2023. március 21. kedd

márc. 21
0:31
A háborúnak csak a tűzszünet és a béketárgyalások vethetnek véget (Magyar Nemzet)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter leszögezte, hogy Magyarország nem adja át lőszerkészletét Ukrajnának.
márc. 21
0:31
Olasz sajtó: A Ferrari teljesítménye elkeserítő, a Red Bull a saját ligájában játszik (Racing)
Az olasz média is a Red Bullt éltette, miközben a Ferrari újabb lemaradását taglalta. Max Verstappen vállára is ráült a technika ördöge, így idejekorán kellett befejeznie az időmérőt. A 15. helyről rajtolva viszont a második pozícióig ért fel, miközben csapattársa megnyerte a versenyt. Ugyanakkor Fernando Alonso harmadik helye és a Ferrari szereplé
márc. 21
0:34
Nővére talált rá: belehalt a 11 éves fiú a TikTok-kihívásba (BorsOnline)
Mentőhelikoptert riasztottak a család házához.
márc. 21
0:34
Milliomos lehetett volna ha levette volna a maszkot, de ő nem élt a lehetőséggel (Promotions)
Hihetetlen dolog történt egy nővel repülés közben, csupán a maszkját kellett volna levennie, hogy gazdag legyen.
márc. 21
0:34
Nagy István: Brüsszel ismét kettős mércével mér és szándékosan hátrányos helyzetbe hozza a magyar gazdákat (Magyar Hírlap)
Az agrárminiszter sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy az ukrán határ melletti tagállamokat elárasztotta az ukrán gabona, nagyon súlyos belső piaci zavart előidézve.
márc. 21
0:35
Jeszenszky Zsolt: Oroszországot Európába vezetjük (Mandiner)
Hitlerrel valóban nem lehetett kiegyezni. Ám az ebből levezetett Putyin-párhuzam hamis.
márc. 21
0:35
A népakarat ellenében szállítana fegyvereket Ukrajnába a szlovák kormány (Magyar Nemzet)
Kérdéses, hogy az ideiglenes kabinetnek van-e egyáltalán joga haditechnikát küldeni egy hadviselő félnek.
márc. 21
0:36
Hazugság, hogy Magyarország megvétózta volna az uniós állásfoglalást a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyben (Magyar Hírlap)
Paczolay Máté külügyi szóvivő hétfőn este az MTI-vel közölte az igazságot.
márc. 21
0:38
Gyász: Tragikus hirtelenséggel elhunyt a rocklegenda (BorsOnline)
Állítólag rejtélyes betegséggel küzdött.
márc. 21
0:38
Tápai Szabina: "Eleget bohóckodtam már és kicsit elegem is lett" (Promotions)
Tápai Szabina váratlan döntést hozott.
márc. 21
0:38
In flagranti: rajtakapta a házasságtörő nejét, aztán még őt akarták megölni (Magyar Hírlap)
A Vas megye-szerte ismert urológus szaktekintély és 56 éves pedagógus felesége szörnyű esetéről suttog Szombathely.
márc. 21
0:39
Kisállat találkozó és adománygyűjtés a Ziccerben! (Metropol)
Először rendezik meg a Ziccer Trollfoci Sport Pub és a Szurkolók az Állatokért közös szervezésében a kisállatok estéjét.
márc. 21
0:39
Lezuhant egy katonai helikopter Kolumbiában (Mandiner)
Senki sem élte túl a fedélzeten tartózkodók közül a balesetet.
márc. 21
0:39
Súlyosítás jöhet a kutyái hangszálát elvágó karcagi férfi ügyében (Magyar Nemzet)
Csaknem 150 kutyát tartott.
márc. 21
0:42
Azt hitték a vibrátorát posztolta ki a focista, de sokkal durvább a valóság (Promotions)
A világ leghülyébb focistája cím aligha büszke tulajdonosát mutatjuk be
márc. 21
0:42
Kulcsár Katalin a világ ötödik legjobb női játékvezetője (Magyar Hírlap)
A hétfőn közzétett ranglistán, amely az esztendőnkénti rangsorok első húsz helyezettje pontszámainak összesítésével készült, az IFFHS-elismerést négy alkalommal kiérdemelt Bibiana Steinhaus végzett az élen, 171 ponttal.
márc. 21
0:43
Karácsony az újságírónak: Jelentkezzen át, és szavazzon Budapesten! (Mandiner)
Az érdemi válasz elől kitért a főpolgármester, miután a 2024-es választási terveiről kérdezték.
márc. 21
0:43
Orbán Viktor megmutatta, mi van a színfalak mögött (Magyar Nemzet)
Egyelőre rejtély, hogy kit, vagy mit lesett meg a miniszterelnök.
