2023. március 21. kedd

márc. 21
7:54
Moszkva ingyen gabonát küldhet afrikai országoknak? (Agrofórum)
Oroszország hétfőn feltételeket szabott a fekete-tengeri gabonával kötött megállapodás további meghosszabbításához, Vlagyimir Putyin elnök pedig kijelentette, hogy Moszkva ingyenes gabonát küldhet afrikai országoknak, ha ezek a feltételek nem teljesülnek.
márc. 21
7:54
Megtámogatták a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratóriumot (Mínuszos)
A Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) által vezetett konzorcium ~3,5 milliárd forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium (KNL) fejlesztésére. A következő három évben megvalósuló projekt kiemelt céljai között szerepel a hazai kvantumkommunikációs hál
márc. 21
7:57
Elvenné az önkormányzatoktól a járóbeteg-ellátást az állam - a hétvégéig kell nyilatkozniuk (Portfolio)
Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) már január óta gyűjti a 136 nem állami tulajdonban lévő járóbeteg ellátó intézmény gazdálkodási és egyéb adatait. a hétvégéig pedig az önkormányzatoknak nyilatkozniuk kell, hogy a szakrendelőket átadják-e az államnak - írja a Népszava.
márc. 21
7:57
Állampapír: fontos határidő érkezik, 60 milliárd a tét – mutatjuk, mit kell tenni (Forbes)
Indulnak a kamatfizetések, három állampapír esetében is érdemes figyelni a következő napokban. Három Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) is kamatot fizet a következő napokban: több mint 60 milliárd forint kerülhet így a számlákra. Ez a pénz nem kamatozik tovább, ha nem fekteti be az ügyfél, érdemes tehát rendelkezni róla – írja a Bank360 a Forbes.hu-n
márc. 21
7:57
A Mazda is vezérigazgatót vált (Villanyautósok)
Okot nem neveztek meg.
márc. 21
8:00
6 „rossz” zsírt tartalmazó élelmiszer, amit valójában enned kellene (Hamu és Gyémánt)
Vannak élelmiszerek, amelyeket inkább elkerülünk, pedig itt lenne az ideje, hogy újra felvegyük őket az étlapunkra.
márc. 21
8:00
Washington tiszteletben tartja a hondurasi-kínai kapcsolatfelvételről szóló döntést (Magyar Hírlap)
Honduras kínai befektetők érkezésére is számít, bár fenntartja kereskedelmi kapcsolatait Tajvannal.
márc. 21
8:03
Ritka támadás a Krímben, ukrán drónok csaphattak le (Infostart)
Az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint az elcsatolt terület északi részén vasúton szállított fegyvereket robbantottak fel.
márc. 21
8:03
Összeszedte magát reggelre a forint, ennyit ér most a pénzünk (ATV)
Erősödött kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 21
8:03
Csaknem nyolcezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 33 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 21
8:03
Incidensekkel teli spontán tiltakozások törtek ki Franciaországban (Demokrata)
A nemzetgyűlés nem szavazta meg a kormány megbuktatását célzó két bizalmatlansági indítványt.
márc. 21
8:06
Hadházy Ákos: Csak május végén lehet újra időpontot foglalni a zuglói Hermina úti Szakrendelőben (SzMo)
Az egyik orvos nem tudja folytatni a munkáját, a helyettesítését pedig nem tudják megoldani. Így az embereket leghamarabb augusztusban tudják megvizsgálni.
márc. 21
8:06
Közepes erősségű földrengés rázta meg Tajvan keleti partjait (Magyar Hírlap)
Károkról egyelőre nem számoltak be.
márc. 21
8:09
Petrás János: Csak a magyar érdek számít (Demokrata)
Magyarországra is rá akarják kényszeríteni a deviáns életstílust, de nálunk ez nem fog gyökeret ereszteni – mondta a Demokratának a Kárpátia frontembere.
márc. 21
8:09
Csatát nyert a forint, így vitézkedik a pénzpiacon (AC News)
Sikerült az elrugaszkodás, tovább vágtat a magyar fizetőeszköz.
márc. 21
8:12
Ezek várnak idén a Gourmet Fesztiválon (SzMo)
Június 2-4. között ismét a Millenáris ad helyet a rendezvénynek, amelynek idei témája az „Új generáció”.
márc. 21
8:12
A Rolls-Royce fejleszti a britek Holdra telepíthető nukleáris reaktorát (Bitport)
A brit állami űrügynökség combos támogatást folyósít társaságnak, hogy még az évtized vége előtt elkészüljön a későbbi holdbázisok energiaforrását biztosító technológia.
