Toto Wolff szerint most már a prioritás, de nem zárja ki, hogy a sikerükhöz a Red Bull és az Aston Martin autójának vizsgálata jelenti a kulcsot. A 2014-től 2020-ig minden fronton taroló Mercedes 2022-ben, az új szabályok vezetésének évében meggyengült, és néhány hónapon keresztül hiába fejlődött, idén megint jelentős hátrányba került a Red Bull-la
Nem kell élsportolni, az egészséges testmozgás is sokat segít – mutat rá a WHO-OECD közös jelentése, amely szerint már heti 150 perc fizikai aktivitás már nagyon sokat segítene.
Az MVM Zöld Generáció Kft. 9,4 milliárd forintos beruházással 23,97 megawatt (MW) csúcs kapacitású naperőművet épített uniós támogatással Szeged határában.
Bruce Willis felesége egy videóban foglalta össze, hogy hogyan telt az színész 68. születésnapja és szívszorító részleteket is elárult a demenciában szenvedő Willis állapotáról.
Fontos márciusi határidőt szab meg a kormány: ugyanis a nyugdíjellátás végrehajtásáról szóló kormányrendelet módosítása szerint minden év márciusában meg kell határozni a nyugdíjszámításhoz szükséges valorizációs szorzószámokat.
A fogyókúra nem attól lesz sikeres, hogy önsanyargatásra ítéled magad, és attól még, hogy kiépítesz egy tudatos, egészséges étrendet, a kedvenc finomságaidról sem kell feltétlenül lemondanod – egyetlen összetevő van csupán, amit érdemes kicserélned.
Jennifer Lopez időről időre bebizonyítja, hogy ő a kortalan szépség megtestesítője – most kockahasának megvillantásával emlékeztetett minket arra, hogy a kor az csak egy szám, semmi több. Az ikon az élet minden területén keményen megdolgozik a sikerért, legyen szó a hibátlan külsőről, vagy a karrierben és az üzleti életben elért kifogástalan eredmé
Idén is megrendezik a TeSzedd! hulladékgyűjtő akciót, amelyre már jelentkezhetnek az önkéntesek - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten.
A belsőégésű motorral hajtott autók értékesítésének 2035-ös betiltása tiltakozást váltott ki néhány országban, köztük a németeknél is, ezért az Európai Bizottság kidolgozott egy olyan tervezetet, amely lehetővé teszi a kizárólag klímasemleges e-üzemanyaggal működő, belső égésű motorral hajtott új autók értékesítését – írja a Reuters, a hírügynökség
Gus Greensmith győzelemmel kezdte Mexikóban a szezonját a WRC2-ben, amivel a brit versenyző teljesítette a kitűzött célt, azonban szombaton nagyot hibázott a csapattal.
Magas színvonalú és gyors: ezt várják a magyarok a magánellátástól A válaszadók szerint minden életkorban érdemes biztosítással védekezni a betegségek és balesetek következményei ellen (40%), főként a 30 év felettiek tartják ezt fontosnak. A felmérésből az is kiderül, hogy szerencsére egyre többen ismerik fel a megelőzés jelentőségét, a megkérdezet
Autóipari Li-ion akkumulátorok gyártása elnevezésű tantárgy oktatása kezdődött meg az Óbudai Egyetemen, hamarosan pedig speciális szakirányra is jelentkezhetnek a mérnökhallgatók.
A hazai nagyvállalatok idén nem várnak árbevétel- és profitnövekedést. A cégek több mint egy éve csökkenő profittal számolnak, ami most negatív rekordot ért el, emellett az árbevétel várt változása is negatív előjelű – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményeiből.
A 2023-2027-es Közös Agrárpolitika idei indulásával megváltozott a területalapú támogatások rendszere: jelentős szerepet kap az Agro-ökológiai Program (Aöp), melynek keretében a környezeti és természeti értékek megőrzését célzó vállalásokért plusz támogatást lehet igényelni.
Lengyelországban csökkent a kiskereskedelmi forgalom a várt növekedés helyett, miközben az építőipari termelés a becsültnél jóval nagyobb mértékben bővült februárban éves szinten.
Az amerikai pénzügyminisztérium tisztviselői vizsgálják, hogy van-e jogi lehetőség arra, hogy a Szövetségi Betétbiztosítási Társaság (Fdic) limitjét átmenetileg megemeljék, hogy a bankoknál elhelyezett betétek teljes összege biztosítva legyen.
Július elsején lép majd a hatályba az a horvát parlament által frissen megszavazott törvény, mely jelentős mértékben korlátozza majd a helyi boltok vasárnapi nyitvatartását.
Boris Johnson volt brit miniszterelnök elismerte kedden, hogy egyes nyilatkozataival félrevezethette a londoni parlamentet a koronavírus-járvány idején saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértése ügyében, hangsúlyozta azonban, hogy ha ez előfordult, azt nem szándékosan vagy gondatlanságból tette.