márc. 21
0:45
Magunk maradtunk - filmvetítés és beszélgetés Kovács Ákossal (Metropol)
"Az est során a Magunk maradtunk (magyar kisjátékfilm, 27 perc, 2022) című kisfilmet tekinthetik meg vendégeink, amely után Kovács Ákos énekes-dalszerzővel, a film forgatókönyvírójával és rendezőjével beszélgetünk."
márc. 21
0:46
Még ezen a héten börtönbe kerül a volt amerikai elnök - egy álhírgyáros portál szerint (Promotions)
Megdöbbentő és világrengető hírt közölt a kétes hírértékű Palmer Report nevű weboldal
márc. 21
0:46
A metropolisz építésekor felhasznált faanyag évgyűrűinek vizsgálatát a folyamatos felújítási munkálatok tették lehetővé (Magyar Hírlap)
A múltról árulkodnak a New York-i gerendák.
márc. 21
0:47
Hol van már a csőd rémképe? Ismét képes magas hozzáadott értékű termék gyártására a Dunaferr (Mandiner)
Ez garancia arra, hogy a vasmű hosszú távon is hatékonyan működjön.
márc. 21
0:47
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Dunaferr (Magyar Nemzet)
A legutóbbi az egyik legjelentősebb lépés a Dunaferr üzemszerű újraindítása érdekében.
márc. 21
0:50
A démoni focistafeleség a mindennapos ágytornára esküszik (Promotions)
A Real Madriddal és a spanyol válogatottal egykor már mindent megnyerő Sergio Ramos rég megtalálta a végzete asszonyát
márc. 21
0:50
Pedofília és terrorizmus esetén a halálbüntetés visszaállítását javasolja egy orosz párt (Magyar Hírlap)
Szergej Mironov, a baloldali Igazságos Oroszország párt vezetője jelentette be a tervezetet.
márc. 21
0:51
John Bolton: Az Egyesült Államoknak nem kéne figyelembe vennie a Putyin elleni elfogatóparancsot (Mandiner)
Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadója illegitim szervezetnek minősítette a Nemzetközi Büntetőbíróságot.
márc. 21
0:51
Robbanószerkezeteket küldtek két ecuadori televíziónak is, egy újságíró megsérült (Magyar Nemzet)
Katonai típusú robbanószerről lehet szó.
márc. 21
0:54
Claudia Romani mostantól szerencsét hoz! (Promotions)
Claudia Romani legújabb Szent Patrik-napi fotózása lélegzetelállító látványt nyújt!
márc. 21
0:54
Fényes nappal bolyongott az utcán meztelenül az egykori tinisztár (Magyar Hírlap)
A meztelen sztárt egy közeli rendőrőrsre vitték, ahol megállapították, hogy pszichiátriai megfigyelés alá kell helyezni.
márc. 21
0:57
Skandináv Filmklub (Metropol)
Svéd film magyar felirattal, 110 perc.
márc. 21
1:21
Felülvizsgálják üzleti stratégiájukat a kisvállalkozások (ProfitLine)
A kisvállalkozások többségének az energia- és az alapanyagárak emelkedése, valamint a gazdasági környezet jelentik a legnagyobb kihívást, ezért felülvizsgálják üzleti stratégiájukat - derült ki a Magyar Bankholding reprezentatív kutatásából, amiről hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
márc. 21
1:45
Az Európai Unió meghosszabbította a líbiai fegyverembargót ellenőrző földközi-tengeri misszióját (ProfitLine)
Az Európai Unió Tanácsa 2025. március 31-ig meghosszabbította az Ensz líbiai fegyverembargójának ellenőrzésére létrehozott, Euronavfor Med Irini nevű földközi-tengeri misszióját - közölte a tanács hétfőn.
márc. 21
2:15
Hatalmas aranylelőhelyet találtak Kínában (ProfitLine)
Kínában egy hatalmas aranylelőhelyet fedeztek fel, mintegy 50 tonnás tartalékkal. Piaci értéke 3 ezer milliárd dollár körül van - jelentette a helyi média hétfőn.
márc. 21
2:18
Mi az az IPCC-jelentés, és miért fontos? (NRGreport)
A kormányok március 19-án áldásukat adták az ENSZ éghajlatváltozásról szóló új jelentésére, miután a jóváhagyást a gazdag és a fejlődő országok közötti, a kibocsátási célokról és a sebezhető országoknak nyújtott pénzügyi támogatásról szóló vita hátráltatta.
márc. 21
3:15
Családi pótlék helyett élelmiszerjegy! - így nem lehet elinni, elkártyázni a pénzt (ProfitLine)
A családok támogatásáról szóló 1998. évi Lxxxiv. törvény, és a végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet tartalmazza a családi pótlék részletes szabályait. A családi pótlék és annak összege körül évek óta folyamatosak a politikai viharok, így ne csodálkozzunk, hogy szakértők folyamatosan próbálják a rendszert megújítani, megreformál
márc. 21
3:18
„Meg fogok gyógyulni!” – üzent a 14 éves rákbeteg budapesti lány, akiről azt hitték, csak megfázott (BorsOnline)
Dzsesszika küzdelme a rák ellen meghatotta olvasóinkat.