márc. 21
8:12
Négy ukránt vettek őrizetbe Lengyelországban (Magyar Hírlap)
Illegális migránsokat szállítottak.
márc. 21
8:15
Döbbenetes videó: így bombázta le Amerika húsz éve Irakot (Mandiner)
Az éjszaka leple alatt változtatták pokollá Bagdadot.
márc. 21
8:15
Itt van Orbánék újabb terve: Kiderült, mit államosítanának következőnek (Nyugati Fény)
Vajon sikerül nekik?
márc. 21
8:15
A külügy szerint nem igaz, hogy Magyarország megvétózta volna az EU-s nyilatkozatot Putyin elfogatóparancsáról (Telex)
A kormány tudomásul veszi a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését, és azt semmilyen módon nem akarják kommentálni.
márc. 21
8:18
Élő adásban tűnt el Tóth Andi, a csatorna reagált az esetre (SzMo)
A Sztárban sztár zsűritagja az egyik reklámszünet után nem ért időben vissza a helyére a stúdióba, nélküle folytatták a vetélkedőt.
márc. 21
8:18
Hazánk nem kapja meg a rendkívüli támogatást az ukrán gabonával összefüggésben (Agrofórum)
Brüsszel ismét kettős mércével mér, diszkriminációs politikát folytat és szándékosan hátrányos helyzetbe hozza magyar gazdálkodókat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter hétfőn Brüsszelben a Mti-nek.
márc. 21
8:18
Pakisztánban még mindig milliók kényszerülnek szennyezett víz fogyasztására (Magyar Hírlap)
Aggódik az Unicef.
márc. 21
8:18
Közzétette első Fenntarthatósági jelentését az AutoWallis (Autószektor)
Az AutoWallis Nyrt. publikálta első, a 2021-es évről szóló Fenntarthatósági jelentését, ezzel tovább haladva azon az úton, melyet 2019-es tőzsdei megjelenésekor kitűzött maga elé. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat célja, hogy az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szol
márc. 21
8:21
Putyin ennek nem fog örülni: orosz cirkálórakéták semmisültek meg a Krímben (Menedzsment Fórum)
A krími Dzsankoj városában történt robbanás megsemmisítette a Moszkva fekete-tengeri flottája számára szánt orosz cirkálórakétákat.
márc. 21
8:21
Martina Navratilova attól félt, a karácsonyt sem éri meg, de azóta sok minden történt (Infostart)
A 66 éves egykori teniszcsillag szervezetében néhány hónapja diagnosztizálták a rák megjelenését.
márc. 21
8:21
Az Efsa vizsgálta az uniós állati eredetű élelmiszerek biztonságosságát (Agroinform)
Az állattenyésztők betartják az állatgyógyászati készítmények használatára vonatkozó uniós rendeletek előírásait.
márc. 21
8:21
„Kukucs” – így leskelődik Orbán Viktor (Mandiner)
A kormányfő az Instagramon posztolt.
márc. 21
8:21
A hangyák így mondják meg, hogy ki barát és ki ellenség (BitcoinBázis)
Bár sokan nem igazán vesznek róluk tudomást, hangyák a Föld minden pontján találhatóak és a legóvatosabb becslések szerint is tíz
márc. 21
8:21
Önkiszolgáló tesztvezetések indultak a Teslánál (Villanyautósok)
Ehhez sem kell már ember.
márc. 21
8:24
Napi horoszkóp: Izgalmakkal indul az asztrológiai újév - március 21. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
márc. 21
8:24
Egyéves időtartamra hosszabbította meg együttműködését a Penny és az RTL Reggeli (Márkamonitor)
A Penny és az Rtl Reggeli közti partnerség 2022 szeptemberében kezdődött, és a felek idén is folytatják a kooperációt.   „Ennek az együttműködésnek köszönhetően remek lehetőség nyílik arra, hogy az emberek még szélesebb körben megismerjék a Penny-t és kiváló ár-érték arányú termékeinket. Emellett olyan alapanyagok felhasználását is bevezethetik hét
márc. 21
8:24
Tóth Andit kirúgják a Sztárban sztárból? Súlyos hibát vétett az énekesnő (Promotions)
Tóth Andi élő adásban orbitális hibát vétett, aminek súlyos következménye is lehet.
