A márka egyik vezetője szerint háromezer autógyári munkahelybe kerülhet, és gyárbezáráshoz vezethet, ha két év múlva az eddig ismertetett részletszabályok szerint vezetik be az Euro 7-et.
A 2018-1.3.1-VKE-2018-00039 számon futó projekt célja az volt, hogy az IoT (Internet of Things) és big data alapokon nyugvó platformmal, valamint az adaptív és integrált eszközkészletekkel a meglévő, hagyományos termékfejlesztési, gyártási, anyagmozgatási és minőségbiztosítási környezeteit és az ezekhez szorosan kapcsolódó folyamatokat ipar 4.0 meg
A Mathiász utcai lakók – ide zúdulna a forgalom – szerint a városvezetés nem egyeztetett velük megfelelő módon, mindössze 17-en voltak azon a fórumon, ahol a több száz ingatlant magába foglaló terület sorsáról döntöttek.
A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a jövő évben sorra kerülő 60. Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonjának kurátorát és kiállítását. A zsűri a kilenc pályázat közül Kopeczky Róna kurá
A több mint egymilliárd forintból megvalósuló beruházás eredményeként megújul az épület homlokzata, a váróterem burkolata, új perontetőt alakítanak ki, és megújul a pályaudvar környezete. A munkával várhatóan a harmadik negyedévre készülnek el. Képeken mutatjuk a munkálatokat.
A belügyminisztérium adatai szerint tavaly 50 624 illegális bevándorló érkezett az országba, 191 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
Moldova leginkább amiatt került a hírekbe mostanában, hogy Ukrajna után az orosz hadsereg célpontjává válhat. Emellett viszont kilógnak az európai jegybankok sorából: február után most kedden is a kamatvágás mellett döntöttek.
Milyen tételekkel tudja csökkenteni az iparűzésiadó-alapot a bevétel után adózó (nem katás, nem átalányadós), árufuvarozó egyéni vállalkozó? – kérdezte olvasónk. Hozzátette: a településen most vezették be a hipát, így ezzel eddig nem kellett számolnia.
A több mint egymilliárd forintból megvalósuló beruházás eredményeként megújul az épület homlokzata, a váróterem burkolata, új perontetőt alakítanak ki, és megújul a pályaudvar környezete. A munkával várhatóan a harmadik negyedévre készülnek el. Képeken mutatjuk a munkálatokat.
Megkezdődött a hűtlen kezeléssel vádolt Nagy János büntetőpere. Az egyik vádlott egyezséget kötött volna az ügyészséggel, de a bíróság nem fogadta el azt. Újabb részletek derültek ki az ügyről a vádirat ismertetésekor.
A Wizz Air március 21-én, budapesti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2 új úti cél kerül a menetrendbe: a dániai Koppenhága és az egyiptomi Sarm es-Sejk (Sharm El Sheikh) repülőtereire indul közvetlen…
A tavasz a víz mellett találta a miskolci Zalkodi Andrást, akit pecás körökben csak harcsaspecialistaként vagy harcsasuttogóként emlegetnek, és a nagy ho-ho-ho-horgász nem is tétlenkedett: ezúttal egy 100 kilós példányt fogott ki.
„Sajnálatosan a magyar tőrvívók olimpiai kvalifikációs programját is érinti a német szervezők versenylemondása” – tudta meg a Mandiner a Magyar Vívószövetség főtitkárától, Tamás Henriettététől. A sajátos bojkott, amit az ukránok kezdeményezésére a németek, svédek és finnek is átvettek, miszerint nem rendezik meg a tervezett olimpiai kvalifikációs v
Az Északi-középhegység térségében, majd az Alföldön és a keleti megyékben is kialakulhat a záporok mellett néhány zivatar. Ezért a keleti országrészre kiadták a roasztást.
Feltörték a FÖRI Önkormányzati Állatvédelmi Szolgálat Facebook-oldalát. Az ebtelep így kénytelen volt egy új oldalt létrehozni, amit azonban még nem sokan ismernek.
Magyarországon egyedülálló fejlesztéssel könnyíti meg az autósok és az autóipari szolgáltatók életét az nDRU. A startup vállalkozás egyszerűbbé teszi az autószervizek, autómosók, gumisok, műszaki vizsgabázisok és hasonló szolgáltatók napi működését - és persze a járműtulajdonosok napjait is.
A déli féltekén tapasztalható szélsőséges éghajlati változások komoly nehézségeket okoznak a spanyolországi, olaszországi és görögországi szamócatermesztőknek. A január közepi fagy megszakította az érzékeny gyümölcsök érési időszakát. A várható mennyiség ugyanakkor megfelelő minőségben áll majd rendelkezésre – számolt be a Kölla a fejleményekről az
Franciaország megerősíti stratégiai szerepét Dél-Ázsiában és Afrikában, alternatívát kínálva azoknak az országoknak, amelyek biztonsági garanciákat keresnek egy erős, nukleáris, nyugati hadseregtől. Az India-Franciaország-Egyesült Arab Emírségek háromoldalú kezdeményezést a múlt hónapban intézményesítették. Káncz Csaba jegyzete.
Különleges hétvégén van túl a magyar villamosenergia-rendszer, miután március 18-án szombaton ismét megdőlt a napenergia-termelési csúcs. Ami talán ennél is érdekesebb, hogy nagyrészt a naperőműveknek és Paksnak köszönhetően a karbonmentes források termelése már több órán át meghaladta az ország áramigényét, valamint egy jókora új napi áramexport-r