória számára.
Útinaplónkból az is kiderül, hogyan nyúltak le bennünket rögtön a városba érkezés után, és miért beszélnek furcsa, hibrid nyelven a helyiek, amikor olaszul válaszolnak nekik a külföldiek.
A fővárosban a 40 négyzetméternél kisebb garzonlakások kínálati átlagára 33,9 millió forint volt márciusban. A vármegyeszékhelyeket pedig 10,1-33,9 milliós garzon ár jellemzi.
Egyre több tanulmány erősíti meg, hogy amikor egy vállalat négynapos munkahétre tér át, javul a dolgozók termelékenysége, egészségi állapota, kapcsolatai, sőt még pénzügyei is. Mark Takano kaliforniai képviselő a közelmúltban a Kongresszusban újra felvetette a 32 órás munkahétről szóló törvényt, amely elfogadása esetén a munkahét jelenlegi fogalmát
A holland-magyar Mariёlle van Luijk évek óta magyar népviseleteket gyűjt, majd ezeket megörökíti magán az Instagramján. Mióta itt él, még jobban felpörgött a gyűjtőszenvedélye: falvakba jár, öltöztetőnőkkel találkozik, és ezáltal nemcsak a magyar identitását találta meg, hanem annál sokkal többet.
Denise Rocha a brazil szövetségi szenátusban dolgozott egy parlamenti vizsgálóbizottságban, most állítólag kilencvenszer annyit keres az OnlyFansen és modellmunkáival.
Erősítik a kizárólagos lakossági parkolást Ferencvárosban, érdemes odafigyelni az áthaladó autósoknak. Már este se, mindegy, hol állunk meg - írja a HVG.hu.
Erdogan egyre inkább megosztotta a török társadalmat a hatalmon maradás érdekében, az ellenzék közös vezetője viszont arról ismert, hogy kompromisszumokat keres. De ki ez az ember, aki Törökország 13. elnöke lehet májusban? Káncz Csaba jegyzete.
Több jel is arra mutat, hogy Németország mintha kezdene kihátrálni az orosz kapcsolatok teljes elvágásából, és jelzi, hogy Ukrajna támogatása nem végtelen.
Amíg 2022-ben még minden hatodik magyar nyugdíjasnak problémát okozott a mindennapokban a rossz egészségi állapota, az arányuk 2023-ban csaknem 20 százalékra nőtt - derült ki a Pénzcentrum friss kutatásából. Idén tehát már minden ötödik nyugdíjasnak jelent komoly gondot az egészsége. Az idősek több mint felének romlott kisebb-nagyobb mértékben az e
Nyomatról nyomatra címmel, hagyományteremtő szándékkal tartanak a művészi grafika hagyományait, technikai sokszínűségét és a műfaj képviselőit bemutató elméleti és gyakorlati alkotóműhelyt március 29. és 31. között a Szolnoki Művésztelepen.
Miskovits Marci a napokban ünnepelte 27. születésnapját. A Viva tv egykori műsorvezetője, fiatal kora ellenére több százezer rajongót tudhat magáénak, mégsem szállt el a sikertől. A GLAMOUR arra volt kíváncsi, hogyan vált pillanatok alatt sikeressé Miskovits Márton, akiért fiatalok ezrei rajonganak.
Megható felvételt osztott meg a közösségi oldalán Kóbor Léna. Másfél évvel ezelőtt elhunyt édesapjával, Kóbor Jánossal duettezett az akkor mindössze hároméves angyali kislány.
Nem mindennapi felvételt tett közzé a Washington megyei seriffhivatal. Egy gyilkosság vádlottjának az esküdtszék kiválasztása kapcsán kellett megjelennie a tárgyalóteremben, ám a férfi kihasználta a lehetőséget és kereket oldott.
Az elmúlt egy év kamatemelési ciklusa most kezdte kimutatni a foga fehérjét. A monetáris transzmisszió, vagyis a kamatemelések gazdaságon kifejtett hatása, körülbelül másfél év alatt bontakozik ki, ami azt jelentheti, hogy a következő pár hónapban drasztikus változások következhetnek be az amerikai gazdaságban. A múlt héten a Silicon Valley Bank cs