márc. 21
8:24
A hús-, tej- és rizstermelés miatt bukhatjuk a 1,5 fokos klímacélt (Magyar Hírlap)
A húsipar kibocsátásának túlnyomó részéért a szarvasmarhák tehetők felelőssé, akik metángázt termelnek.
márc. 21
8:24
Az év halőre 25 éve végzi munkáját (Magyar Mezőgazdaság)
Sipos Károly hivatásos halőr, az év halőre a halak és egyben halőrök napján vette át a kitüntetést. 2017 óta a csillagászati tél és tavasz fordulónapján, március 20-án ünnepeljük a halak napját, két éve pedig ugyanekkor a halőrök napját is.
márc. 21
8:27
Újra férjhez ment a magyar szépségkirálynő (Blikk)
Polgár Kriszta hihetetlenül boldog: ismét összekötötte az életét férjével a 10. házassági évfordulójuk alkalmából.
márc. 21
8:27
Fulladásveszély miatt azonnal visszahívja az IKEA ezt a gyerekjátékot (Pénzcentrum)
Az IKEA arra kéri minden olyan vásárlóját, aki BLVINGAD többszínű horgászjátékot (cikkszám: 10526506) vásárolt, hogy ne használja tovább a terméket és vigye vissza bármelyik IKEA áruházba, ahol visszakapja a termék teljes vételárát.
márc. 21
8:27
Kijevbe érkezett Kisida Fumio japán miniszterelnök (Demokrata)
Japán elkötelezettségét szeretné kifejezni a háború sújtotta ország támogatása mellett.
márc. 21
8:27
Csokornyakkendő-motívum egy kávéfőző csomagolásán – miért is? (Transpack)
Csomagolás: nemcsak a márka logójában szerepel az elegáns és pikáns csokornyakkendő-motívum, még a papírdoboz hajtogatása is követi.
márc. 21
8:27
Termelőeszköznél nem kell feltétlenül ragaszkodni a tulajdonhoz (GépMax)
Mi a pénzügyi megoldást adjuk, a specifikáció kialakítása és biztosítása a forgalmazó dolga.
márc. 21
8:27
Ónody Gomperz Tamás: Szenzációs felfedezés: Petőfi tényleg oroszbarát és háborúellenes volt (Mandiner)
„Egy gondolat bánt engemet / Télen, orosz gáz nélkül fagyni meg”
márc. 21
8:27
A víz drámája három felvonásban (Agrárágazat)
Tudatos vízgazdálkodás és a biztonságos agrártermelés – van feladata a fiatal nemzedéknek.
márc. 21
8:27
Drónok az ültetvényben (Mezőhír)
Drónokkal nemcsak a termelés, de a betakarítás, a tárolás és az értékesítés is könnyebben tervezhetővé válik.
márc. 21
8:27
Latvala: Kifizetődött a kemény munka (Racing)
A Toyota nagyon keményen dolgozott, hogy a durva murvás versenyeken is legyen esély a győzelemre, ez a munka pedig most kifizetődött Mexikóban Jari-Matti Latvala szerint.
márc. 21
8:29
Bayer Zsolt: Majd elmagyarázzák, miért van rendben, ha a Biden család üzletel Kínával (Mandiner)
Brezsnyev utolsó éveinek mentális és szellemi állapota olyan volt, mint Biden elvtársé.
márc. 21
8:30
Nagy havat szeretne Magyarországon? – Ezt a grafikát nézze meg! (Infostart)
Úgy tűnik, valóban a legendássá vált 1987-es volt az utolsó, nagy országos havazás, hasonlóra nem igazán számíthatunk a jövőben.
márc. 21
8:30
„Rákországban” kezelik Paul Austert (Könyves Magazin)
Paul Auster amerikai írót rákkal kezelik New Yorkban, amit felesége, Siri Hustvedt jelentett be.
márc. 21
8:30
Játékot hív vissza az IKEA (Magyar Hírlap)
A gyermekeknek szánt termék fulladást okozhat.
márc. 21
8:33
Kell-e aggódniuk a magyaroknak, hogy bezárul a kishatár Ausztria felé? (Blikk)
Ausztriában erősödnek azok a hangok, miszerint az ország keleti határvidékét a menekültek nagy száma miatt jobban meg kellene erősíteni. A magyar–osztrák kishatáron, az ágfalvai, fertőrákosi és a rajkai átkelőknél maguk a burgenlandi települések döntöttek úgy, hogy korlátozzák az átkelést, ami persze, az Ausztriába kijáró munkavállalók mindennapjai

Keresés