márc. 21
3:42
37 milliárd tonna széndioxidot bocsátott ki az energiaszektor tavaly, ezt kell az évszázad közepéig csökkenteni (NRGreport)
Az energetikai átállás egyelőre hatalmas hegynek tűnik, amelyet meg kell másznunk. Nagy számokat olvasunk, ha kibocsátás-csökkentésről van szó, vagy éppen az alternatívákba való beruházásokat emlegetik. Rengeteg szkepticizmus hangzott el azzal kapcsolatban, hogy van-e elég hely és tőke mindezek megvalósításához, de szakértők szerint az akadályok ke
márc. 21
3:45
Óriási változásra készülhetnek a gmailesek (Infostart)
A Google Workspace irodai programcsomag szolgáltatásaiban is megjelenik a ChatGPT-re hasonlító mesterséges intelligencia, mely akár néhány parancs alapján képes lesz komplett szövegeket generálni.
márc. 21
4:15
Egyszerű oka lehet a drága magyar üzemanyagnak - elemzés (Infostart)
Számos régiós országénál drágábban lehet itthon tankolni azután, hogy december 7-én kivezették az ársapkát - ennek okát kereste a Magyar Nemzeti Bank.
márc. 21
4:18
Kijev engedélyezte, hogy a katonákat végzettség nélkül is tiszti rangra emelhessék (Magyar Hírlap)
A katonai szolgálatról szóló törvény módosítását 283 képviselő szavazta meg.
márc. 21
4:21
Roger Dubuis Excalibur Blacklight Spin-Stone Monobalancier – minden is világít (Kronometer)
Már megszokhattuk, hogy a Roger Dubuis szeret kísérletezni, nem is akárhogy, hiszen minden őrült ötletüket Hyper Horology szinten valósítják meg. Ez kvázi a Haute Horlogerie-nek felel meg, csak a Roger…
márc. 21
4:24
Fiola Attila kikerült a keretből (Igényesférfi.hu)
Fiola Attila sérülés miatt nem szerepelhet a magyar labdarúgó-válogatott csütörtöki és hétfői mérkőzésén.
márc. 21
4:24
Napi csillagjóslás – március 21: a Mérleg örömét negatív emberek marcangolhatják szét, míg a Skorpió teljesen új útra léphet (Promotions)
Lássuk, hogy mire hívja fel a figyelmedet a mai napi horoszkóp!
márc. 21
4:27
Afázia - Amikor újra meg kell tanulni beszélni (WebBeteg)
Afázia, ezt az idegen szót akkor használjuk, ha valamilyen, az agyban található beszédközpontot érő hatás következtében sérül a beszédképzés és/vagy a beszédértés. Nagyon gyakran látjuk ezt az állapotot agyvérzést követően, de agydaganat vagy koponyát ért sérülés következtében is gyakori.
márc. 21
4:36
Az erkélyen kiabált a kisfiú, hogy észrevegyék a nyolcadikról kizuhant kistestvérét (hirado.hu)
Gyermek elhanyagolásának gyanújával hallgattak ki két nőt Angliában, miután egy kisfiú kizuhant a nyolcadik emeleti lakásukból múlt hét kedden.
márc. 21
4:36
Ki termeszthet Bimit? (Magyar Mezőgazdaság)
Egyáltalán, mi az a Bimi? A Bimi a brokkoli és a kínai kel, azaz pontosabban a kai-lan keresztezéséből jött létre. Csak valami kicsit más ebben a brokkoliban.
márc. 21
4:42
Forradalmi megoldást alkalmaz új autójában a Lexus (autopro)
Egy európai sajtóeseményen mutatta meg a Lexus az első globálisan forgalmazott elektromos modelljét, amiben már a kormány sem olyan, mint megszoktuk.
márc. 21
4:42
Hihetetlen, ennek a kislánynak 12 évesen magasabb az IQ-ja, mint Einsteinnek és Stephen Hawkingnak volt (Magyar Hírlap)
A Mensa szervezet IQ-tesztjén derült fény a kis zsenire.
márc. 21
4:45
Se bugyi se más, teljesen meztelenül medencézik a fitneszmodell (Metropol)
A szőke szépség all in poszttal jelentkezett.
márc. 21
4:45
Tavaly visszatértek a turisták Párizsba (ProfitLine)
Több mint 44 millió turista látogatott el tavaly Párizsba és környékére, az Ile-de-France régióba, ami 95 százalékos emelkedés 2021-hez képest, de még 13 százalékkal elmarad a koronavírus-járvány előtti szinttől - derül ki a régió turisztikai bizottságának hétfőn közzétett közleményéből.

Keresés