Tavaly nyáron egy ukrán házaspár autójára nyitottak tüzet az oroszok az izjumi front közelében. A férfi súlyosan megsérült, de végül mindketten túlélték.
A nagyvállalatok idén nem várnak árbevétel és profitnövekedést. A cégek több mint egy éve csökkenő profittal számolnak, ami most negatív rekordot ért el, emellett az árbevétel várt változása is negatív előjelű – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményeiből. A vállalatok átlagosan közel 5 százalékos profit és fél százalé
A magyar rendszerváltást követő privatizációs tranzakciókba csöppenő hazai ügyvédeknek a 90-es évek közepén még újdonság volt, ma azonban már csak egyszerű technikai feladat egy cégfelvásárlást célzó tranzakció előtt az eladásra kínált társaság vagy üzletág (együtt: a céltársaság) „átvilágítása”. Ezt az amerikai jogi zsargonban a latinból kölcsönzö
Megkezdődött Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalos csúcstalálkozója kedden a Kremlben. Vlagyimir Putyin kijelentette: Oroszország képes kielégíteni Kína energiaigényét.
A spanyol 3. helye körüli hercehurca után az FIA elismerte, hogy változtatni kell a vonatkozó előírás szövegén, ezt meg is teszik a következő futam előtt. Nem gyakori, hogy egy csapat ügyes érveléssel megsemmisít egy sportfelügyelői döntést, de az Aston Martin megtette a Szaúd-arábiai Nagydíjon, így Alonso visszakapta a pályán kiharcolt, de egy utó
A hét végén, vasárnap hajnalban kell előrébb tekerni az órákat, hiszen itt az aktuális óraátállítás ideje – de nem arról volt szó, hogy ennek már vége lesz? Szavazzon, Ön megtartaná kétféle időszámítást?!
Megindult a licit, árverezik az Aquarius-Aqua cégcsoport utolsó vagyontárgyát, egy 34 méteres luxusjachtot. A licit most 1 milliárd 500 ezer forinton áll, ami a szakértők szerint elég jutányos.
A Wizz Air magyarországi utasszáma a tavalyi több mint 3,7 millióról idén 4,8 millió fölé emelkedik az előrejelzések szerint; a légitársaság tovább erősíti pozícióját a magyar piacon új járatok indításával, a meglévők sűrítésével, és egy újabb repülőgépek forgalomba állításával budapesti bázisán
Orbán Viktor miniszterelnök az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel közösen - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.
A magas üzemanyag- és energiaköltségek miatt Stájerországban mintegy 50 autósiskola idén januárban és februárban már átlagosan 100 euróval emelte árait. Valaminek azonban még történnie kell – mondta Karl-Heinz Stummer, a Stájer Kereskedelmi Kamara autósiskoláival foglalkozó szakcsoportjának szóvivője. Egy bécsi autósiskola honlapja. "Valószínűleg
A későn fakadó növények rügyei is megmozdultak, ezzel lezárult a tél végi lemosópermetezés időszaka. Máris koncentrálhatunk azonban a moníliára, ami virágzáskor fertőzi a csonthéjasokat. Emellett kelnek a levéltetvek és bújnak elő a telelőhelyükről a poloskák is, már most látszik, hogy az idén is gond lesz velük.
Négy innovációs ügynökség, a hazai Design Terminal, a német SpinLab - The HHL Accelerator, az észt Tehnopol és a cseh DEX Innovation Centre márciusban közös, összeurópai kezdeményezést indított a női vállalkozók támogatására. A 2025 januárjáig tartó Womenture program két fronton erősítené a női vállalkozói szellemet.
A Ford és a Volkswagen kapcsolata mostanra igen szorossá vált, hiszen több fontos modell esetén is közösködik az amerikai és a német gyártó: míg a Ranger-Amarok páros esetén a Ford adta az alapokat, addig a Toruneo/Transit Connect-Caddy párosnál a Volkswagen biztosította a platformot. Ezúttal pedig ismét a németek szolgáltattak alapokat a Ford szám
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország nem pályázhatnak a semleges közvetítő szerepére az ukrajnai békefolyamatban – közölte a tárca.
Orbán Viktor miniszterelnök az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel közösen - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.
Március 20., azaz hétfő óta ismét látogatható a balatonfűzfői Balaton Uszoda, amelyet az energiaárak emelkedése miatt még tavaly november közepén zárták be - írja a Termál Online.
Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az LMP népszavazási kezdeményezését az akkumulátorgyárakról, vagyis nem lehet referendumot tartani a kérdésben – írja a Telex. Az indoklás szerint az Alaptörvény módosításáról nem lehet népszavazást kiírni, ennek ellenére szoros volt a döntés.
Magyarország is kifejezetten jó kapcsolatokat ápol Kazahsztánnal és Azerbajdzsánnal, így Oroszország kikerülésével is eljuthat hozzánk gáz és olaj, íme:
A Roszatom Tvel üzemanyaggyártó vállalathoz tartozó Novoszibirszki Vegyi Üzem nyerte a brazil Eletronuclear társaság 100 kg-ot meghaladó mennyiségű lítium-hidroxid beszerzésére kiírt tendert. Ezt a terméket az Admiral Alvaro Alberto Atomerőmű (Angrai Atomerőmű) két blokkjának hűtő rendszerében fogják használni.
Az elmúlt hetekhez eséséhez képest mára már jelentősebb hangulatjavulást láttunk a piacon, a jó nemzetközi hangulatból pedig a magyar tőzsde is kivette a részét, és mivel ma kifejezetten jól teljesítettek az elmúlt hetekben megütött bankrészvények, ezért az OTP nagyban hozzá tudott járulni, hogy a BUX végül 2 százalékos emelkedéssel zárja a napot.
Soha nem volt ilyen jó Kína és Oroszország kapcsolata – mondta Vlagyimir Putyin, miután átfogó stratégiai megállapodást kötött Hszi Csin-pinggel. Az ukrajnai háborúról Kína elnöke úgy beszélt: országa a történelem jó oldalán áll.
Az Euro 7 környezetvédelmi norma bevezetése a Skoda számára gyárbezárást és modellek kivezetését jelentené - mondta Martin Jahn, aki a Volkswagen csoporthoz tartozó Skoda értékesítési és marketing vezetője.
Barbara Wussow a nyolcvanas években A klinika című sorozatban nyújtott alakításának köszönhetően lopta be magát a nézők szívébe. A színésznő már a hatodik X felett jár, de még mindig remek formában van, amit jól bizonyítanak legfrissebb fotói is.
Penész lehetséges jelenléte miatt visszahívják és a forgalomból is kivonják a Danone OIKOS Görög élőflórás áfonyás sajttorta ízű, négyszer 125 gramm kiszerelésű joghurtot - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.