Az elmúlt három évben meghódította a címlapokat Sanna Marin, aki 34 évesen lett Finnország miniszterelnöke. Az áprilisi választások után azonban egyáltalán nem biztos, hogy kormányon maradhat a szociáldemokrata politikusnő.
Sergio Pérez sajnálja Max Verstappent, Charles Leclerc szerint a Red Bull más dimenziót képvisel, míg Fernando Alonso bizakodik a dzsiddai időmérő után.
Szakértők szerint az időszakos böjtöléssel nem csupán fogyni lehet, de egészségesebbek is leszünk. Nem árt azonban tisztában lenni vele, mit is jelent az időszakosság, vagyis milyen gyakran szabad belevágni a böjtölésbe, és milyen típusú böjtöt érdemes kipróbálni.
Elszálltak a piaci hitelkamatok, a lakossági hiteladósok majdnem fele azonban semmit sem érez ebből, mert vagy az állam vagy a bankok fizetik helyettük a költségeket.
Generációk sorát nevelték fel egészségben, tápláló finomságokat adtak az embereknek hosszú ideig. Bár a divatok elsodorták őket, kis számban még mindig itt vannak, és csodákkal ajándékoznak meg bennünket. Az pedig, hogy mennyi van belőlük, csak rajtunk múlik. Én arra biztatok mindenkit, ültessen egy-egy gyümölcsfát!
Aranyosi Péter ezúttal nem viccel, átértékelte az életét, és ötvenévesen már nem a fellépésekkel akarja tölteni az idejét. A Blikknek kellő komolysággal mesélt döntése hátteréről és a magánéletéről is.
A City Developments Limited (Cdl) megvásárolta a London központjában található kikötőt és az azt körülvevő, igen értékes ingatlanállományt. A St Katharine Docks kikötőt 1828-ban nyitották meg, a komplexum egy 23 hektáros, a Temzére néző, szabad tulajdonú, vegyes használatú ingatlanon található. Több mint 500 ezer négyzetméternyi A kategóriás irodát
Az LPW Reinigungssysteme GmbH az elmúlt években világszerte a vevőspecifikus rendszermegoldások szakértőjeként vált ismertté a nagy tisztasági követelményeket megfogalmazó ágazatokban. A Riederichben gyártott, a legmagasabb tisztasági követelményeket is kielégítő rendszereket számos high-tech területen használják. Logikus lépés volt egy, az évek al
A XX. század kiemelkedő írói és költői kerülnek a Pkü 2023-as irodalmi sorozatának a fókuszába, akik születésének vagy halálának idén kerek évfordulója van.
A szerencsejátékokkal felelősségteljesen eltöltött idő nem csupán izgalmas szórakozás lehet, hanem akár kereseti lehetőség is. Minél alaposabb ismerettel rendelkezünk egy-egy
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.
A Vestbee égisze alatt elindult a Hello CleanTech program, aminek célja a világ energiaiparára valódi hatást gyakorló cleantech technológiai megoldások fejlesztésén dolgozó startupok támogatása. Az ebbe beválasztott vállalkozásoknak esélyük nyílik kereskedelmi együttműködéseket kialakítani az iparági vezetőkkel, megszerezni tapasztalt piaci szakért
Bár az it-iparágban dolgozó magyar nők fizetése a gazdasági válság ellenére nőtt, jelentős részük elégedetlen a jelenlegi bérezésével. A No Fluff Jobs nemzetközi it-állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit. Belépési leh
Fának csapódott egy személygépkocsi a Várpalota és Ősi közötti útszakaszon, Pétfürdő térségében - írta honlapján a katasztrófavédelem vasárnap reggel 6 órakor. A baleset következtében a járműből egy ember kizuhant. A pétfürdői hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit, valamint a társhatóságokkal közösen dolgoznak a helyszínen. A műszaki ment
Az elmúlt hetek során már beszéltünk arról, hogy mennyit érhet 1-1 régi játék, lemez, sportkártya vagy képregény. Most viszont egy olyan tárgyi befektetést fogunk megvizsgálni, ami már sokkal nagyobb réteget vonz: nevezetesen a magyarok egyik kedvenc italát, a whiskyt, ami sokkal jobb befektetés, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk. De vajon mit kel
Gyermekkorunkban a legtöbben rengetegszer hallottuk, hogy mielőtt bármilyen ételhez nyúlnánk, kezet kell mosnunk. De miért lehet vajon az, hogy manapság mégis rengetegen megfeledkeznek róla, vagy egyszerűen lényegtelennek tartják? Nos, minden bizonnyal azért, mert sokunknak a kézmosás elhagyásáról egyáltalán nem az jut eszünkbe, hogy milyen kockáza